A kis betlehemi jászol az evangelizálás nagy műve

Milyen sok gondolat kavarog ezen a szent helyen az ember fejében! De a Szent Ferencnek oly kedves hegyek sziklái előtt mindenekelőtt arra kapunk meghívást, hogy fedezzük fel újra az egyszerűséget.

A jászol, amelyet elsőként Szent Ferenc állított fel éppen ezen a kis helyen, a szűk betlehemi barlang mintájára, magáért beszél. Itt nem kell szaporítani a szót, mert a szemünk elé tárt jelenet kifejezi azt a bölcsességet, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy megragadjuk azt, ami lényeges.

A betlehem előtt felfedezzük, mennyire fontos megtalálni a csend és az imádság pillanatait oly sokszor rohanó életünkben. A csendet, hogy szemléljük a gyermek Jézus arcának szépségét, Isten Fiáét, aki egy istálló szegénységében született. Az imádságot, hogy kifejezzük ámulattal teli köszönetünket a szeretetnek ez előtt a végtelen ajándéka előtt, amit kaptunk.

A betlehemnek ebben az egyszerű, csodálatos jelében, amelyet a népi vallásosság magáévá tett és továbbadott nemzedékről nemzedékre, megnyilvánul hitünk nagy misztériuma: Isten annyira szeret minket, hogy osztozik velünk emberségünkben és életünkben. Soha nem hagy minket egyedül; rejtett, de nem láthatatlan jelenlétével kísér minket. Minden körülmények között, örömben és bánatban ő Emmánuel, velünk az Isten.

A betlehemi pásztorokhoz hasonlóan fogadjuk el a meghívást, hogy elmenjünk a barlanghoz, hogy lássuk és felismerjük a jelet, amelyet Isten adott nekünk. A szívünk akkor megtelik örömmel, és el tudjuk vinni ezt az örömet oda, ahol szomorúság van; csordultig telik reménnyel, hogy megosszuk azokkal, akik elvesztették a reményt.

Azonosuljunk Máriával, aki a jászolba fektette fiát, mert nem volt hely a házakban. Vele és jegyesével, Józseffel együtt forduljunk tekintetünkkel a Gyermek Jézus felé. Az éjszakában megszülető mosolya oszlassa el a közönyt és nyissa meg a szíveket annak az embernek az örömére, aki érzi, hogy szereti a mennyei Atya.