A Szentatya május 13-án a házasságon és a családon belüli boldog együttélés kulcsfogalmairól, elengedhetetlen magatartásformáiról elmélkedett a Szent Péter téren tartott szerdai általános kihallgatás keretében.

 

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai katekézis egyfajta bejárati ajtóként szolgál az ezután következő megfontolásokhoz a családi életről, annak valós problémáiról, időszakairól, történéseiről. Erre a bejárati ajtóra az a három szó van felírva, amelyekről már többször is beszéltem itt, a téren. Erről a három szóról van szó: Megengeded? Köszönöm! Bocsáss meg! Ezek a szavak nyitják meg ugyanis az utat afelé, hogy a családban jól és békésen tudjunk élni. Egyszerű szavak, de mégsem olyan egyszerű a megvalósításuk! Nagy erőt rejtenek magukban: segítenek megőrizni az otthont, még ha ezernyi nehézséggel és feladattal kell is megbirkózni, ám ha hiányzanak, repedések keletkeznek a falon, melyek akár az egész házat is romba dönthetik.

Általában a „jólneveltséghez” tartozó szavakként értjük őket. Elfogadom, egy jól nevelt ember engedélyt kér, köszönetet mond, és bocsánatot kér, ha hibázik. Ez így van rendjén, nagyon fontos, hogy mindenki jó nevelést kapjon. Egy tekintélyes püspöknek, Szalézi Szent Ferencnek volt a szavajárása: „A jólneveltség már fél életszentség.” Vigyázzunk azonban, mert a történelem folyamán a jó modorból származó formalizmusnak is tanúi lehettünk, amely lelki ürességet és mások iránti közönyt rejtő álarc lehet. Szokás mondani: „Jó modor mögött rossz viselkedés rejtőzik.” A vallás sem mentes ettől a veszélytől, amely a szabályok formális betartását spirituális világiasságba süllyesztheti. A Jézust megkísértő sátán is jó modorral lép fel – igazi úrként, lovagként viselkedik –, és idézi a Szentírást, mintha teológus lenne. Stílusa korrektnek tűnik, szándéka azonban az, hogy letérítsen az istenszeretet igazságának útjáról. Mi azonban a jólneveltséget a maga hiteles formájában értjük, amelyben a jó érintkezési stílus mélyen a jó iránti szeretetbe és a másik iránti tiszteletbe gyökerezik. A család az egymás iránti szeretetnek ebből a finomságából él.

Nézzük tehát az első szót: Megengeded? Amikor odafigyelünk arra, hogy azt is kedvesen kérjük, amiről úgy véljük, akár követelhetjük is, akkor jelentős támogatást nyújtunk a házas és családi együttélés szellemének. Ahhoz, hogy belépjünk a másik életébe, még ha az a mi életünk részét képezi is, tapintatra van szükségünk, olyan nem lehengerlő magatartásmódra, amely táplálja a bizalmat és a tiszteletet. A bizalmas kapcsolat tehát önmagában nem jogosít fel arra, hogy mindent adottnak vegyünk. Minél bensőségesebb és mélyebb a szeretet, annál inkább megköveteli a másik szabadságának tiszteletben tartását, valamint a képességet annak kivárására, hogy a másik megnyissa szívének ajtaját. Emlékezzünk csak Jézus szavára a Jelenések könyvében: „Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, ahhoz bemegyek, vele étkezem, ő meg velem” (3,20). Tehát az Úr Jézus is engedélyt kér, hogy bemehessen! Ezt ne felejtsük! Mielőtt megtennénk valamit a családban, kérdezzük meg: „Megengeded? Mit szólsz hozzá? Jónak látod?” Igen, ez a jól neveltség nyelvezete, de tele szeretettel! Ez igencsak hasznára van a családoknak!

