*Borgberge, Paderborn mellett, 12. század vége. + Kisázsia déli tengerpartjánál, 1237. február 13.

Szent Domonkos (lásd: A szentek élete, 417. o.) utódaként Jordán szervezte meg a prédikátor testvérek, a domonkosok rendjét. Generálisságának tizenöt éve alatt a rend konventjeinek száma harmincról csaknem háromszázra nőtt. Általa valósult meg a világmisszió, amelyre már Domonkos is gondolt, amikor 1217-ben szétküldte néhány társát. Jordán bejárta a Nyugatot, Angliától Dél- Itáliáig, az Atlanti-óceántól a Földközi-tenger keleti partjáig, a Pireneusoktól Észak-Németországig. Mint apostolt, nevelőt, lelkivezetőt és mindenekelőtt mint hitszónokot emelik ki a rend évkönyvei.

Ennek ellenére az Egyház egészében meglehetősen ismeretlen maradt. Talán azzal áll ez összefüggésben, hogy idegen országban halt meg. Hazatérőben a palesztinai kolostorok vizitációjáról, hajója elsüllyedt, Jordán társaival együtt a tengerbe fulladt. Partra sodródott holttestét az akkói domonkos templomban temették el. Amikor a keresztes lovagok és zarándokok e támaszpontja 1291-ben a mohamedánok kezébe került, sírjának nyoma veszett. Ma már azt sem tudjuk, hogy hol állt a domonkosok kolostora.

Mint fiatal nemes került Párizsba, a késő középkor kulturális központjába. Megszerezte a ,,magister artium'' és a ,,teológia baccalaureusa'' fokozatot. Itt ismerte meg 1219-ben Domonkost, és az ő hatására a következő év hamvazószerdáján belépett a párizsi Szent Jakab konventbe. Kezdettől fogva nagy tekintélye lehetett, mert alig két hónappal később a párizsi konvent ama négy küldöttje közé választották, akik részt vettek a Domonkos által 1220 pünkösdjére Bolognába összehívott általános rendi káptalanon. Az 1221. évi bolognai általános káptalanon Domonkos rábízta a lombardiai rendtartomány vezetését, amelynek akkor a legtöbb kolostora volt. Röviddel Jordán bolognai hivatalba lépése előtt halt meg Domonkos. A tartomány vezetésében Jordán annyira bevált, és ezen túlmenően akkora csodálatot keltett a testvéreiben, hogy a Párizsban tartott 1222. évi általános káptalanon magister genaralisszá választották.

Valamely közösség az első időben írásba foglalt alkotmány és törvényalkotás nélkül is fennállhat; csakhamar megmutatkozik azonban annak szükségessége, hogy rögzítsék az utódokat is kötelező külső kereteket. Ennek felismerése alapján építette ki Jordán a rend szervezetét. Vezetése alatt a rend mindinkább elterjedt: a domonkosok két tanszékhez jutottak a párizsi egyetemen, misszionáltak a szaracénok között és a pápai Kúria szolgálatába léptek. Jordán tudta annak jelentőségét is, hogy mit jelent az első nemzedék példája a későbbi évszázadokra, ezért megírta A prédikáló rend kezdeteinek könyvét. Ennek előszavában ez áll: ,,Hogy megszülető és felnövekvő fiaink ne legyenek tudatlanságban a rend kezdeti alapjairól... Ezért, Krisztusban szeretett testvéreim és fiaim, fogadjátok olyan tisztelettel a következőket, ahogy összegyűjtöttem, és hevüljetek testvéreink első szeretetének buzgó utánzásában!''

Jordán nem a ,,zöld asztal'' mellől vezette a rendet. Beutazta egész Európát. Egyéniségéből rendkívüli vonzóerő áradt ki. Olyan sok tanárt és tanítványt vonzott magához, hogy amíg a rend generálisa volt, a kolostorok és tagjaik száma megtízszereződött. Ezernél több jelentkezőt vett fel a rendbe. Mindenekelőtt az egyetemi városokat kereste fel. A rend krónikása, Fracheti Gellért (1195--1271) írja: ,,Gyakran töltötte a negyvennapos böjti időt Párizsban vagy Bolognában. Amikor itt tartózkodott, a konvent éppenséggel valami méhkaptárhoz hasonlított; nagyon sokan léptek be ugyanis a rendbe, és sokakat küldött innen az egyes tartományokba. Alig érkezett meg, tüstént sok szerzetesi ruhát készíttetett, mert bízott Istenben, hogy testvéreket vehet fel. Elég gyakran a vártnál is többen kérték felvételüket a rendbe, úgyhogy nem lehetett fellelni elegendő szerzetesi ruhát.'' E jelentkezők közül a legismertebb Nagy Szent Albert (lásd: A szentek élete, 659. o.).

