Talán mindenki nevében mondhatom, hogy általában erős az igazságérzetünk. Különösen, ha a saját igazunkról van szó. Rosszul esik, ha elém vágnak a pénztárnál. Rosszul esik, ha a forgalomban nem adják meg az elsőbbséget. Rosszul esik, ha egy kollégám kap elismerést, miközben a munka nagy részét én végeztem. És ezek csak az élet apró dolgai. Te hogyan éled meg, ha valamilyen igazságtalanság ér? Csöndesen meghúzódva magadba roskadsz? Vagy felháborodva jogorvoslást követelsz, esetleg bosszút forralsz? Bárhogyan is reagálsz, kétségtelen, hogy nem esik jól, ha igazságtalanság ér.
Dávidot nem csak egyszerű, hétköznapi igazságtalanságok érték. Saul féltékeny lett rá, és elhatározta, hogy megöli. Dávidnak—aki Isten felkentje volt, és jog szerint a királyi trón illette meg—évekig bujdosnia kellett abban az országban, amit hazájának nevezett, sokszor saját népe elől is. Ekkora igazságtalanság talán egyikünkkel sem történt még. Dávid azonban nem roskadt magába, és nem is háborodott fel. Nem hagyta magát, de nem is forralt bosszút Saul ellen. Egy harmadik utat választott: Istenre bízta magát.
Keresztényként nem az a kötelességünk, hogy meghunyászkodjunk, ha valaki bánt bennünket. Dávid is kiállt a saját igazáért. De a bosszú, az elégtétel sem a mi dolgunk. Dávid több alkalommal is saját kezébe vehette volna jogainak orvoslását, mégis Istenre tudta bízni az ítéletet. Ha bennünket ér az igazságtalanság, gondolunk-e arra, hogy Isten a bíró? Gondolunk-e arra, hogy az, aki igazságtalanságot követett el ellenünk, szintén Isten gyermeke, és a mennyei Atya az, aki igazán képes igazságot tenni civakodó gyermekei közt?
Hiszem, hogy a mi életünk is sokkal felszabadultabb lehet, ha el tudjuk engedni sérelmeinket, és bízni tudunk abban, hogy az igazságos Atya tesz igazságot köztünk, gyermekei között.
(Cserpán Ádám)
Áldott napot!
bejegyezte: osvald lászló – április 08, 2022
Kommentáld!