Ferenc pápa nagycsütörtök délelőtt a Szent Péter bazilikában tartotta meg a krizmaszentelési szentmisét, a római egyházmegye segédpüspökei, papjai és diakónusai részvételével - tájékoztat a Vatikáni Rádió.

A szentmise során a papság megújította szentelési fogadalmait és a pápa megáldotta a keresztelendők, a betegek olaját, valamint a krizmát.

Isten népének a szolgálata nehéz feladat

Homíliájában Ferenc pápa a papi élet hétköznapi örömeit-gondjait érintette, ezúttal is egészen gyakorlati szempontból. „Az én kezem a te támaszod, a karom pedig a te erősséged” – kezdte beszédét a pápa egy zsoltáridézettel. Így gondolja az Úr, amikor önmagában mondja: „Kiválasztottam szolgámat, Dávidot, szent olajommal fölkentem”. És ezt gondolja a mennyei Atyánk, valahányszor „talál” egy papot, majd hozzáteszi: „Hűségem és kegyelmem kíséri majd, Így szólít majd engem: Atyám vagy, Istenem és üdvöm sziklája!

Szép dolog belépni a zsoltárossal Istennek ebbe a magánbeszélgetésébe. Ő rólunk beszél, a papjairól, ám valójában ez nem egy monológ, mert nem egyedül beszél, hanem az Atya az, aki Jézusnak mondja: „A barátaid, akik szeretnek téged, különös módon mondhatják nekem: Te vagy az én Atyám (v.ö. Jn 14,21). Ha pedig az Úr ennyire igyekszik, hogy segítsen nekünk, ez azért van, mert tudja, hogy a feladat, fölkenni a hűséges népet, nem könnyű, hanem nehéz, hiszen az fáradságot eredményez. Ezt megtapasztaljuk minden formában: a hétköznapi apostoli munka megszokott fáradságától egészen a betegségig és a halálig menően, beleértve a vértanúságban való elemésztődést.

A papok fáradtságáról

A papok fáradtsága! Tudjátok hányszor gondolok erre, a ti fáradságotokra? Nagyon sokszor gondolok rá és gyakran imádkozom, de főként akkor, ha én vagyok fáradt. Imádkozom értetek, akik Isten hűséges népe közt dolgoztok, akiket rátok bíztak, akik közül sokan elhagyatott és veszélyes helyen dolgoznak. A mi fáradtságunk pedig, kedves papjaim, mint a tömjénfüst, fölszáll csendben az égig. Fáradtságunk egyenesen az Atya szívébe érkezik meg!

A Szűzanya is tudja

Legyetek nyugodtak, hogy a Szűzanya észreveszi ezt a fáradtságot és azonnal jelzi az Úrnak. Ő mint Anya, meg tudja érteni, amikor az ő fiai fáradtak és nem gondol semmi egyébre: „Isten hozott benneteket – mondja. Pihenjétek ki magatokat. Aztán majd beszélünk… Nemde én vagyok itt, a te Anyád? – mondja majd nekünk, amikor hozzá közeledünk. És szól a Fiának, mint Kánában: „Nincs boruk”.

Az is megtörténik, amikor a pásztori munka súlyát érezzük, jöhet a kísértés, hogy valamiképp kipihenjük magunkat, mintha a pihenés nem lenne az Isten dolga. Ne engedjünk ennek a kísértésnek! A mi fáradságunk értékes Jézus szemében, aki befogad bennünket és fölemel minket: „Jöjjetek hozzám mindnyájam, akik fáradtak vagytok és meg vagytok terhelve, én felüdítelek titeket” (v.ö. Mt 11,28). Amikor valaki tudja, hogy halálosan fáradt, leborulhat az imádságban és mondhatja: „Elég már, Uram!” és megadja magát az Atyának, mert azt is tudja, hogy nem roppan össze, hanem megújul, mert aki fölkente Isten hűséges népét az örvendezés olajával, az Úr őt is fölkeni„és „koszorút ad a hamu helyébe, örömnek olaját a gyászruha helyett, a szomorúság lelke helyett meg ünnepi öröméneket” (v.ö. Iz 61,3).

A papi termékenység kulcsa abban áll, hogyan pihenünk

Jól jegyezzük meg, hogy a papi termékenység kulcsa abban áll, hogyan pihenünk és mit gondolunk arról, hogy az Isten minek tartja a fáradtságunkat. Milyen nehéz megtanulni pihenni! A bizalmunkkal játszunk és az emlékezetünkkel, mert elfeledjük, hogy mi is bárányok vagyunk és nekünk is szükségünk van pásztorra, aki segít minket. Néhány kérdés segíthet bennünket ebben a dologban.

Tudok-e úgy pihenni, hogy közben önzetlen szeretetet kapok Isten hűséges népétől? Vagy a lelkipásztori munka után választékos pihenéseket keresek, nem a szegényekét, hanem amit a fogyasztói társadalom kínál? A Szentlélek tényleg „pihenés a fáradtságban” számomra, vagy csak egyszerűen az, aki megdolgoztat engem? Tudok-e segítséget kérni néhány bölcs paptól? Ki tudome- pihenni saját magamat? Az önzésemből, az öntetszésemből, az önigazolásomból? Tudok-e beszélgetni Jézussal, az Atyával, a Szűzanyával, Szent Józseffel, a védőszentjeimmel, hogy az ő kívánalmaikban pihenjek meg, melyek „édesek és könnyűek”? Tudok-e pihenni az ő tetszésükben, mert ők szívesen vannak az én társaságomban? Tudok-e pihenni az ellenségeimtől, az Úr oltalma alatt? Érvelgetek-e gyakran magamban, többször is elrágódva saját védelmem ügyében,vagy pedig a Szentlélekre bízom magam, aki megtanít arra engem, mit is kell mondanom minden alkalommal? Aggodalmaskodom-e túlságosan, vagy pedig, mint Pál apostol, pihenésre lelek ezt mondva: „Tudom, kinek hittem” (2 Tim 1,12)?

Gondoljuk végig egy pillanatra röviden, a pap elkötelezettségeit, amit a mai liturgia hirdet nekünk: örömhírt vinni a szegényeknek, meghirdetni az Úr kegyelmi esztendejét. Izajás azt is mondja nekünk, hogy ápolni a megtört szívűeket és megvigasztalni a szomorkodókat.

Papi szolgálat szenvedélyes odaadottsággal

Ezek nem könnyű feladatok, ezek nem külsődleges feladatok, mint például a kétkezi munka, új plébániai terem vagy sportpálya építése az oratórium fiataljainak. A Jézus említette tevékenységek magukban foglalják a szenvedélyes odaadottságot, mert ezek olyan munkák, melyekben a szívünk megmozdul és megrendül. Örvendezzünk a házasságra készülő jegyespárokkal, nevessünk a gyerekekkel, akiket keresztelni viszünk, kísérjük a fiatalokat, akik a családi életre készülnek. Érezzük át a fájdalmat annak a betegnek, akinek a kenetet föladjuk, sírjunk azokkal, akik eltemetik a szeretett személyt. Mennyi érzelem! Ha nyitott a szívünk, ez az érzelem és a szeretet, fáradttá teszi a pásztor szívét. Számunkra ezeknek az embereknek a története nem egy hírműsor. Mi ismerjük a népünket, ki is tudjuk találni, mi történik a szívükben, és szenvedéseikben és miközben kibogozzuk a szálakat, ezer darabra törik a mi szívünk, megrendül és úgy tűnik, megeszi azt a nép: vegyétek és egyétek. Ezeket a szavakat mondogatja állandóan Jézus papja, amikor gondjába veszi az ő hűséges népét: Vegyétek és egyétek… Így a papi élet átadódik a szolgálatban, Isten hűséges népe közelségében és ez az élet fáradt, mindig fáradt.

Ferenc pápa beszédében utalt a tömegtől való fáradtságra, mely Jézus számára is nyomasztó volt. De ez egy jó fáradtság, gyümölcsökkel és örömmel teli. Ez a papi munka adta fáradtság egy kegyelem, és minden papot érint. Isten hűséges népe nem hagy bennünket munka nélkül, feltéve ha nem menekülünk el az irodánk mélyébe, vagy nem tűnünk el a város forgatagában besötétített ablakú kocsikban.

Mindig jó fáradsággal…

Ferenc pápa említést tett még az ellenségtől való fáradtságról. A gonosz örökké munkálkodik és nagyon is fáradságos dolog szembesülni az állandó kísértésekkel. Fontos tanácsként ajánlja a pápa, hogy próbáljuk meg semlegesíteni a rosszat.

Végül a pápa megemlítette az önmagunktól való fáradtság veszélyét, ami azt jelenti, hogy az evilág lelkületével kacérkodunk. Ez persze egy rossz fáradtságot eredményez. Idézte a Jelenések könyve második fejezetét: „Állhatatos vagy, szenvedtél értem, és nem fáradtál bele. De a kifogásom ellened, hogy elhagytad első szeretetedet”. Csak a szeretet ad megpihenést. Az, aki nem szeret, rosszul fárad el, és ez hosszabb távon egyre rosszabb lesz.

Ám Jézus a végsőkig szereti az övéit, megmossa a lábukat. Az Úr megmos, megtisztít bennünket is, a lábmosásnál megtisztít azoktól a sebektől és meggyógyít azoktól a ficamoktól, amelyeket az ő követésében szereztünk. Jézus a követésének a nyomait lemossa, hogy szabadnak és örömtelinek érezzük magunkat. Kedves papjaim, kérjük a kegyelmet, hogy megtanuljunk kimenni a perifériákra, hogy ott is hirdessük az örömhírt a legelhagyatottabbaknak is, tudván, hogy az Úr velünk van a világ végezetéig” – zárta nagycsütörtöki homíliáját Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: ANSA

Magyar Kurír