Kedves testvéreim, üdvözöllek benneteket és jónapot kívánok!

E hetek katekéziseiben a jó megkülönböztetés előfeltételeire összpontosítunk. Az életben mindig döntéseket kell hoznunk, és a döntések meghozatalához egy utat, a megkülönböztetés útját kell követnünk. Minden fontos tevékenységnek megvannak a maga követendő "utasításai", amelyeket ismerni kell ahhoz, hogy a szükséges hatást kiváltsák. Ma a megkülönböztetés egy másik nélkülözhetetlen összetevőjét fogjuk megvizsgálni: a saját élettörténetünket. A saját élettörténet ismerete, mondhatni, a megkülönböztetés nélkülözhetetlen összetevője.

Az életünk a legértékesebb "könyv", amit kaptunk, egy olyan könyv, amelyet sajnos sokan nem olvasnak el, vagy inkább túl későn, a haláluk előtt. És mégis, éppen ebben a könyvben találja meg az ember azt, amit máshol értelmetlenül keres. Szent Ágoston, az igazság nagy keresője, éppen ezt értette meg, amikor újraolvasta az életét, és észrevette benne az Úr jelenlétének csendes és diszkrét, de éles lépteit. Ennek az útnak a végén csodálkozva jegyezte meg: "Te belül voltál, én pedig kívül, és ott kerestelek téged; én, szeretetlenül, figyelmetlenül rohantam az általad teremtett szépségek között. Te velem voltál, de én nem voltam veled" (Vallomások X, 27.38). Ezért hívja fel a belső élet ápolására, hogy megtaláljuk, amit keresünk: "Térj vissza önmagadba. A belső emberben lakozik az igazság" (Az igaz vallásról, XXXIX, 72). Ezt a meghívást mindnyájatoknak, sőt, magamnak is eljuttatom: "Térj vissza önmagadba. Olvassátok az életeteket. Olvasd el magadban az utat, amelyen jártál. Derűvel. Térj vissza önmagadba".

Sokszor mi is átéltük már Szent Ágoston tapasztalatát, hogy olyan gondolatok fogságában találjuk magunkat, amelyek eltávolítanak önmagunktól, olyan sztereotip üzenetekben, amelyek ártanak nekünk: például "értéktelen vagyok" - és ez lehangol; "minden rosszul megy nekem" - és ez lehangol; "soha nem fogok elérni semmi érdemlegeset" - és ez lehangol, és ez lesz az életünk. Ezek a pesszimista mondatok, amelyek lehangolnak! A saját történetünk olvasása azt is jelenti, hogy felismerjük ezeknek a "mérgező" elemeknek a jelenlétét, de aztán kiszélesítjük az elbeszélésünket, megtanulunk más dolgokat is észrevenni, gazdagabbá tesszük, jobban tiszteletben tartjuk a komplexitást, sikerül megragadnunk azokat az egyes módokat is, ahogyan Isten az életünkben cselekszik. Ismertem egyszer egy embert, akiről az emberek azt mondták, hogy megérdemelné a negativitás Nobel-díját: minden rossz volt, minden, és mindig próbálta magát leminősíteni. Keserű ember volt, és mégis sok szép tulajdonsága volt. Aztán ez az ember talált egy másik embert, aki segített neki, és valahányszor panaszkodott valami miatt, a másik mindig azt mondta: "De most, hogy kompenzáld, mondj valami jót magadról". És ő azt mondta: "Nos, igen... nekem is van ilyen tulajdonságom is", és ez apránként segített neki előrehaladni, jól olvasni a saját életét, a rossz és a jó dolgokat egyaránt. Olvasni kell az életünket, és ezáltal meglátjuk azokat a dolgokat, amelyek nem jók, és a jó dolgokat is, amelyeket Isten ültet belénk.

Láttuk, hogy a megkülönböztetés megközelítése elbeszélő; nem a konkrét cselekedetre tér ki, hanem azt összefüggésbe helyezi: honnan származik ez a gondolat? Amit most érzek, honnan származik? Hová vezet engem, amit most gondolok? Mikor találkoztam vele korábban? Valami új dolog, ami csak most jut eszembe, vagy már máskor is találkoztam vele? Miért erősebb, mint máskor? Mit akar ezzel üzenni nekem az élet?

Életünk eseményeinek elbeszélése lehetővé teszi azt is, hogy fontos, eddig rejtett árnyalatokat és részleteket ragadjunk meg, amelyek értékes segítségnek bizonyulhatnak. Például egy olvasmány, egy istentisztelet, egy találkozás, amelyet első látásra kevéssé fontosnak tartunk, idővel belső békét, életörömöt közvetít, és további jó kezdeményezéseket sugall. Az ennél való megállás és az elismerése elengedhetetlen.  Megállni és tudomásul venni: ez fontos feladat a megkülönböztetéshez; hogy összegyűjtsük azokat az értékes és rejtett gyöngyöket, amelyeket az Úr hintett a földünkbe.

A jóság mindig rejtett, mert a jóság szerény és elrejtőzik: a jóság elrejtett; csendben van, lassú és folyamatos ásást igényel. Mert Isten stílusa diszkrét: Isten szeret észrevétlenül, diszkréten járni, nem tolakszik; olyan, mint a levegő, amit belélegzünk - nem látjuk, de lehetővé teszi számunkra, hogy éljünk, és ezt csak akkor vesszük észre, amikor hiányzik.

