A pápa szeptember 16-án arról beszélt a általános kihallgatásán, hogy a mai félresiklott társadalmi gazdasági rendszerben elengedhetetlen megújító szerepet tölthetnek be a történelem kezdete óta Isten áldását magukon hordozó családok. A szentatya ezzel zárta a családról szóló katekézisek sorozatát.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma a házasság és a család témájáról tartott katekézisek befejező részéhez érkeztünk. Szép és sok munkát igénylő események előtt állunk, amelyek közvetlenül ehhez a nagy témához kapcsolódnak: egyik a családok világtalálkozója Philadelphiában, másik a püspöki szinódus itt, Rómában. Mindkettő világméretű esemény, amely összhangban van a kereszténység egyetemes jellegével, de a családnak, ennek az alapvető és helyettesíthetetlen emberi közösségnek egyetemes értékével is.

Úgy tűnik, hogy a civilizáció mai átmeneti időszaka hosszú távon magán viseli a gazdasági technokrácia által irányított társadalom hatásait. Az etika alárendelését a haszon logikájának mérhetetlen sok eszköz és a tömegtájékoztatási eszközök is nagymértékben segítik. Ebben a helyzetben a férfi és a nő közötti új szövetség nemcsak szükségessé, hanem stratégiailag is fontossá válik a népek felszabadítása érdekében a pénz gyarmatosító uralma alól. Újra ennek a szövetségnek kell irányítania a politikát, a gazdaságot és a polgári együttélést. Ezen múlik a föld lakhatósága, az életérzés átadása, és ezen múlnak az emlékezet és a remény kötelékei.

E szövetségnél fogva a férfi és a nő házas-családi közössége a generatív nyelvtan, mondhatni az „aranykötelék”. A hit Isten teremtésének bölcsességéből merít: Isten nem egy öncélú meghittség gondozását bízta a családra, hanem a világ otthonossá tételének megindító tervét is. Épp a család áll ennek a minket megmentő világkultúrának a kezdeténél és alapjánál, amely megment minket oly sokféle támadástól, rombolástól, gyarmatosítástól, mint amilyen a pénzé vagy a világot fenyegető ideológiáké. A család szolgál alapul ahhoz, hogy megvédjük magunkat!

A családról szóló rövid szerdai elmélkedéseinkben a fő inspirációt a teremtésről szóló szentírási tanításból merítettük. Ismételten bőségesen meríthetünk és kell is merítenünk Isten szavából. Nehéz munka vár ránk, de egyben lelkesítő is. Isten teremtése nem egyszerűen egy filozófiai előfeltétel, hanem az élet és a hit egyetemes horizontja! Nincs külön isteni terve a teremtésnek és az üdvözítésnek. A teremtmény – minden teremtmény – üdvösségéért lett Isten emberré: „értünk emberekért, a mi üdvösségünkért”, ahogyan a hiszekegy fogalmaz. A feltámadt Jézus pedig „minden teremtmény elsőszülöttje” (Kol 1,15).

A teremtett világot Isten a férfira és a nőre bízta: az, ami köztük történik, mindenen rajta hagyja nyomát. Az, hogy visszautasítják Isten áldását, végzetszerűen a mindenhatóság őrületébe kergeti őket, ami aztán mindent lerombol. Ezt nevezzük „eredendő bűnnek”. Mindnyájan ennek a kórnak örökségével jövünk a világra.

Ennek ellenére nem vagyunk átkozottak, sem magunkra hagyottak. Már annak az ősi elbeszélésnek voltak tűzzel írt oldalai, amely Istennek a férfi és a nő iránti első szeretetéről számol be. „Ellenségeskedést vetek közé és az asszony közé, ivadékod és az ő ivadéka közé” (Ter 3,15a). Ezekkel a szavakkal fordul Isten a kísértő, elbűvölő kígyóhoz. Ezekkel a szavakkal Isten a rosszal szembeni védőkorláttal jelöli meg az asszonyt, amelyet az felhasználhat – ha akarja – minden születő gyermeke érdekében. Ez azt jelenti, hogy a nő egy titokzatos és különleges áldást hordoz gyermeke védelmére a Gonosszal szemben! Miként a Jelenések könyvében szereplő Asszony, aki elmenekül, hogy elrejtse gyermekét a Sárkány elől. És Isten megvédi az asszonyt (vö. Jel 12,6).

Gondoljátok csak el, micsoda mélység nyílik itt! Sok közhely létezik, időnként bántóak is a rosszra csábító nőről. Itt azonban a nő olyan teológiája előtt nyílik tér, amely Istennek a nőre és szülötteire vonatkozó áldásának megfelel!

Isten férfit és nőt védelmező irgalmas tevékenysége sosem hagy alább. Ezt sose felejtsük el! A Szentírás a maga szimbolikus nyelvén elmondja nekünk, hogy mielőtt eltávolítaná őket az Éden kertjéből, bőrruhát készít a férfinak és a nőnek, és felöltözteti őket (Ter 3,21). Ez a gyengédséget kifejező gesztus azt jelenti, hogy Isten bűnünk fájdalmas következményei közepette sem akarja, hogy meztelenek és bűnös sorsunkra hagyottak maradjunk. Azt látjuk, hogy ez a gyengéd isteni szeretet, ez a rólunk való gondoskodás megtestesül a Názáreti Jézusban, Isten „asszonytól született” (Gal 4,4) Fiában. Szent Pál azt is mondja, hogy „amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk” (Róm 5,8). Krisztus, aki asszonytól született: ő Isten simogatása a mi sebeinkre, a mi hibáinkra, a mi bűneinkre. Isten úgy szeret minket, amilyenek vagyunk, és ezzel a tervével szeretne előresegíteni minket, és a nő az az erős alak, aki elősegíti ennek a tervnek a megvalósulását.

Isten ígérete, amelyet a történelem kezdetén a férfinak és a nőnek adott, minden emberre vonatkozik, a történelem végezetéig. Ha elegendő hitünk van, e föld népeinek családjai magukra ismernek majd ebben az áldásban. Mindenesetre bárki, aki engedi, hogy megérintse szívét ez a vízió, bármely néphez, nemzethez, valláshoz tartozzon is, csatlakozhat hozzánk utunkon. Testvérünknek és nővérünknek tartjuk, minden prozelitizmus nélkül. Járjunk együtt Istennek ezen áldásával, Istennek ezzel a tervével, hogy tudniillik mindnyájunkat testvérré tegyen az életben, egy olyan világban, amely halad előre, és amely éppen a családból, a férfi és a nő egységéből születik.

Isten áldjon meg titeket, a föld bármely szögletében élő családokat! Isten áldjon meg mindnyájatokat!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: Vatikáni Sajtóközpont

Fotó: L'Osservatore Romano

Magyar Kurír