Óvakodjunk attól, hogy langyos keresztényekké váljunk, mert így szem elől tévesztjük az Urat – figyelmeztetett a pápa november 15-én, kedden reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.

Ferenc pápa a Jelenések könyvéből vett szentleckére – az Úr megrója a laodiceai egyház langyos keresztényeit (vö. Jel 14–22) – építette homíliáját, és rámutatott, hogy ez a „langyosság” nemcsak a kezdeti időkre volt jellemző, hanem a mai keresztényekre is igaz. Az Úr erős szavakat használ, amikor megszidja őket, mondván se nem hidegek, se nem melegek, ezért kiveti őket a szájából.

Az Úr a laodiceaiak szemére veti a langyos keresztények „semmilyen” nyugalmát, mely megtévesztő. Mert mit is gondol egy langyos keresztény? Maga az Úr mondja el itt: azt hiszi, hogy gazdag. „Meggazdagodtam és nincs szükségem semmire. Nyugodt vagyok.” Ez a nyugalom azonban félrevezető. Amikor egy egyház, egy család, egy közösség vagy egy személy lelkében mindig minden nyugodt, akkor ott nincs jelen Isten – magyarázta a pápa.

Az Úr nyomorult és szánalomra méltó embereknek nevezi azokat, akik gazdagnak hiszik magukat. Mindazonáltal szeretetből teszi, azért, hogy felfedezhessenek egy másik gazdagságot, amelyet csak Ő adhat meg. Ez pedig nem az a lelki gazdagság, amelyről azt hisszük, hogy a miénk, mert jók vagyunk és jól tesszük a dolgunkat, és minden rendben van... A gazdagság, amely Istentől jön, mindig kereszttel jár, vihart hoz, valami nyugtalanságot a lelkünkbe – hangsúlyozta a Szentatya.

„Azt ajánlom neked, vegyél fehér ruhákat, hogy felöltözz, hogy ne látsszon rút mezítelenséged” (vö. Jel 3,18). A langyos keresztények nem veszik észre, hogy ruhátlanok. Mint a mesében, amikor egy gyermek mondja ki: „De hiszen a király meztelen!” A langyos keresztények meztelenek – ismételte a pápa. – Elveszítik a képességüket a szemlélődésre, Isten nagy és szép dolgainak meglátására. Ezért az Úr megpróbálja fölébreszteni őket, segít, hogy megtérjenek. De az Úr egy másik módon is működik: ott áll, hogy meghívjon minket. „Íme, itt vagyok az ajtód előtt és kopogok.”

Vannak olyan keresztények, akik nem veszik észre, mikor kopogtat az Úr az ajtajukon, mivel minden zajt egy kalap alá vesznek. Fontos, hogy fölismerjük, mikor kopogtat az Úr, mikor akarja elhozni nekünk vigaszát. Az Úr ott áll előttünk, és várja, hogy behívjuk. Ez történik Zakeussal is, amint a mai evangéliumi szakaszban (Lk 19,1–10) olvassuk: az apró termetű Zakeus kíváncsiságának magvát a Szentlélek ültette el. A kezdeményezés a Szentlélektől ered, és az Úr ott áll. Fölemeli tekintetét és azt mondja: „Na gyerünk, hívj meg a házadba!” Azt akarja mondani nekünk: „Ébredj föl! Nyisd ki! Gyere le!” De mindig Ő az. Én vajon fölismerem a szívemben, amikor az Úr azt mondja, hogy ébredjek föl? Amikor azt mondja, nyissam ki? És amikor azt mondja, jöjjek le? A Szentlélek adja meg nekünk a kegyelmet, hogy mindig meg tudjuk különböztetni ezeket a hívásokat – fohászkodott kedd reggeli homíliájában Ferenc pápa.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír