Ferenc pápa a kúria reformjára vonatkozó irányvonalak és javaslatok jelenlegi állapotának bemutatása céljából február 12-13-ra rendkívüli konzisztóriumot, február 14-15-re egy következő bíborosi konzisztóriumot hívott össze, amikor húsz új bíborost kreált.

Ezek kapcsán kérdeztük – a Magyar Kurír és a Magyar Katolikus Rádió együttműködésében – Erdő Péter bíborost, aki Rómában részt vesz mindkét konzisztóriumon.

– Pénteken ért véget a kétnapos rendkívüli konzisztórium. Melyek voltak a tanácskozás főbb témái?

– Először a kilenctagú bíborosi bizottság nevében Óscar Maradiaga bíboros számolt be arról, milyen előkészületek történtek a kúria reformját illetően. Kaptunk egy szöveget, amely azonban még nem a kúria működését szabályozó korábbi, 1988-ban kiadott Pastor bonus apostoli konstitúciónak az átdolgozott változata, inkább irányelvek, szempontok gyűjteménye. Erről folyt a vita, hangzottak el hozzászólások. Ugyanakkor szóba került továbbá az is, amit a sajtó is említett, hogy bizonyos pápai tanácsok egyesítése, esetleg kongregációvá összevonása már a kúria átfogó reformja előtt is sorra kerülhet.

Ezt követően részletes beszámolókat hallottunk George Pell és Reinhard Marx bíborostól, és két világi vezetőtől – köztük a vatikáni banknak nevezett IOR elnökétől – arról, hogy állnak a pénzügyek, hogyan haladt az átvilágítás és a gazdasági helyzet kiértékelése. Ez utóbbi előadások nagyon gyakorlatiak és világosak voltak, és nagyon jó hangulatban hallgattuk őket: azzal a biztos érzéssel, hogy nagyon pozitív fordulat ment végbe az elmúlt két esztendő során.

Ezután még Sean O’Malley bíborost is meghallgattuk, aki azt mutatta be, hogy az az új pápai bizottság, amely a kiskorúak védelmére alakult, tulajdonképpen mivel is foglalkozik, hogyan kívánja tartani a kapcsolatot a püspöki konferenciákkal és miben tud segíteni. Működésük ugyanis nem a büntetőügyekről szól – amelyek továbbra is a Hittani Kongregációhoz tartoznak –, hanem a megelőzésről, a képzésben való előrehaladásról. Nagyon konstruktív anyagot ismertünk meg és ösztönzést kaptunk a további ez irányú munkára is.

A hozzászólásokat a bíborosok jelentkezési sorrendben kommentálhatták, kérdéseket tehettek fel vagy szempontokat fogalmazhattak meg, ez is rendkívül gazdagító és meglehetősen harmonikus volt. Érezni lehetett belőle a közös aggodalmat, a közös elkötelezettséget az egyház működéséért.

– A Vatikáni Sajtószolgálat tudósítása leginkább a két új kongregáció (a Világiak, a Család és az Élet Kongregációja, valamint a Karitász, az Igazságosság és a Béke Kongregációja – a szerk.) felállításának lehetőségét emelte ki. Lehet-e már látni, milyen feladatokat fognak ellátni, és született-e abban konszenzus, iránymutatás, hogy mikorra várható a felállításuk?

– Pontos adatot mi sem hallottunk, az bizonyos, hogy a témák rokonsága alapján kerülnek a pápai bizottságok összevonásra. Tehát a Cor Unum, amely a fejlődés támogatásával, karitatív segítséggel és ilyen munkák szervezésével foglalkozik, a Justitia et Pax, aztán a Pápai Szociális Akadémia és még néhány szerv, esetleg még a Betegek és az Egészségügyi Dolgozók Pápai Tanácsa kerülhet az egyik csoportba. Egy másik, világosan körülrajzolható csoportot a Világiak Pápai Tanácsa, a Család Pápai Tanácsa, az Életvédő Akadémia és esetleg az Egészségügyi Dolgozók Pápai Tanácsa alkothatná, de lehet, hogy még más szervek is szóba kerülnek ezzel összefüggésben.

– Mikorra várható a kúriát szabályzó, bíboros úr által is említett Pastor Bonus apostoli konstitúció módosítása? Hiszen lassan két éve működik a reformért felelős bíborosi testület.

– Azt tudni kell, hogy ez a testület nem törvényhozásban jártas szakemberekből áll, úgyhogy amennyiben egy új törvényszöveg kerül majd kidolgozásra, ahhoz nyilvánvalóan kellenek új munkatársak is. A lehetőség megvan erre, azonban egész rövid távon nem várható. A koncepcióban a teológiai alapok világosak, és ebben nincs is változás, hiszen a II. vatikáni zsinat egyháztana továbbra is alapvető éppúgy, mint a Pastor bonus konstitúció esetében volt. Az egyházkormányzati hatalom természetéről folytak meggondolások: milyen tisztségek azok, amelyekhez papra vagy püspökre van szükség, és hol, milyen funkciókban helyes a világiak szereplése.

Volt szó arról is, hogy milyen jellegű a Kúria egyes dikasztériumainak a feladatköre, hogy vannak kongregációk közigazgatási hatalommal, bíróságok bírói hatalommal, és pápai tanácsok, amelyeknek – mint eddig is – pusztán szolgáltató és szervező szerepük van. Felmerült elvi kérdésként, hogy ha három pápai tanácsot egyesítünk, ettől még a szerepük nem változik meg, miért kell akkor kongregációvá átminősíteni őket. Az illetékességekkel pontosan kell majd bánni, és akkor meglátjuk, hogy az elnevezés változtatása is indokolt-e.

– A reformok következtében felmerült a decentralizáció és a szubszidiaritás elvén alapuló feladatleosztás a püspöki konferenciák számára és az egyes egyházmegyék szintjére. Kirajzolódik-e már az, hogy milyen feladatok kerülhetnek át a kúriától az egyes püspöki konferenciák és egyházmegyék szintjére?

– Természetesen nem, de az biztos, hogy vannak olyan témák, amelyekben a péteri szolgálat alapvető. A kúriát ugyanis nem egy civil hierarchia módjára kell elképzelni, hanem mint azoknak a szerveknek az összességét, akik a pápai primátus karizmájának a gyakorlását segítik, tehát tulajdonképpen szolgáltatást valósítanak meg az egyházmegyék javára.

Teológiailag az egyházban két alapvető szint létezik: az egyes egyházmegye, vagyis a részegyház; és az egyetemes egyház, amelynek az állandó és látható vezetője maga a pápa. Minden egyéb tehát – a kúriai tisztségektől a püspöki konferenciákig – történelmi, emberi jogalkotásnak, intézményfejlődésnek az eredménye, amelyeket az egyház jogosult megváltoztatni a hatásköröket illetően is. A püspöki konferenciák hatáskörét pedig kétféleképpen lehet változtatni: vagy úgy, hogy ami eddig a Szentszékhez tartozott, azt megbízás útján továbbadják, vagy pedig – és ez nem nagyon kívánatos – egyes püspököknek a meglévő hatáskörét megszorítani, fenntartani bizonyos jogokat a konferenciáknak.

