Élete

Vincéhez, a vértanú diákonushoz hasonlóan Balázs is a korai kereszténység azon szentjei közé tartozik, akiknek emlékezete a kultuszban, a névadásban és a népszokásokban figyelemreméltó elevenséggel maradt meg, életükre vonatkozóan azonban alig rendelkezünk olyan adatokkal, amelyek történetinek tekinthetők.

Többféle változatban tudósít a legendás Szent Balázs szenvedéstörténete arról, hogy szentünk örmény születésű volt, és olyan példamutató keresztény életet élt, hogy Szebaszte hívő népe püspökké választotta. Balázs erre a Szentlélek indítását követve visszavonult egy magányos hegyi barlangba, jóllehet tette nem éppen egyezett a kor püspök-eszményével. Innen vezette imádkozva, tanácsokat osztva és gyógyítva a rábízott közösséget. Vadállatok őrizték, háziállatok módjára engedelmeskedve neki.

Sajnos azonban nemcsak a keresztények ismerték a barlanghoz vezető utat, hanem Agricola helytartó poroszlói is, aki 316 táján még folytatta Szebasztéban azt a keresztényüldözést, amelyet korábban még Licinius császár rendelt el. Az oroszlánokból, tigrisekből, medvékből és farkasokból álló derék testőrség nem tudott segíteni a remete- püspökön, mert ő ellenállás nélkül engedte, hogy elfogják és Agricola bírói széke elé hurcolják. Mivel Balázst nem bírták hittagadásra kényszeríteni, a szokásos megkorbácsolás után siralomházba került. Mint előbb barlangjában, a börtönben is sok segítséget kérő ember kereste föl. Rabságában sok-sok csodát tett, amelyekről a legendája beszél. Vízbefojtás általi halálra ítélték, de végül is lefejezték.

Hogy a történelmi tények talaján maradjunk, a szentnek széles körben elterjedt kultuszából kell kiindulnunk. Kezdetben hallgatnak róla az egyébként annyira beszédes görög atyák. Eszerint a Balázs-tisztelet nyilvánvalóan nem közvetlenül a halála után kezdődött. Keleten azonban legkésőbb a 6. századtól, nyugaton a 9. századtól már mint a torokbajok ellen védő szentet tisztelték.

Elterjedt ereklyéinek kultusza is. Így hamarosan föltűnnek Szent Balázs maradványai Tarantóban, St. Blasienben, Mainzban, Trierben, Lübeckben, Párizsban és Raguzában, ahol a város védőszentjévé is lett. Számos templomot szenteltek neki Konstantinápolyban és Rómában egyaránt.

Annak alapján, hogy egy kínzó torokfájás esetén segített, a késő középkorban a tizennégy segítőszent közé sorolták. Ezek ismeretében meglepő, hogy a Balázs-áldás mindmáig élő liturgikus szokása csak a 16. században keletkezett és a 17. században nyomtatták ki a Rituale Romanum (Római Szertartáskönyv) függelékében.

A Balázs-legenda első, a 9. századból származó képi ábrázolása a római Szent Kelemen-bazilika altemplomában található. Egyes jeleneteket ábrázol a Paderbornban lévő abdinghfi hordozható oltár az 1100 körüli időkből.

Balázst a középkorban rendszerint püspöki öltözetben vagy palástban ábrázolták; pásztorbottal (15. század) és keresztbe illesztett gyertyákkal; sertésfejjel és gerebennel (emlékezésül arra a vaskampóra, mellyel a legenda szerint kínzatása alkalmával a testét tépték); ritkábban egy fiúval.

Tisztelete a latin egyházban a 12. századtól lett általános, mégpedig egy gégedaganat elleni imádsággal kapcsolatban. Később vérzések, hólyagbetegségek (a német név alapján: Blasius -- Biase = hólyag), továbbá kelések, kólika, pestis és fogfájás esetén fordultak hozzá. Részben érthető kapcsolat révén aztán védőszentje lett az orvosoknak, a takácsoknak (gereben!), valamint a szélmolnároknak és a fúvós muzsikusoknak (blasen = fújni). Mint az állatok barátja oltalmazza a háziállatokat és a nyájakat a farkasoktól. Vincéhez hasonlóan időjelző szentként is tiszteletik: ünnepének ideje a tél végét és a veszedelmes viharokat jelzi.

A hívő nép még ma is szívesen fogadja a szent áldását a Gyertyaszentelő gyertyáinak szelíd fényében. Ünnepét Rómában a 12. század óta ülik február 3-án.

