Ferenc pápa: Ahhoz, hogy láthassuk Istent, le kell lepleznünk szívünk hazugságait!

Április 1-jén a Szentatya a hatodik boldog mondással folytatta a boldogságokról szóló katekézissorozatát: a tiszta szívűségről és Isten látásáról elmélkedett (vö. Mt 5,8).

Kedves testvérek, jó napot kívánok!
Ma a hatodik boldog mondást olvassuk együtt, amely Isten látását ígéri, és amelynek a szív tisztasága a feltétele.
Azt mondja a zsoltár: ,,Szívem felhívásodat ismételgeti: »Keressétek arcomat!« Arcodat keresem, Uram! Ne rejtsd el előlem arcodat!" (Zsolt 27,8-9).
Ez a fogalmazásmód az Istennel való személyes kapcsolat utáni vágyakozásra utal. Nem gépies, nem ködös, nem, hanem személyes kapcsolatról van szó, melyet Jób könyve is az őszinte viszony jelének tart. Jób könyve azt mondja: ,,Azelőtt csak hírből hallottam felőled, most azonban saját szememmel láttalak" (Jób 42,5). Gyakran gondolok arra, hogy életünk útja ilyen, ez jellemzi Istennel való kapcsolatunkat.
Hallomásból ismerjük Istent, de tapasztalatunkban egyre jobban haladunk előre, előre és előre, és végül közvetlenül fogjuk őt megismerni, ha hűek vagyunk... Erre az érettségre a Szentlélek vezet el bennünket.

Hogyan lehet eljutni ehhez a meghittséghez, arra, hogy saját szemünkkel ismerjük meg Istent? Gondolhatunk például az emmauszi tanítványokra, akik mellett ott áll az Úr Jézus, ,,látásukat azonban valami akadályozta" (Lk 24,16). Az Úr felnyitja szemüket egy olyan út végén, amely a kenyértöréssel zárul és egy feddéssel indult: ,,Ó, ti ostobák! Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták!" (Lk 24,25). Ez a kezdeti feddés. Vakságukat ostoba és rest szívük okozza. És amikor valakinek ostoba és lassú a szíve, nem látja a dolgokat. Mintha ködbe burkolóztak volna a dolgok. Itt ragadhatjuk meg e boldog mondás bölcsességét: ahhoz, hogy szemlélhessük Istent, magunkba kell szállnunk és teret kell adnunk Istennek, mert, amint Szent Ágoston mondja: ,,Isten lelkem mélyénél is mélyebben lakozik bennem" (,,interior intimo meo": Vallomások, III. könyv, 6.11). Isten látásához nem szemüveget vagy megfigyelőállást kell cserélni, de nem is teológiai szerzőket kell lecserélni olyanokra, akik majd utat mutatnak: a szívet kell felszabadítani önbecsapásaiból! Ez az egyetlen járható út!

Döntő lépés az éretté válás útján: amikor rájövünk, hogy legádázabb ellenségünk gyakran a saját szívünkben rejtőzik. A legnemesebb harc az, amelyet a bűnökhöz vezető belső hazugságaink ellen vívunk. Mert a bűnök megváltoztatják belső látásunkat, megváltoztatják a dolgok értékelését, nem igaz dolgokat láttatnak, vagy legalábbis úgy láttatják, ahogyan nem igazak.
Ezért fontos megérteni, mi a ,,szív tisztasága". Nem szabad elfelejteni, hogy a Biblia nyelvezetében a szív nemcsak érzelmekből áll, hanem a szív az ember legmélyebb, legmeghittebb helye, az a belső tér, ahol az ember ön azonos. Ez jellemző a bibliai gondolkodásra.

Máté evangéliuma, melyben a boldog mondásokat találjuk, azt is mondja: ,,Ha a benned lévő világosság sötétség, milyen nagy akkor a sötétség!" (Mt 6,23). Ez a ,,világosság" a szív tekintete, az a perspektíva, szintézis, nézőpont, ahonnan a valóságot olvasnunk kell (vö. Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 143).
De mit jelent a ,,tiszta" szív? A tiszta szívű ember az Úr jelenlétében él, és megőrzi szívében azt, ami az Úrral való kapcsolathoz méltó; csak így él ,,egységes", lineáris, nem szétcsúszó, hanem egyszerű életet.
A megtisztult szív tehát egy olyan folyamat eredménye, amely felszabadítást és lemondást foglal magában. A tiszta szívű ember nem születik ilyennek, hanem végigment egy belső leegyszerűsödésen, megtanult önmagában nemet mondani a rosszra, amit a Bibliában a szív körülmetéltetésének hívnak (vö. MTörv 10,16; 30,6; Ez 44,9; Jer 4,4).
Ez a belső megtisztulás megkívánja, hogy felismerjük szívünknek a gonosz befolyása alatt álló részét - ,,Tudja, atyám, bennem ilyen érzések vannak, ilyen gondolatok vannak, így látom a dolgokat, és ez rossz": tehát fel kell ismernünk az ocsmány részt, a gonosz által sötétségbe burkolt részt -, hogy megtanuljuk annak művészetét, hogy mindig engedjük magunkat a Szentlélek által tanítani és vezetni. Az az út, az a folyamat, hogy a beteg szívből, a bűnös szívből, mely nem látja helyesen a dolgokat, mert bűnben van, eljutunk a szív világosságának teljességére, az a Szentlélek műve. Ő vezet bennünket, hogy végigjárjuk ezt az utat. A szív ezen útján, átalakulásán keresztül jutunk el ,,Isten látásához".

Ebben a boldogító látásban van egy jövőre utaló, eszkatológiai dimenzió, mint az összes boldog mondásban: ez a mennyek országának öröme, amely felé tartunk. De van egy másik dimenzió is: Isten látása azt jelenti, hogy megértjük a Gondviselés terveit abban, ami történik velünk, felismerjük jelenlétét a szentségekben, jelenlétét a testvérekben, különösen a szegényekben és a szenvedőkben, és felismerjük őt ott, ahol megnyilvánul (vö. Katolikus Egyház katekizmusa, 2519).
Ez a boldogság mintegy a korábbi boldogságok gyümölcse: ha meghallottuk a jó utáni szomjat, mely bennünk él, és tisztában vagyunk azzal, hogy irgalmasan kell élnünk, akkor elkezdődik egy felszabadulási út, amely egész életünkön át tart és a mennybe vezet.
Ez komoly munka, melyet a Szentlélek végez, ha teret adunk neki, hogy végezze..., ha nyitottak vagyunk a Szentlélek működésére. Ezért mondhatjuk, hogy ez Istennek a munkája bennünk - az élet megpróbáltatásain és megtisztításain keresztül -, s Istennek és a Szentléleknek ez a munkája nagy örömhöz és valódi békéhez vezet. Ne féljünk, nyissuk meg szívünk kapuját a Szentlélek előtt, hogy megtisztítson és továbbvigyen bennünket ezen a teljes öröm felé vezető úton!



Fotó: Vatican News
Magyar Kurír 2020.04.01