Veronika, moldvai csángó alakjában Viron, legendabeli asszonyalak, aki a középkori jámbor néphagyomány, majd nyomában a keresztúti ájtatosság hatodik állomása szerint kendőjét nyújtja a kereszthordozástól verejtékező Jézusnak: a kendőn rajtamaradt az Üdvözítő képmása.

A kései legenda a vérfolyásos asszonnyal (Máté 9, 20), nyugaton néha Mártával, keleten pedig a Nikodémus apokrif evangéliumában feltűnő Kananeus Berenikével azonosítja, amelyből a verum ikon (= hiteles képmás) szóval való összecsengése következtében a Veronika név alakult ki. A legenda még azt is tudni véli, hegy a nagybeteg Tiberius római császár hall egy judeai csodatevőről, Jézusról, és már csak tőle vár gyógyulást.

Ezért követet küld Jeruzsálembe, aki azonban már csak akkor érkezik meg a szentvárosba, amikor Jézust keresztre feszítik. Megismerkedik Veronikával, aki egy kendőn Jézus képmását őrzi. Meg akarja vásárolni. Veronika nem válik meg tőle, de kész arra, hogy a császárt fölkeresse. Tiberius a kép láttára meggyógyul, erre a kincset drága foglalattal látja el.

A legenda más változata szerint a Tiberiust meglátogató Veronika Péter és Pál római környezetébe került. Halálos ágyán a később Veronika kendője néven híressé vált képmást Péter utódára, Kelemen pápára hagyta.

 XVI. Benedek Veronika kendőjénél

A kereszténység lényege a Krisztussal való találkozás. Ez volt XVI. Benedek pápa szeptember 1-i manoppellói zarándoklatának fő üzenete. A Rómától 200 km-re, az Abruzzo hegyei között található kisváros arról nevezetes, hogy a kapucinusok ott őrzik „Veronika kendőjét".

 

Manoppello féltve őrzött ereklyéje, a Szent Arc nem más, mint egy 17x24 cm-es fátyol, amely egy férfi arcmását hordozza, mégpedig oly módon, hogy az a kendő mindkét oldalán látható. A tudományos vizsgálatok annyit már kiderítettek, hogy a kép nem festés, de nem is szövés, vagy hímzés nyomán keletkezett. Továbbá, hogy a rajta látható arc megegyezik a Torinói Leplen látható férfiéval.

 

 

 

Az evangéliumok nem beszélnek Veronikáról, alakja egy VI. századi apokrif iratban tűnik fel. A keresztet vivő Krisztushoz odaszalad egy asszony, és arcáról letörli a véres verítéket, aminek nyomán a kendő megőrzi a Megváltó arcának képét. Valójában a Veronika név nem mást jelent, mint „igaz képmás" (latinul: vera icona), és így tényleg Krisztus arcára utal.

 

 

Az ereklye kutatói szerint a „Veronika kendő" tulajdonképpen nem más, mint Krisztus szemfedele. A zsidó temetkezési szokások szerint a lepellel letakart holttestet gyolcsokba csavarták, majd még arra kívülről rátettek egy kendőt. Jézus esetében a lepel megegyezik a Torinóban őrzött Sudarium-mal, a szemfedő pedig a manoppellói „Veronika kendővel".

 

János evangéliumában olvasható az első utalás mindkét ereklyére: „A másik tanítvány [ti. János] gyorsabban futott, mint Péter, és elsőként ért a sírhoz. Lehajolt, és látta lerakva a gyolcsokat, de nem ment be. Azután odaért Simon Péter is, aki követte őt, és bement a sírboltba. Látta letéve a gyolcsokat és a kendőt, amely a fején volt, nem a gyolcsok mellé helyezve, hanem külön egy helyen, összehajtva. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először érkezett a sírhoz; látta és hitt." (Jn 20,4-8)

 

Vittorio Messori neves olasz író, aki Krisztus életéről és feltámadásáról tudományos igényű, de mégis igen olvasmányos könyvet írt (Ipotesi su Gesú, 1976) azt mondja - egy biblikus szakértőre hivatkozva - hogy az idézett szakasznak egy hívebb fordítása magyarázatot ad egyben arra is, hogy mi váltotta ki ekkor Jánosban a minden kétséget kizáró hitet a feltámadásban. Eszerint a gyolcsok és a kendő helyzete - az előbbiek lelapulva feküdtek, ez utóbbi pedig különös helyzetben őrizte a nemrég még alatta fekvő fej formáját - egyértelművé tette az apostol számára, hogy Krisztus testét nem "kicsomagolták" belőle, hanem ő immár más jellegű - feltámadott - testben hagyta el a leplet. Valahogy úgy, ahogy később az apostolok szeme láttára belépett a házba, noha az ajtót zárva tartották (vö. Jn 20,19).

 

A Torinói Lepel egyes kutatói (ún. szindonológusok) szerint úgy tűnik, hogy a Leplen látható lenyomatot egy hatalmas és hirtelen fénysugárzás okozhatta, mégpedig a feltámadt Krisztus dicsőségének fénye. A Lepel tehát nemcsak Jézus szenvedésének, hanem feltámadásának is bizonyítéka lehet. S ugyanez elmondható eszerint a „Veronika kendőről" is.

 

A feltételezések szerint a leplet és a kendőt egy ideig együtt őrizték, és csak évszázadok múltán, Kisázsiában vált szét útjuk. Egy másik változat ellenben feltételezi, hogy a kendőt maga János apostol vette magához. Vagyis esetleg eredetileg Szűz Mária, akit az evangélista házába fogadott. Jánossal került a kendő a kisázsiai Efezusba, majd onnan más városok érintésével a VI. században Konstantinápolyba.

 

Közben számos forrás említi a „nem emberkéz alkotta képmást", ami nagy tiszteletnek örvendett a hívek körében. A keleti birodalmi fővárosból az ún. képrombolás idején tűnt el, hogy 705-ben Rómában bukkanjon fel, mégpedig a pápánál. Könnyen elképzelhető, hogy a rombolás elől titokban menekítették el, így nem is maradhatott fenn nyoma az átvitelnek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Örök Városban az ereklyét a pápai palota kápolnájában, a Sancta Sanctorumban őrizték. Ez a kápolna megegyezik a Lateráni Bazilika közelében ma is álló, az ún. Szent Lépcsőt őrző épülettel. A középkori pápai palota még összekötötte azt a bazilikával, csak a reneszánsz palota építésekor vált külön tőle.

 

Később a „Veronika kendőt" - amit ekkortájt kezdtek ezen a néven emlegetni - átvitték a Szent Péter-bazilika külön kápolnájába. A pápai palotakápolna számára viszont készítettek róla egy másolatot. A becses ereklyét különösen is a szentévek alkalmával kereste fel számos zarándok. Köztük, 1350-ben Nagy Lajos magyar király is: a Szent Péter-bazilika altemplomában meg is festették a jelenetet, amint királyunk hódol a Szent Arc előtt.

 

De hogyan kerülhetett a „Veronika kendő" Manoppellóba? Ahogyan a Konstantinápoly-Róma útról nem maradt fenn dokumentáció, úgy azt is homály fedi, hogyan kerülhetett a Szent Péter-bazilikából a jelentéktelen abruzzói kisvárosba a legbecsesebb ereklyék egyike. A manoppellói kegyhely kapucinus gondozói által a XVII. században írott történet szerint 1506-ban egy rejtélyes idegen tért be a városba és az egyik nemes családjának egy kis csomagot adott át, amiben a „Veronika kendő" lapult. Több elgondolás is létezik azzal kapcsolatban, hogy mi állhat a kendő átvitele hátterében. Van aki szerint az 1527-es „Sacco di Roma" (Róma kifosztása) alkalmával rabolták el, más vélemény szerint csak 1608-ban kelt lába, amikor az eredeti középkori kápolnáját lebontották az új Szent Péter-bazilika építése során. Annyi bizonyos, hogy a két üveglap között tárolt Szent Arcot 1646 óta Manoppello kapucinus kegytemplomában tisztelik a zarándokok.

 

 

Csakhogy közben a Vatikánban is mindmáig évente egyszer kiállítják nyilvános tiszteletre „Veronika kendőjét", amit a Szent Péter-bazilikában őriznek, mégpedig a kupolát tartó négy pillér egyikében, ahol Veronika hatalmas márványszobra áll. A XVII. század elejéig a pápák megbízásából még több másolat is készült a Szent Arcról, ekkor azonban különös módon a legszigorúbb szankció terhe alatt megtiltották a másolatok készítését. Mintha rejtegetni akartak volna valamit.

 

 

 

 

A manoppellói kendő eredetiségét valló kutatók szerint ez azért történhetett, mert közben rájöttek, hogy az eredetinek nyoma veszett, és helyére - ezt leplezendő - azt a másolatot tették, amit még a középkorban készítettek a már említett lateráni palotakápolna számára. Mellesleg éppen ebben az időben figyelhető meg, hogy a kendőre utaló ábrázolások megváltoznak: a korábbi nyitott szemű arc helyett immár lehunyt szeműt mutatnak, ami egyesek szerint ugyancsak arról árulkodik, hogy nem állott rendelkezésre az eredeti.

 

A tudomány nem nyilatkozott még végérvényesen a manoppellói kendőről, ahogyan a jóval többet kutatott Torinói Lepel vizsgálatai is tovább folytatódnak. Ez utóbbiról II. János Pál pápa úgy nyilatkozott, hogy „A Szent Lepel a szenvedés és a feltámadás legragyogóbb ereklyéje." XVI. Benedek pedig mostani zarándoklatával mintha a manoppellói „Veronika kendő" hitelességét erősítette volna.

 

Valójában azonban a Szentatya Manoppellóban mégcsak utalást sem tett a kendő hitelességének kérdésére. Barátja, a neves teológus és korábbi munkatárs Bruno Forte chieti-vastói érsek meghívására kereste fel a kegyhelyet, amit egyébként már régóta tervezett. Az alkalmat a jubileumi év kínálta, hiszen a legenda szerint éppen ötszáz éve került a kendő Manopellóba. A kegyhelyen a pápa rövid szentségimádáson vett részt, majd imádkozott a Szent Arc ereklye előtt. Beszédében a kendő üzenetének azt nevezte, hogy a hívőnek mindig Krisztus arcát kell keresnie, vagyis a vele való személyes találkozást. Mert a kereszténység lényege éppen ez a személyesség. Ahogyan a Deus caritas est kezdetű enciklikában fogalmazott, annak kezdeteinél ugyanis nem valami elvont eszme áll, hanem a találkozás egy eseménnyel, egy konkrét személlyel. A „Veronika kendő" éppen ennek a konkrét eseménynek lehet beszédes tanúja a hit szemével rátekintő zarándok számára.