Legendája

Szent Balázsra csodás fényt vet a legenda.

Egy napon rémült anya sietett hozzá, mert fia egy torkán akadt halszálkától fuldokolt. A szent megáldotta a fiút -- egy másik változat szerint eltávolította a szálkát --, és így megmentette a haláltól.

Egy másik alkalommal, amikor a bíró elől visszakísérték cellájába, úgy segített egy asszonyon, hogy visszaadta sertését, amelyet farkas rabolt el. Az asszony hálából ajándékot hozott neki, húst, kenyeret és gyertyát. Balázs nem maradt adós: a gyertya-fölajánlás évenkénti megismétlését különleges áldásával kötötte össze.

A szent csodáiból nem hiányzik annak a magatartásnak a megnyilvánulása sem, amelyet humornak vagy paraszti huncutságnak lehetne nevezni. A helytartó először vízbefojtás általi halálra ítélte. Abba a tóba kellett vetni őt, amelybe korábban keresztény asszonyokat fojtottak, mert beleszórták a helytartó házi isteneit a tóba. A bölcs csodatévő akkor a következőt tette: a partra érve rövid áldást adott a számára halált jelentő tóra, aztán a vízen járva a tó közepéig sétált. Ott megfordult, és barátságosan fölszólította bíráit, hogy saját isteneikbe vetett hitük bizonyságául kövessék őt a vízen járva. Hatvanöt férfi elfogadta a kihívást, és mind a vízbe fulladt.

Imádság

Istenünk, aki Szent Balázs püspököt oltalmazó segítségül adtad népednek, kérünk, közbenjárására engedd, hogy földi életünkhöz egészséget és békét, örök életünkhöz pedig irgalmat nyerjünk Tőled!

Diós István: A szentek élete

Babits Mihály: Balázsolás

Szépen könyörgök, segíts rajtam, Szent Balázs! 

Gyermekkoromban két fehér 
gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon 
s úgy néztem a gyertyák közül, 
mint két ág közt kinéző ijedt őzike. 
Tél közepén, Balázs-napon 
szemem pislogva csüggött az öreg papon, 
aki hozzád imádkozott 
fölém hajolva, ahogy ott térdeltem az 
oltár előtt, kegyes szokás 
szerint, s diákul dünnyögve, amit sem én, 
s ő se jól értett. De azért 
te meghallgattad és megóvtad gyermeki 
életem a fojtogató 
torokgyíktól s a veszedelmes mandulák 
lobjaitól, hogy fölnövén 
félszáz évet megérjek, háladatlanul, 
nem is gondolva tereád. 
Óh ne bánd csúf gondatlanságom, védj ma is, 
segíts, Sebasta püspöke! 
Lásd, így élünk mi, gyermek módra, balgatag, 
hátra se nézünk, elfutunk 
a zajló úton, eleresztve kezetek, 
magasabb szellemek – de ti 
csak mosolyogtok, okos felnőttek gyanánt. 
Nem sért ha semmibe veszünk 
s aztán a bajban újra visszaszaladunk 
hozzátok, mint hozzád ma én 
reszkető szívvel… Mosolyogj rajtam, Balázs! 
ki mint a szepegő kamasz, 
térdeplek itt együgyű oltárod kövén – 
mosolyogj rajtam, csak segíts! 
Mert orv betegség öldös íme engemet 
és fojtogatja torkomat, 
gégém szűkül, levegőm egyre fogy, tüdőm 
zihál, s mint aki hegyre hág, 
mind nehezebben kúszva, vagy terhet cipel, 
kifulva, akként élek én 
örökös lihegésben. S már az orvosok 
kése fenyeget, rossz nyakam 
fölvágni, melyet hajdan oly megadón 
hajtottam gyertyáid közé, 
mintha sejtettem volna már… Segíts, Balázs! 
Hisz a te szent gégédet is 
kések nyiszálták, mikor a gonosz pogány 
kivégzett: tudhatod, mi az! 
Te ismered a penge élét, vér izét, 
a megfeszített perceket, 
a szakadt légcső görcseit, s a fulladás 
csatáját és rémületét. 
Segíts! Te már mindent tudsz, túl vagy mindenen, 
okos felnőtt! Te jól tudod, 
mennyi kínt bír el az ember, mennyit nem sokall 
még az Isten jósága sem, 
s mit ér az élet… S talán azt is, hogy nem is 
olyan nagy dolog a halál.