Május 6-án Ferenc pápa a keresztény házasság szépségéről beszélt az általános kihallgatáson mondott katekézisében. Hangsúlyozta: A házasok Krisztusnak az egyház iránti feltétlen, gondoskodó szeretetét hivatottak megélni, de részesednek az egyház minden emberhez irányuló küldetésében is.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A családról szóló katekézisek sorában ma a keresztény házasság szépségével foglalkozunk. A házasságkötés nem pusztán egy templomi szertartás, melynek kellékei a virágok, az esküvői ruha, a fényképek… A keresztény házasság szentség, amely az egyházban történik és építi is az egyházat, mivel egy új családi közösségnek ad életet.

Ez az, amit Szent Pál összefoglal híres mondatában: „Nagy ez a titok, Krisztusra és az egyházra vonatkoztatom” (Ef 5,32). A Szentlélek által ihletve kijelenti, hogy a házasok közötti szeretet a Krisztust és az egyházat összefűző szeretet képe. Ez elképzelhetetlen méltóság! Voltaképpen azonban már bele volt írva Isten teremtő tervébe, és Krisztus kegyelmével számtalan keresztény házaspár – a maguk korlátai és bűnei között – meg is valósította!

Amikor a Krisztusban való új életről beszél, Szent Pál kijelenti, hogy a keresztényeknek – minden kereszténynek – az a feladata, hogy úgy szeressék egymást, ahogyan Krisztus szerette őket, vagyis „egymásnak alávetve magukat” (Ef 5,21), ami azt jelenti, hogy szolgálniuk kell egymást. És itt bevezeti a férj és a feleség, illetve a Krisztus és az egyház közötti párhuzamot. Nyilvánvalóan nem teljes megfelelésről van szó, de látnunk kell ennek a lelki jelentését, amely mélységes és forradalmi, ugyanakkor egyszerű is, és amelyet minden férfi és nő, aki Isten kegyelmére bízza magát, fel tud fogni.

A férjnek – mondja Szent Pál – úgy kell szeretnie feleségét, mint a saját testét (Ef 5,28), úgy kell szeretnie, ahogyan Krisztus „szerette az egyházat, és önmagát adta érte” (25. vers). Ti, jelen lévő férjek, értitek ezt? Értitek-e, hogy úgy kell szeretnetek feleségeteket, ahogyan Krisztus szereti az egyházat? Ez nem vicc, hanem komoly dolog! A nő iránti szeretet és a nő méltóságának tiszteletben tartása tehát – Krisztus példájára – radikális odaadást kíván meg a férfitól, és e radikalizmus hatásának hatalmasnak kellett lennie a keresztény közösségben.

Az evangélium újdonságának ez a magja, mely helyreállítja az odaadás és a tisztelet eredendő kölcsönösségét, lassan érlelődött a történelem folyamán, de végül győzedelmeskedett.

A házasság szentsége a hit és a szeretet nagy tette: azt a bátorságot tanúsítja, hogy valaki hisz Isten teremtő tettének szépségében, és megéli azt a szeretetet, amely a továbbhaladásra, önmaga felülmúlására, sőt magának a családnak a meghaladására készteti. A feltétel nélküli és mértéket nem ismerő szeretetre szóló keresztény meghívás áll – Krisztus kegyelmével – a házasságot létrehozó szabad beleegyezés alapjánál is.

Maga az egyház teljes mértékben részese minden keresztény házasság történelmének: sikerei által épül, kudarcai által szenved. Komolyan fel kell tennünk magunknak a kérdést: Mi – mint hívők és pásztorok – valóban elfogadjuk ezt a feloldhatatlan köteléket is, amely Krisztus és az egyház történelmét összeköti a házasság és az emberi család történelmével? Készek vagyunk komolyan magunkra vállalni ezt a felelősséget, vagyis hogy minden házasság Krisztus egyház iránti szeretetének útján halad? Nagy dolog ez!

A teremtés – felismert és a maga tisztaságában helyreállított – titkának eme mélységében egy, a házasság szentségét jellemző másik nagy perspektíva tárul elénk. Annak a döntésnek, hogy valaki „megházasodik az Úrban”, misszionáriusi dimenziója is van, ami azt jelenti, hogy szívében készen áll arra, hogy – Isten áldásával és az Úr kegyelmével – mindenkiért éljen. A keresztény házasok ugyanis mint házasok részesednek az egyház küldetésében. Ehhez bátorságra van szükségük! Ezért amikor ifjú házasokat üdvözlök, azt mondom: „Itt vannak a bátrak!”, mert hiszen bátornak kell lenniük, hogy úgy szeressék egymást, ahogyan Krisztus szereti az egyházat.

A házasság szentségének megélése nem valósulhat meg anélkül, hogy a családi élet felelősséget ne vállalna az egyház nagy szeretetmissziójából. Ekképpen az egyház élete gazdagodik ezen házas szövetség szépségéből, de szegényebbé is válik, valahányszor e szövetség igazi arca eltorzul. Az egyháznak ahhoz, hogy mindenkinek felkínálhassa a hit, a szeretet és a remény minden ajándékát, szüksége van a házasoknak a szentség kegyelméből táplálkozó, bátor hűségére is! Isten népének szüksége van arra az útra, amelyet hitben, szeretetben és reményben járnak, mindazzal az örömmel és erőfeszítéssel együtt, amit ez a házasságban és családban járt út magával hoz.

Az irány így örökre ki van jelölve, ez pedig a szeretet iránya: szeressük egymást úgy, ahogyan Isten szeret, örökre. Krisztus nem szűnik meg gondoskodni az egyházról: szüntelenül szereti, szüntelenül védelmezi, mint önmagát. Krisztus nem szűnik meg letörölni az egyház emberi arcáról a legkülönfélébb foltokat és ráncokat. Megható és annyira gyönyörű Isten erejének és gyengédségének ez a kisugárzása, amelyet egyik házaspár átad a másiknak, egyik család átad a másiknak. Igaza van Szent Pálnak: ez valóban „nagy titok”! Azok a férfiak és nők, akik elég bátrak ahhoz, hogy emberségünk „cserépedényében” hordják ezt a kincset, tehát ezek az oly bátor férfiak és nők hatalmas erőforrásai az egyháznak, de az egész világnak is! Ezerszer áldja meg Isten őket ezért!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: Vatikáni Sajtóosztály

Fotó: Imageforum/AFP; ANSA; News,va

Magyar Kurír