Ferenc pápa november 3-án délelőtt a Szent Péter-bazilika katedraoltáránál szentmisét mutatott be az elmúlt év során elhunyt bíborosokért és püspökökért. A szentmise a szokásos pápai asszisztencia nélkül, teljes egyszerűségben zajlott.

Homíliájában Ferenc pápa Isten megváltói szeretetének módjáról elmélkedett, ahogy annak előképe – a pusztában felemelt rézkígyó formájában – Krisztus üdvözítő keresztjévé válik.

„Ma hálával emlékezünk az utóbbi év során elhunyt bíborosokra és püspökökre. Ők ezen a földön szerették az egyházat mint jegyesüket, és most azért imádkozunk, hogy teljes örömnek örvendhessenek a szentek közösségében” – kezdte homíliáját a pápa. „Hálával gondolunk ezen szent szolgák hivatására, és amikor a »derék és hűséges szolgának« megígért jutalmat kérjük számukra, megújítjuk döntésünket az egyház szolgálatában. Ezt kéri tőlünk az a Jézus, aki megmosta a lábunkat, hogy mi is hasonlóképpen cselekedjünk. Nem kér magának szolgálatot, hanem másokat szolgál, és pásztorként kész életét adni a bárányokért. Márpedig az, aki szolgál és ad, vesztesnek tűnik a világ szemében, valójában azonban elvesztvén az életét, újból megtalálja azt. Mert az élet, mely kifosztja magát és elvész a szeretetben, Krisztust követi: legyőzi a halált, és életet ad a világnak. Aki szolgál, az üdvözít. Megfordítva, aki nem azért él, hogy szolgáljon, az nem szolgálja az életet.”

Ferenc pápa az evangélium szavára utalt, Jézust idézve: „Isten úgy szerette a világot” (Jn 3,16). Ez a szeretet annyira konkrét, hogy magára vette a halálunkat. Hogy üdvözítsen bennünket, utolért ott, ahová jutottunk, távol az életadó Istentől, a halálban, egy kijárat nélküli sírban. Isten Fiának ez a megalázkodása – mint egy fölénk hajló szolga, hogy magára vegye, ami a miénk – azért történt, hogy kitárja nekünk az élet kapuit. Jézus az evangéliumban önmagát a „felemelt kígyóhoz” hasonlítja. A pusztában vándorló népet mérges kígyók marják meg, de akik feltekintettek a felemelt kígyóra, azok megmenekültek. Egy kígyó mentett meg kígyóktól. Ugyanez a kereszt logikája, amiről Jézus beszél Nikodémusnak. Az ő halála megment bennünket a mi halálunktól.

Ferenc pápa a pusztában felemelt kígyó és Jézus keresztje képét értelmezte tovább: a pusztában a kígyók fájdalmas halált okoztak, amit a tőlük való halálfélelem előzött meg. A mi szemünkben is a halál sötétnek és félelmetesnek tűnik. Mi is megtapasztaljuk azt, és Jézus sem menekült el előle, hanem teljesen magára vette az összes következményeivel. Mi pedig most, őrá hittel tekintve, megmenekülünk általa, ahogy kétszer is ismétli Jézus a napi evangéliumban: „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete lesz” (vö. Jn 3,15–16).

„Isten stílusa abban áll – magyarázta a pápa –, hogy szolgálatával és megalázkodásával vált meg bennünket.” Nem várhatunk tehát diadalmas isteni győzelmet, hiszen Jézus nagyon alázatos győzelmet mutatott nekünk. Felemelve a keresztre hagyta, hogy a rossz és a halál acsarkodjanak ellene, miközben ő továbbra is szeretett. Ez titok, de ennek a titoknak, ennek a rendkívüli alázatnak a titka a szeretet erejében áll. Jézus húsvétjában együtt látjuk a halált és a halál gyógyszerét. Ez az alázatos, a szolgáló és a megsemmisülő szeretet révén lehetséges. Így Jézus nemcsak elvette a rosszat, hanem jóvá alakította. Nem a szavával változtatta meg a dolgokat, hanem a cselekedetével, nem látszatra, hanem lényegileg, nem a felszínen, hanem a gyökérig terjedően. A keresztből hidat csinált, mely az életre vezet. „Mi is vele együtt győzhetünk – figyelmeztetett a pápa –, ha a szolgáló és alázatos szeretetet választjuk, mely győzedelmes marad mindörökké. Az ilyen szeretet nem kiált, nem kényszerít, hanem tud várakozni bizalommal.”

„Isten úgy szerette a világot – idézte a pápa az evangélium sorát. – Mi hajlamosak vagyunk azt szeretni, amire szükségünk van és amire vágyakozunk, ezzel szemben Jézus úgy szereti a világot és minket, ahogy vagyunk” – fűzte hozzá. Az Eucharisztiában is a szolgálatunkra jön, az életét adja, hogy a haláltól megmentsen és reménységgel töltsön el minket. Végül Pál apostol szavával buzdított a pápa: „Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre.” (Kol 3,2) Az Isten és a felebarát szeretetére ügyeljetek és azokéra, akik szükséget szenvednek. Ne azért aggódjunk, amit itt nélkülözünk, hanem a mennyei kincseknek örüljünk, ne azért aggódjunk, ami minket szolgál, hanem inkább mi szolgáljunk. „Legyen elég Ő nekünk, akiben az élet, az üdvösség, a feltámadás és az öröm van. Így leszünk szíve szerint való szolgák, nem hivatalnokok, hanem szeretett fiak, akik életüket adják a világért” – zárta homíliáját Ferenc pápa.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír