A felhívás, melyet a próféta Jeruzsálem ősi városához intézett, ma az egész egyházhoz és mindannyiunkhoz is szól: „Örülj… Ujjongj!” (Szof 3,14). Az öröm okát olyan szavak fejezik ki, amelyek reményt öntenek belénk, és lehetővé teszik, hogy derűsen nézzünk a jövőbe. Az Úr visszavont minden ítéletet, és úgy döntött, hogy közöttünk él.

A mai vasárnap, advent harmadik vasárnapja a már közeli karácsonyra irányítja figyelmünket. Nem szabad engednünk, hogy úrrá legyen rajtunk a fáradtság, nem tölthet el minket semmilyen félelem, még ha lenne is rá okunk a rengeteg baj és sokféle erőszak miatt, melyek megsebzik emberségünket. Az Úr jövetele inkább örömmel kell, hogy eltöltse szívünket. A próféta, aki üzenetének tartalmát saját nevében – Szofoniás – hordozza, megnyitja szívünket a bizalomra: „Isten megvédi” népét. Egy olyan történelmi korban, amely tele volt igazságtalansággal és erőszakkal, főleg a hatalmi emberek tetteinek következményeként, Isten tudomására hozza népének, hogy ő maga fog uralkodni népe felett, nem hagyja többé önhitt vezetői kezében, és minden szorongatásból kimenti. Ma azt kéri tőlünk a próféta, hogy „ne lankadjon kezünk” (vö. Szof 3,16) a kétség, a türelmetlenség vagy a szenvedés miatt.

Pál apostol folytatja Szofoniás próféta tanítását, és erősen hangsúlyozza: „Az Úr közel van” (Fil 4,5). Ezért mindig örülnünk kell, és kedvességünkkel tanúságot kell tennünk az emberek előtt arról, hogy Isten közel van mindenkihez és mindenkinek gondját viseli.

Kinyitottuk a szent kaput, itt és a világ minden székesegyházában. Ez az egyszerű jel is meghívás az örömre. Elkezdődik a nagy megbocsátás időszaka, az irgalmasság jubileuma. Alkalmas idő ez arra, hogy felfedezzük Isten jelenlétét és atyai gyengédségét. Isten nem szereti a merevséget, ő Atya, és gyengéd! Mindent atyai gyengédséggel tesz.

Olyanok vagyunk, mint azok az emberek, akik Jánost kérdezték: „Mit tegyünk?” (Lk 3,10). Keresztelő János nem késlekedik a válasszal. Arra biztatja őket, hogy igazságosan cselekedjenek, és vegyék észre a rászorulók szükségeit. Mindazonáltal az, amit János követel a néptől, megegyezik a törvényben foglaltakkal. Minket viszont radikálisabb elkötelezettségre hív Isten. A szent kapu előtt, melynek küszöbét át kell lépnünk, azt kéri tőlünk Isten, hogy legyünk az irgalmasság eszközei, és legyünk tudatában, hogy e szerint fogunk megítéltetni. Az, akit megkereszteltek, tudja, hogy nagyobb feladata van. A Krisztusban való hit olyan útra késztet minket, amelyen egész életünkben járnunk kell: olyan irgalmasnak kell lennünk, mint a mennyei Atya. Annak öröméhez, hogy áthaladhatunk az irgalmasság szent kapuján, az a feladat is társul, hogy befogadjuk azt a szeretetet, hogy tanúságot tegyünk arról a szeretetről, amely túlmegy az igazságosságon és nem ismer határokat. Ezért a végtelen szeretetért minden ellentmondásosságunk ellenére felelősséget kell vállalnunk.

Imádkozzunk önmagunkért és mindazokért, akik áthaladnak az irgalmasság kapuján, hogy megérthessük és befogadhassuk a mennyei Atya végtelen szeretetét, aki újjáteremti, átalakítja és teljesen megújítja az életet.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: Vatikáni Sajtóközpont

Fotó: Vatikáni Rádió magyar, angol és olasz szerkesztősége

Magyar Kurír