Ferenc pápa teljes déli beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvérek, jó napot kívánok!

Újra a téren [találkozhatunk]! A mai evangélium (vö. Mk 1,29–39) azt mutatja be, hogy Jézus meggyógyítja Péter anyósát, utána pedig sok más beteg és szenvedő embert, akik körülötte tolonganak. Péter anyósának a meggyógyítása az első testi jellegű gyógyulás, amelyről Márk beszámol: a nő lázas betegen ágyban feküdt; Jézus magatartása és mozdulatai emblematikusak: „Jézus odament hozzá, megfogta a kezét, és fölsegítette” (Mk 1,31) – jegyzi meg az evangélista. Akkora gyengédség van ebben az egyszerű cselekedetben, hogy szinte természetesnek tűnik: „Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik” (uo.). Jézus gyógyító ereje nem talál ellenállásra; a gyógyult személy folytatja megszokott életét, azonnal másokra gondol, és nem önmagára – és ez beszédes, az igazi „egészség” jele!

Aznap szombat volt. A falu lakói a napnyugtát várják. Miután lejárt a pihenési kötelezettség ideje, elmennek otthonról, minden beteget és megszállottat Jézushoz visznek. Jézus pedig meggyógyítja őket, az ördögöknek azonban megtiltja annak felfedését, hogy ő a Krisztus (vö. Mk 1,32–34). Jézus tehát kezdettől fogva megmutatja, hogy első helyen a testi-lelki szenvedőket szereti. Jézusnak ez az előnyben részesítő szeretete mutatkozik meg abban, hogy a testi-lelki szenvedőkhöz közeledik. És ez az Atya előnyben részesítő szeretete, amelyet Jézus megtestesít, tetteivel és szavaival kinyilvánít. Tanítványai szemtanúi voltak ennek, látták ezt, és később tanúságot tettek róla. De Jézus nem akarta, hogy csak nézői legyenek küldetésének: bevonta őket, elküldte őket, nekik is megadta a hatalmat a betegek gyógyítására és az ördögök kiűzésére (vö. Mt 10,1; Mk 6,7). És ez megszakítás nélkül egészen mostanáig folytatódik az Egyház életében. Ez fontos. A törődés a betegekkel – bármilyen betegségben szenvedjenek is – az Egyház számára nem egy „választható tevékenység”. Nem! Nem valami mellékes dolog, nem! A betegek gondozása szerves része az Egyház küldetésének, ahogyan Jézusnál is az volt. Az Egyház küldetése arra irányul, hogy Isten gyengédségét elvigye a szenvedő emberiségnek. Néhány nap múlva, február 11-én, a betegek világnapja emlékeztet majd rá bennünket.

Az a valóság, amelyet világszerte megélünk a világjárvány következtében, különösen időszerűvé teszi ezt az üzenetet, az Egyháznak ezt az alapvető küldetését. Jób hangja, mely felhangzik a mai liturgiában, ismét tolmácsává válik emberi, oly nagy méltósággal felruházott állapotunknak, mely rendkívüli méltósággal rendelkezik, mégis oly törékeny. Ezzel a valósággal szembesülve mindig felmerül a kérdés a szívünkben: „Miért?”

Erre a kérdésre Jézus, a megtestesült Ige nem magyarázattal válaszol – erre a miértre, hogy miért vagyunk oly nagy méltósággal felruházva, s mégis oly törékenyek, Jézus nem magyarázattal válaszol –, hanem a szeretet jelenlétével, mely lehajol, kézen fog, és fölsegít, ahogyan Péter anyósával tette (vö. Mk 1,31). Lehajolni, hogy fölsegítsük a másikat. Ne felejtsük el, hogy az egyetlen megengedett módja annak, hogy egy emberre felülről lefelé nézzünk, ha kinyújtjuk kezünket, hogy segítsük talpra állni. Ez az egyetlen mód. Ezt a küldetést bízta Jézus az Egyházra. Isten Fia nem „felülről lefelé”, nem távolról nyilvánítja ki uralmát, hanem lehajolva, kezét nyújtva. Közelséggel, gyengédséggel és együttérzéssel nyilvánítja ki uralmát. Közelség, gyengédség, együttérzés – ez Isten stílusa. Isten közeledik hozzánk, éspedig gyengéden és együttérzéssel közeledik. Hányszor olvassuk az evangéliumban, hogy amikor Jézus valamilyen egészségügyi vagy más problémával küzdő emberrel találkozik: „megesett a szíve rajta”. Jézus együttérzése, Isten közeledése Jézusban – ez Isten stílusa. A mai evangélium arra is emlékeztet bennünket, hogy ez az együttérzés Jézusnak az Atyával való bensőséges kapcsolatában gyökerezik. Miért? Hajnal előtt és napnyugta után Jézus félrevonult, és egyedül maradt, hogy imádkozzon (Mk 1,35). Innen merített erőt szolgálatának, a prédikálásnak és a gyógyításnak a végzéséhez.

