Október 21-én a Szentatya a házastársak szereteten alapuló hűségéről elmélkedett az általános kihallgatás keretében, és arra buzdított, hogy mind egyéni, mind társadalmi életünkben növeljük az adott szó becsületét, az ígéreteinkhez való hűség megbecsülését.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Előző alkalommal azokról a fontos ígéretekről elmélkedtünk, amelyeket a szülőknek tesznek gyermekeiknek onnantól kezdve, hogy e gyermekeket szeretetben elgondolják és ők az anyaméhben megfogantatnak.

Hozzátehetjük, hogy – ha jól megnézzük – a család egész valósága az ígéreten alapszik (jól gondoljátok meg ezt: a család önazonossága az ígéreten alapszik!): mondhatjuk, hogy a család abból a szeretet- és hűségígéretből él, amelyet a férfi és a nő tesznek egymásnak. Ebbe beletartozik a gyermekek elfogadásának és felnevelésének vállalása; megvalósul az idős szülőkről való gondoskodásban, a család leggyengébb tagjainak védelmében és ellátásában, egymás kölcsönös segítésében, ami arra irányul, hogy saját képességeiket kibontakoztassák és saját korlátaikat elfogadják. És a házastársi ígéret kitágul: a házasok osztoznak az összes apa, anya, gyermek örömeiben és szenvedéseiben, nagylelkű nyitottsággal az emberi együttélésre és a közjóra. Ha egy család önmagába zárkózik, az önellentmondás, annak az ígéretnek a megsértése, amelytől élete származik, és amely folytonosan élteti. Ezt sose felejtsétek el: a család önazonossága mindig egy olyan ígéret, amely kitágul: az összes család felé és az egész emberiség felé.

Napjainkban a családos élet ígérete melletti hűség becsülete nagyon meggyengült. Egyfelől azért, mert a szabadság kétségbevonhatatlan elveként magasztalják fel az embernek azt a félreértett jogát, hogy – minden áron és bármilyen kapcsolatban – saját megelégedésére törekedhet. Másfelől azért, mert kizárólag a törvény kényszerítő erejére bízzák a kapcsolatban élt élettel és a közjó melletti elkötelezettséggel járó kötelezettségeket. De valójában senki sem akarja, hogy a javaiért vagy kötelességből szeressék. A szeretet – és a barátság is – erejét és szépségét abból nyeri, hogy olyan köteléket hoz létre, amely nem veszi el az ember szabadságát. A szeretet szabad, a család ígérete szabad, és ez a szépség. Szabadság nélkül nincs barátság, szabadság nélkül nincs szeretet, szabadság nélkül nincs házasság.

Szabadság és hűség tehát nem állnak egymással szemben, sőt, támogatják egymást, mind a személyközi, mind a társadalmi kapcsolatokban. Gondoljunk csak bele, micsoda kárt okoz a civilizált kommunikációban világszerte a meg nem tartott ígéretek egyre gyakoribbá válása – különféle területeken –, valamint az adott szóhoz és a vállalt kötelezettségekhez való hűtlenség elnézése!

Igen, kedves testvéreim, a hűség egy olyan elkötelezettség ígérete, amely önmagát igazolja: növekszik az adott szóhoz való szabad engedelmességben. A hűség olyan bizalom, amely valóban azt akarja, hogy közösen osztozzanak rajta, és olyan remény, amely azt akarja, hogy együtt táplálják. És a hűség kapcsán eszembe jut, amit a mi öregeink, a nagyszüleink mesélnek nekünk: „Azokban az időkben, amikor egyezséget kötöttünk, egy kézfogás elég volt, mert még létezett hűség az ígéretekhez.” És ennek is – ami egy társadalmi valóság – az eredete a családban van, a férfi és a nő kézfogásában, hogy együtt haladnak előre egész életükön át.

A hűség az ígéretekhez az emberség valódi mesterműve! Ha merész szépségére nézünk, megrettenünk, de ha megvetjük bátor állhatatosságát, elvesztünk. Semmilyen szeretetkapcsolat – sem barátság, sem másfajta szeretetforma, a közjó semmilyen boldogsága – nem tölti be igazán a vágyunkat és a reményünket, ha nem vesz lakást benne a léleknek ez a csodája. Azért említek „csodát”, mert a hűség hatalma és meggyőző ereje – mindennek ellenére – továbbra is lenyűgöz minket és csodálatot ébreszt bennünk. Az adott szó becsületét, a hűséget az ígérethez nem lehet adni-venni. Senkire sem erőltethetők rá, de megőrizni sem lehet őket áldozat nélkül.

Egyetlen más iskola sem tudja megtanítani a szeretet igazságát, ha a család nem teszi meg. Egyetlen törvény sem tudja senkire ráerőltetni az emberi méltóság ezen kincsének a szépségét és örökségét, ha a szeretet és a gyermekvállalás közötti személyes kötelék nem írja bele a húsunkba.

Testvéreim, vissza kell adnunk a szereteten alapuló hűség társadalmi megbecsülését: adjuk vissza a szereteten alapuló hűség társadalmi megbecsülését! Ki kell emelnünk a rejtettségből annak a sokmillió férfinak és nőnek a mindennapi csodáját, akik nap mint nap újra lefektetik családi életük alapját, amelyből minden társadalom él anélkül, hogy más módon biztosíthatná. Nem véletlen, hogy a szeretet és a gyermekvállalás ígéretéhez való hűségnek ez az alapelve bele van írva Isten teremtésébe örök áldásként, amelyre rá van bízva a világ.

Ha Szent Pál kijelentheti, hogy a családi kötelékben titokzatos módon feltárul az Úr és az egyház közötti köteléknek is a döntő igazsága, akkor ez azt jelenti, hogy maga az egyház itt egy olyan áldást talál, amelyet őriznie kell, és amelytől mindig tanulnia kell, még mielőtt maga tanítaná vagy fegyelmi szabályokkal ellátná azt. Az ígérethez való hűségünket mindig rábízzuk Isten kegyelmére és irgalmára is. Az emberi család iránti szeretet – jó és balsorsban – becsületbeli kérdés az egyház számára! Adja meg nekünk Isten azt a kegyelmet, hogy meg tudjunk felelni ennek az ígéretnek. És imádkozzunk a szinódusi atyákért is: az Úr áldja meg munkájukat, amelyet teremtő hűségben és abban a bizakodásban végeznek, hogy elsőként ő, az Úr az, aki hűséges ígéreteihez. Köszönöm!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: Vatikáni Sajtóközpont

Fotó: News.va, Famigliacristiana.it, Vatikáni Rádió

Magyar Kurír