Ha hozzászokunk ahhoz, hogy újraolvassuk saját életünk könyvét fejleszti a tekintetünket, élesíti azt, lehetővé teszi, hogy észrevegyük azokat az apró csodákat, amelyeket a Jóisten minden nap tesz értünk. Amikor ezt felismerjük, észreveszünk más lehetséges irányokat, amelyek erősítik belső ízlésünket, békénket és kreativitásunkat. Mindenekelőtt szabadabbá tesz bennünket a mérgező sztereotípiáktól. Bölcsen mondják, hogy aki nem ismeri a saját múltját, az arra van ítélve, hogy megismételje azt. Furcsa: ha nem ismerjük a megtett utat, a múltat, mindig megismételjük, körbe-körbe járunk. Aki körbe-körbe jár, az soha nem megy előre; ez nem fejlődés, ez olyan, mint a kutya, aki a saját farkát kergeti; mindig erre megy, és ismétli a dolgokat.

Feltehetjük magunknak a kérdést: elmeséltem-e valaha valakinek az életemet? Ez a jegyespárok gyönyörű élménye, akik, amikor komolyra fordul a dolog, elmesélik az élettörténetüket... A kommunikáció egyik legszebb és legintimebb formája, a saját életünk elmesélése. Lehetővé teszi, hogy felfedezzünk eddig ismeretlen dolgokat, apró és egyszerű dolgokat, de ahogy az Evangélium mondja, éppen a kis dolgokból születnek a nagy dolgok (vö. Lk 16,10).

A szentek élete értékes segítséget jelent abban is, hogy felismerjük Isten stílusát a saját életünkben: lehetővé teszik számunkra, hogy megismerjük az ő cselekvési módját. A szentek némely magatartása kihívás elé állít bennünket, új értelmet és lehetőségeket mutat nekünk. Ez történt például Loyolai Szent Ignáccal. Amikor életének alapvető felfedezését írja le, egy fontos pontosítást tesz hozzá, és ezt mondja: "A tapasztalatból levezette, hogy egyes gondolatok szomorúvá, mások vidámmá teszik; és apránként megtanulta megismerni a gondolatok sokféleségét, a benne kavargó lelkek sokféleségét" (vö. Önéletrajz, 8. sz.). Tudni, ami bennünk történik, tudni, tudatában lenni.

A megkülönböztetés a jó és a sötét pillanatok, az életünk során megélt vigasztalások és elkeseredések elbeszélő olvasása. A megkülönböztetésben a szív az, ami Istenről beszél nekünk, és meg kell tanulnunk megérteni a nyelvét. Kérdezzük meg például a nap végén: mi történt ma a szívemben? Egyesek azt gondolják, hogy e lelkiismeretvizsgálat elvégzése a bűnök mérlegének kiszámítása - és sok bűnt követünk el -, de arról is szól, hogy megkérdezzük magunktól: Mi történt bennem, megtapasztaltam-e az örömöt? Mi okozott nekem örömet? Szomorú voltam? Mi hozott nekem szomorúságot? Így megtanuljuk megkülönböztetni, hogy mi történik bennünk.

_________________________

Különleges üdvözlések

Köszöntöm a mai audiencián részt vevő angol nyelvű zarándokokat, különösen az Írországból, Dániából, Norvégiából, Belgiumból, Indonéziából, Kanadából és az Amerikai Egyesült Államokból érkezetteket, köztük a Pápai Észak-Amerikai Főiskola Teológiai Továbbképző Intézetének papjait. A Nigériából jelenlévő zarándokokat köszöntve a heves esőzésekre gondolok, amelyek ezekben a napokban sújtották országukat, áradásokat, számos halálos áldozatot és hatalmas károkat okozva. Imádkozzunk mindazokért, akik életüket vesztették, és mindenkiért, akit ez a pusztító természeti katasztrófa érintett. Ők, testvéreink, tapasztalják meg szolidaritásunkat és a nemzetközi közösség támogatását.

_________________________

A Szentatya szavainak összefoglalása

Kedves testvéreim! A lelki megkülönböztetésről szóló katekézis sorozatunkban most azt vizsgáljuk, hogy milyen fontos, hogy Isten gondviselésének fényében értelmezzük saját élettörténetünket. Az imádság és a lelki felismerés által megtanulhatjuk megkülönböztetni Isten kegyelmének életünkön átívelő fonalát. Személyes történetünk ily módon történő számbavétele tudatosíthatja bennünk a lelki növekedésünkre káros negatív magatartásformákat, de felnyitja szemünket a gyakran rejtett eseményekre és találkozásokra is, amelyek csendben feltárják az Úr szerető tervét örök boldogságunk érdekében. A szentek élete a szentséghez vezető személyes utunkat is megvilágítja. A Vallomásokban Szent Ágoston megosztotta fokozatos megértését, hogy Isten hogyan vezette őt titokzatos módon arra, hogy felfedezze és elfogadja azt az igazságot, amely egyedül elégíti ki szívünk legmélyebb vágyait. Loyolai Szent Ignác, egy másik nagy lelki vezető, saját megtérésének útjára támaszkodott, hogy megtanítson minket arra, hogyan ismerjük fel Isten hangját, amely mélyen bennünk szól, irányítja lépteinket az életben, és egyre mélyebb egységre hív minket önmagával.

Forrás: https://www.vatican.va/content/francesco/en/audiences/2022/documents/20221019-udienza-generale.html