Ferenc pápa pénteken fogadta az Eucharisztikus Jézus női tanítványai szerzetesrend által meghirdetett zarándoklat résztvevőit. Arra buzdította őket, hogy az Eucharisztikus Úr iránti szeretetük ösztönözze őket arra, hogy törődjenek „Krisztus testének legszegényebb, legmegvetettebb és leginkább kirekesztett tagjaival”.

Christopher Wells / Somogyi Viktória – Vatikán

Ferenc pápa a pénteki vatikáni audiencián arra buzdította az Eucharisztikus Jézus női tanítványai szerzetesrend képviselőit, hogy legyenek „vasa Domini”, „befogadó kelyhek” a Tabernákulum előtt térdelve, és tárják mindig szélesre karjaikat testvéreik felé”. A szerzetesnők rendjük alapításának századik évfordulója alkalmából indultak zarándokútra. A rendet 1923 októberében hozta létre Tiszteletreméltó Raffaello Delle Nocche püspök és két fiatal nő, Linda Machina és Silvia Di Somma.

 

Ferenc pápa a rend alapítására emlékeztetve hangsúlyozta: „A Szentlélek ihlette cselekvéseteket a korábbi dél-olasz régiónak nevezett, Lucania szívében található tricaricói helyi egyház konkrét és sürgető hívása által”, amely hosszú évekig szenvedett lelkipásztor nélkül. 1923-ban még az első világháború és az úgynevezett „spanyol-nátha” kitörésének sebhelyeit viselte. Férfi vagy női szerzetesrendek jelenlétének hiányában egyházmegyéjében Delle Nocche püspök a pápa jóváhagyásával egy intézetet alapított, „amely a legkisebbek iránti szolgálatában segítheti őt”. „Így született meg az Eucharisztikus Jézus női tanítványai szerzetesrend” – mondta Ferenc pápa –, „a szegény nép szegény szolgái, akik támogatják őket munkájukban osztozva, és prófétai módon előmozdítják emberi és vallási megváltásukat”.

 

A pápa megjegyezte, hogy az Eucharisztia – amint azt a II. Vatikáni Zsinat mondja: „a szeretet szentsége, az egység jele és a jótékonyság köteléke” – életük középpontjában áll: „Szeretet, egység és jótékonyság; imádkozni, szolgálni és helyrehozni, vagyis gyöngéden betölteni a bűn által az emberben és a társadalomban keletkezett sebeket és űröket, kezdve azzal, hogy az oltáriszentségben jelen levő Jézus előtt térdelnek hosszú ideig.” A világ mércéje szerint abszurdnak tűnhet a szentségimádással való időtöltés, amikor oly sok sürgető szükség van. Mégis a nővérek imában töltött ideje „megsokszorozódott erőt generált, amely hamarosan arra késztette őket, hogy minden várakozást messze túllépő anyagi, kulturális és szellemi megváltó tevékenységet végezzenek és segítsenek elő”. Ferenc pápa kifejtette, hogy a nővérek „egy másfajta »háborút« indítottak el, háborút a szegénység ellen, az igazságtalanság ellen; és egy másfajta járványt, a szeretet járványát terjesztették”.

 

A Szentatya ezután arra hívta a zarándokokat, az eredeti nővérek „tanúit és örököseit, de folytatóit is”, hogy „induljatok ki abból, hogy megálltok az Eucharisztiában jelenlevő Jézus előtt, aki a megtört Kenyér és a Mester, aki megmosta a tanítványok lábát, és tanuljatok meg a megszentelt Oltáriszentség nagyítóján keresztül testvéreitekre tekinteni”. Az Eucharisztia arra „ösztönöz benneteket, hogy törődjetek… különösen Krisztus Testének legszegényebb, legmegvetettebb és leginkább peremre szorult tagjaival”. Felidézve alapítójuk felhívását, miszerint a nővérek legyenek „vasa Domini”, „az Úr kelyhei”, Ferenc pápa így zárta hozzájuk intézett beszédét: „Számomra ez a küldetésetek gyönyörű képe: szabaduljatok meg az egótól, a pénztárcátok mindig legyen üres, ahogy azt alapítótok gyakran ismételgette annak érdekében, hogy nyitott és tágas „kelyhek” legyetek, készek mindenkit befogadni, és mindenkit a szívetekben hordozni Isten előtt, hogy aztán mindenki ajándékká változtassa életét”.