A második szó a „köszönöm”. Időnként azt gondolhatná az ember, hogy a rossz modor és a durva szavak civilizációja van kialakulóban, mintha csak ez jelentené az emancipációt. Nyilvánosan is hányszor vagyunk ennek tanúi?! A kedvességet és köszönetmondást a gyengeség jelének tartják, mi több, ezek még bizalmatlanságot is kelthetnek. Ezzel a tendenciával már a család ölén szembe kell szállni. Tántoríthatatlanul a hálára és mások elismerésére kell nevelnünk: a személy méltósága és a társadalmi igazságosság is itt kezdődik. Ha a családi élet elhanyagolja ezt a stílust, akkor a társadalmi élet is elveszíti. A hála pedig egy hívő ember számára hitének lényegéhez tartozik: az a keresztény, aki nem tud köszönetet mondani, az elveszítette Isten nyelvét. Ez csúnya dolog! Emlékezzünk csak Jézus kérdésére, amikor meggyógyított tíz leprást, de utána csak egy jött vissza közülük köszönetet mondani (vö. Lk 17,18). Egyszer egy idős, bölcs, jóságos, egyszerű ember azt mondta nekem, de az igazán istenhívő, az élet iskoláját megjárt ember bölcsességével: „A hála olyan növény, amely csak a nemes lelkek földjén terem.” A léleknek a nemessége, Istennek a lélekben működő kegyelme indít minket a hálaadásra. A köszönetmondás a nemes lélek virága. Milyen gyönyörű ez!

A harmadik szó a „bocsáss meg”. Nehéz szó, nyilván, mégis oly nagy szükségünk van rá. Amikor hiányzik, a kis repedések kitágulnak – akaratunk ellenére is –, és mély árkokká válnak. Nem véletlen, hogy a miatyánkban, a Jézus által tanított imában, amely egybegyűjti az élet számára alapvető kéréseket, ezt találjuk: „Engedd el tartozásunkat, ahogyan mi is elengedjük mások tartozását” (Mt 6,12) Ha elismerjük hiányosságainkat, ha vágyunk arra, hogy megadjuk az elmaradt tiszteletet, őszinteséget és szeretetet, az méltóvá tesz minket a megbocsátásra. Abban a házban, ahol nem kérnek bocsánatot, elkezd fogyni a levegő és megposhad a víz. Sok érzelmi sérülés, sok fájdalom a családokban azzal kezdődik, hogy elvész ez az értékes szó: „Bocsáss meg!” A házaséletben sokszor van veszekedés…, tányérok is repkednek, de hadd adjak egy tanácsot: soha ne érjen véget a nap kibékülés nélkül!

Értsétek meg: veszekedtetek, férj és feleség? Gyerekek a szülőkkel? Durván veszekedtetek? Ez nem jó, de nem ez az igazi probléma! A probléma az, ha még másnap is ez az érzelem tölt el titeket. Épp ezért sose fejezzétek be úgy a napot, hogy nem békültetek ki egymással a családban. Hogyan béküljek ki? Talán letérdeljek? Nem! Csak egy apró gesztusra van szükség, és visszatér a családi összhang. Elég egy szavak nélküli simogatás. De sose fejezzétek be úgy a napot a családban, hogy nem békültök ki egymással! Értitek? Nem egyszerű, de meg kell tenni. Így az élet szebbé válik. Egy apró gesztus is elegendő!

A családi életnek ez a három kulcsfogalma mind egyszerű, s talán elsőre meg is mosolyogtatnak. Ha azonban elfelejtjük őket, nem lesz többé min mosolyogni, nem igaz? A gyermeknevelésben talán túlságosan is elhanyagoljuk ezeket a szavakat. Az Úr segítsen minket, hogy ismét a helyükre kerüljenek: a szívünkben, az otthonunkban és a társadalmi együttélésben. Ezek ugyanis épp azok a szavak, amelyek a belépést jelentik a családon belüli szeretet megélésébe.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: Vatikáni Sajtóosztály

Fotó: L’Osservatore Romano

Magyar Kurír