A rend terjesztéséért és a rendi szellem elmélyítéséért végzett fáradozásai mellett sem feledkezett meg a kereszténység nagy gondjairól. Magas állású személyiségekkel is mert nyíltan beszélni. Egyszer összetalálkozott II. Frigyes császárral: ,,Felség, tisztségem miatt sok tartományban megfordulok, és egy kissé csodálkozom azon, hogy Ön nem kérdezi meg, mit beszélnek az emberek.'' A császár így válaszolt: ,,Mindenütt vannak embereim, és tudok mindenről, ami a világban történik.'' Jordán válasza ez volt: ,,Az Úr Jézus Krisztus is tudott Istenként mindent, mégis megkérdezte a tanítványaitól: ,,Kinek tartják az emberek az Emberfiát?'' Ön csak ember, és nem tud némely dolgot, amit Önről beszélnek, amit pedig üdvös volna tudnia. Azt beszélik Önről, hogy elnyomja az Egyházat, Róma döntéseit megveti, jóslatokra hallgat, a jó tanáccsal nem törődik, hogy figyelembe sem veszi Krisztus helytartóját, aki lelki ügyekben Önnek is ura. Mindez nem tesz jót az Ön személyének.''

A domonkos rend célja kettős: az Istennel való benső találkozás és az Isten országáért végzett külső munka. Az Istennel való kapcsolat az apostoli tevékenység feltétele és alapja. Amint Domonkos is a tettek nagy embere volt, mert nagy imádkozóként állt Isten előtt, úgy Jordán erőforrása is nagy istenszeretetében rejlett. Állandóan áldásért könyörgött, és imát kért munkájához. Megragadók Bolognába, a Szent Ágnes kolostor nővéreihez írt levelei, amelyek a segítő imádságért való háláját tanúsítják. Ezekben a levelekben olyan tiszta jámbor magatartás nyilatkozik meg, amelynek súlypontja nem a rendkívüliben, a természet dolgait meghaladóban nyugszik. Jordán inkább a józan és értelmes mérsékletet tartotta fontosnak, elsősorban pedig a vallási életben: ,,Aki vándorol, óvatosan jár ide-oda, nem mászkál figyelmetlenül, nem futkos mohó izgatottsággal és vigyázatlan hevességgel. Mindenekelőtt attól félek, hogy vannak köztetek néhányan olyanok, akik figyelmetlenül és mérték nélkül tüsténkednek szertelen vezeklő lelkülettel, virrasztásokkal vagy rendkívüli böjtökkel, avagy hasonló jellegű egyéb olyan szigorúságokkal, amelyek elviselhetetlenek gyenge testetek számára. Meredek és szűk az életre vivő út, és nagy vigyázattal kell rajta járni, hogy se hanyagságunkkal jobbra, se túlzó vezeklésünkkel balra le ne térjünk róla. Az utóbbitól féltelek benneteket mégis a legjobban, mert ha oktalanul kívánjátok sanyargatni testeteket, az ellenkező végletbe estek, úgyhogy elakadtok az Úrnak az örök nyugalomra vivő útján. Vigyázz magadra, hogy lelki bágyadtság vagy testi gyengeség el ne vegye testedtől a jócselekedet lehetőségét, lelkedtől a feszítőerőt, felebarátodtól a jó példát, Istentől a dicsőséget, és el ne hatalmasodjon benned mindaz a rossz, ami a mértéktelenségből származik. A testi vezeklés csak kevéssé hasznos, s a virrasztásban, böjtben és sírásban könnyen túl lehet lépni a helyes mértéket. Az erények viszont, az alázatosság és türelem, szelídség és engedelmesség, szeretet és szerénység sohasem növekedhetnek túlzott mértékben.''

Szász Jordán élete és munkássága világosan megmutatja, hogy ő lett az a kristályosodási pont, amelyre a fiatal rendnek az egyetemes kibontakozás akkori szakaszában szüksége volt. Az ő vezetése alatt nemcsak a rend külső szervezete haladt a kibontakozás felé, hanem belső fejlődése is hatalmasan előrelendült, s ez a prédikáló rendet a lelkipásztorkodás és a teológiai tudomány jelentős tényezőjévé tette az egész kereszténységben.

Tiszteletét 1826-ban hagyták jóvá.