Azt hiszem, hit és erkölcs dolgában az alapvető kérdésekben olyan fontos az egység, ezt mindenki hangsúlyozta is, hogy ezen a területen a pápai karizmának döntő szerepe van, és nagyon nagy hiba lenne, ha minden püspöki konferencia szabadon és egymástól függetlenül szavazhatna hitbeli kérdésekről, mert az egyház hitének egysége kerülhetne esetleg veszélybe. Ugyanakkor vannak nagyon fontos fegyelmi kérdések is, amelyek ide tartoznak, például a házasságnak a szerepe, más rendkívül fontos kérdések – nem a pápaság törekvése miatt, hanem a helyi egyházak szükséglete miatt –, ilyen például a püspökök kinevezése. Ha helyi szinten dőlnének el ezek a kérdések, akkor nagyon sok országban a különböző társadalmi erők vagy akár állami hatóságok nyomásának sokkal jobban ki lenne szolgáltatva a helyi egyház. Tehát az egyház szabadságának a szempontjából is értéket jelent a péteri primátus működése ezen a területen.

– A Szentatya tegnap húsz új bíborost kreált, közülük öt nem választó bíboros. Milyen jelentősége van annak Ön szerint, hogy a húsz új bíboros 18 országból érkezik?

– Reprezentativitást jelent, abban az értelemben, hogy a világ különböző régióiból érkeznek, és olyan tapasztalatokat, olyan lelkipásztori és lelki értékeket tudnak bemutatni, amelyek másutt nem ismertek. Nagyon fontos, hogy Thaiföldről, Burmából, sőt akár kisebb országokból is, Óceánia vagy Afrika egyes tájairól érkeznek bíborosok, de lényeges az is, hogy a lisszaboni pátriárka, a montevideói érsek vagy más fontos városoknak a főpásztorai is bekerültek a bíborosok közé, olyanok, akik valóban nagy hívő közösségek élén állnak és jelentős számú papot és világit képviselnek.

– Hogyan is zajlott pontosan a bíborosi kreálási folyamat?

– A Szent Péter-bazilikában tartott ünnepségen, nem szentmisében, de imádság és ének közepette felolvasták az új bíborosok nevét, akik esküt tettek, majd átadták nekik egyrészt a bíborszínű birétumot, másrészt azt az okmányt, amely a címtemplomot nekik adományozza. Nincs tehát külön olyan levél, hogy bíborossá nevez ki valakit a pápa, hanem erre a tituláris egyházra nevezik ki, ezzel is aláhúzva, hogy a bíborosok a római egyház klérusát jelenítik meg. Van még egy mozzanat: a bíborosi gyűrű átadása. Ezek a gyűrűk is sajátos alakúak és majdnem konzisztóriumonként, de legalábbis pápaságonként kissé változik az alakjuk, úgyhogy a testületen belül mindenki már a gyűrűről megállapíthatja, hogy kinek mikori a kinevezése. A délután során történtek meg aztán az udvariassági látogatások: az apostoli palotában és másutt a Vatikánban az új bíborosok fogadták azokat, akik köszönteni akarták őket, legyenek azok a saját egyházmegyéjükből érkező hívek, papok, kuriális bíborosok, más ismerősök vagy osztálytársak. Ilyenkor egy kicsit megbolydul az élet a Vatikánban, de nagyon jó ez így, mert a közösségi érzést is nagyban erősíti.

– Egy kicsit mi, magyarok is érintettek voltunk a tegnapi bíborosi kreálásban, hiszen az egykori magyarországi apostoli nunciust, Karl Josef Raubert is – ugyan nem választó bíborosként – bíborossá kreálta Ferenc pápa. Milyen érzésekkel várta bíboros úr ezt a kreálást?

– Nagy szeretettel gratuláltam az ünnepelteknek, Rauber bíboros úrnak különösen is a régi szép budapesti emlékekre tekintettel. Erős gazdagodás az egyház számára az új bíborosok személye, vannak közöttük olyanok, akik már most is, a konzisztóriumon hozzászólásaikkal pozitív értelemben is figyelmet keltettek és azt hiszem, az ő tapasztalataikra nagyon nagy szükségünk van. Kár lenne, ha csak Európa-központú módon néznénk a világ és a világegyház problémáit. Az új bíborosok közül sokan hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy ez ne így legyen.

Fotó: Nol.hu

Kuzmányi István/Magyar Kurír