A Szent Szűz segítsen bennünket, hogy engedjük magunkat Jézus által meggyógyítani – mindig szükségünk van rá, mindannyiunknak –, hogy tanúi lehessünk Isten gyógyító gyengédségének!

A Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:

Kedves testvérek!

Ezekben a napokban nagy aggodalommal követem a helyzet alakulását Mianmarban, abban az országban, amelyet 2017-es apostoli látogatásom óta nagy szeretettel hordozok szívemben. Ebben a nehéz időszakban ismételten szeretném biztosítani lelki közelségemről, imáimról és szolidaritásomról Mianmar népét. Imádkozom, hogy az ország vezetői őszintén rendelkezésre bocsátsák magukat a közjó szolgálatára, előmozdítva a társadalmi igazságosságot és a nemzet stabilitását a harmonikus demokratikus együttélés érdekében. Imádkozzunk Mianmarért! [Csendet tartanak.]

Szeretnék szót emelni a kísérő nélküli kiskorú migránsok érdekében. Sokan vannak! Sajnos azok között, akik különféle okokból kénytelenek elhagyni szülőföldjüket, mindig több tucat magára hagyott gyermek és fiatal van, családjuk nélkül és sok veszélynek kitéve. Az elmúlt napokban értesültem az úgynevezett „balkáni útvonalon” tartózkodók drámai helyzetéről. De az összes „útvonalon” vannak ilyenek. Gondoskodjunk arról, hogy ezek a törékeny és védtelen teremtmények ne nélkülözzék a megfelelő ellátást és a kedvezményes humanitárius csatornákat!

Olaszországban ma tartják az élet napját a „Szabadság és élet” témáról. Az olasz püspökökhöz csatlakozva én is emlékeztetek arra, hogy a szabadság az a nagy ajándék, amelyet Isten arra adott nekünk, hogy saját javunkat és mások javát keressük és elérjük, kezdve az élettel mint elsődleges jóval. Segíteni kell társadalmunkat abban, hogy meggyógyuljon az élet elleni támadásokból, hogy minden szakaszában védve legyen az élet. Szeretném még megemlíteni az egyik aggodalmamat: az olasz demográfiai telet. Olaszországban a születések száma csökkent, és veszélyben van a jövő. Vegyük komolyan ezt az aggodalmat, és próbáljunk megtenni mindent annak érdekében, hogy ez a demográfiai tél véget érjen, és gyermekek születésével új tavasz köszöntsön ránk!

Holnap, a rabszolgaság megaláztatásait és szenvedéseit ismerő szudáni szerzetesnő, Szent Jozefina Bakhita liturgikus emléknapján tartjuk az emberkereskedelem elleni imanapot. Az idei év célja, hogy olyan gazdaságért dolgozzunk, amely közvetetten sem kedvez ennek a nemtelen kereskedelemnek, vagyis egy olyan gazdaságért, amely sosem teszi a férfiakat és a nőket árucikké, tárggyá, hanem mindig végcélnak tekinti őket. Szolgálni kell a férfiakat és nőket, és nem szabad árucikként használni őket! Kérjük Szent Jozefina Bakhitát, hogy segítsen bennünket ebben!

Szeretettel köszöntelek mindannyiatokat, rómaiak és zarándokok: örülök, hogy újra a téren összegyűlve láthatlak benneteket, a rendszeres résztvevőket, az itt élő spanyol szerzetesnővéreket, akik kitartók, mindig itt vannak, esőben, napsütésben egyaránt. Köszöntöm a Szeplőtelen Fogantatás-plébániáról érkezett fiatalokat is… Mindnyájatokat! Nagyon örülök! Áldott vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír