Fotó: Pinterest

Nem megy ki a fejemből Kocsis Fülöp, görög katolikus érsek egy kijelentése, amelyen szó szerint ledöbbentem. A Hajdúdorogi Egyházmegye metropolitája egy konferencián hallott megállapítást idézett, mely szerint „valószínűleg mi voltunk az utolsó generáció, akik még engedelmeskedtünk a szüleinknek, és mi vagyunk az első, akik engedelmeskedünk a gyermekeinknek…”

Most kezdek csak belegondolni, mennyire mély igazság rejtőzik e megállapítás mögött. Hiszen az engedelmességgel már Ádámnak és Évának is meggyűlt a baja. Mert miután a Sátánnal összeszűrték a levet, már nem akaródzott szót fogadni Istennek. Könnyebb volt a kísértőre hallgatni, semmint az Úr szavára. És az ősbűn is pont ebben az engedetlenségben áll. Ez kíséri végig az Ószövetséget is, egy nép húzd meg-ereszd meg játékán keresztül, aki, mint egy rossz kölök, minduntalan ki akar szabadulni szülei kezéből, és folyton csak ösztönös késztetéseire akar hallgatni. Ezért nem hallgat a próféták szavára, ezért csinál aranyborjút, ezért imád más isteneket, ezért fontosabb a gazdagság és a politikai hatalom, mint az Isten iránti hűség. Engedetlenségének következményeit még több hűtlenséggel zsibbasztja.

Jézus Krisztus „kiegyenlítette a számlánkat” a kereszten, megszerezte az üdvösséget mindnyájunknak, megváltása „hozadékaként”, de ez azt is jelentené, hogy Isten parancsainak engedelmeskedni, ma már nem tehernek számítana, hanem út menti jelzőtábláknak, hogy megóvjuk magunkat és együtt maradhassunk Vele.

Úgy tűnik azonban, nem akarunk tanulni sem vereségeinkből, sem kudarcainkból. Nem csoda, ha folyton zsákutcákban találjuk magunkat. Mi is folyton feleselünk, beszólunk, kritizálunk, felszisszenünk Jézus tanítására. Egyéni szinten is inkább engedményeket, lazítást szeretnénk elérni. Jobban esne, ha velünk kivételt tennének, hogy ne kelljen engedelmeskedni. Hisz az nem divat. Tudhatná ezt az Úr is. Inkább beszéljük meg…, vagyis engedje el az adósságunkat, csak úgy. Amit folyton csak növelünk, és alig törlesztünk. Nem szeretjük, ha ő szigorú, inkább legyen irgalmas. Az olyan cuki…

Elveszőben a tekintélytisztelet, nem „kötelező” a tíz parancs, de azért a zsebünket féltve betartjuk a jogszabályokat, nem hajtunk túl gyorsan, nehogy elvegyék jogosítványunkat. Nem engedelmeskedünk szüleinknek, egyházi elöljáróinknak, mondván, hogy a szeretetet nem lehet megparancsolni. De amit a szakértők, a véleményvezérek mondanak, arra mérget vehetünk… A Sátán elvitatja Isten tekintélyét, azt sugallva, hogy ha engedelmeskedünk Istennek, az kiöli belőlünk a kezdeményezőkészséget. De azért szíves örömest engedünk kényelmi késztetéseinknek, a reklámok csábításának. Így máris a gonosz rabjai lettünk. Szolgálatkészen meghajtjuk fejünket a média által kitalált és erőltetett új divatoknak – gondolkodásban, etikettben, kultúrában, közbeszédben stb. –, tiltakozunk, ha az egyház a kinyilatkoztatott igazságokat ma is „behajtaná” rajtunk, de szívest örömest végrehajtjuk az orvos, a banktisztviselő, vagy az állami hivatalok utasításait, nehogy bajunk essék vagy hátrány érjen.

Gyermeknevelésben nem lehet szó még egy összevont szemöldökről sem, nemhogy atyai szigorról, vagy egy idejében lekent pofonról, de amikor a gyermek kívánságait teljesíteni kell, nincs pardon. Ő lett a kis zsarnok, mi meg a nagy, meghunyászkodó kezes bárányok. Humoros videókon szoktuk látni manapság, hogy a folyton hisztiző, toporzékoló kisbabának az anyukája ad egy maroktelefont, hadd nyomogassa, babráljon vele: rögtön megszűnik a sírás. Probléma megoldva.

Széltől lengetett nád módjára, határozatlan, elbizonytalanodott, folyton elveit változtató bábukként állandóan alkalmazkodunk az újabbnál-újabb társadalmi elvárásokhoz, de ezt mi fejlődésnek és modernitásnak nevezzük. Stresszben élünk, nehogy már megszóljanak, hogy milyen ócskák és maradiak vagyunk ebben a digitalizált világban. Minden újra, ami könnyebb és olcsóbb, kevesebb erőfeszítést, áldozatot igényel, de annál több hasznot és „túlélési esélyt” kínál, rögtön vevők vagyunk, ugyanakkor milyen dacosan kikérjük magunknak, hogy minket nem kell tanítani, mi felnőttek vagyunk, tudjuk a kötelességünket. Ha érdekünk úgy kívánja – mint a politikában – készek vagyunk bárhol, bárkivel, bármiben kompromisszumot kötni, mert úgy gondoljuk: ez az igazi párbeszédre való készség. Aki lojális a kihívásokkal szemben, aki képes meggondolni magát, és újratervezni, hogy még jobb döntéseket hozhasson…

Ugye, milyen hihető?…

Elon Musk, a Tesla elektromos autó feltalálója és alapítója, a jelenlegi világ leggazdagabb embere, úgy tűnt, komoly ember. Tavaly decemberben még utálta a kriptovalutát, a bitcoint, s azt mondta róla: majdnem akkora hülyeség, mint a készpénz, most meg 400 millió dollárt fektetett egy Bitcoin Revolution nevű szoftercégbe. Ráadásként az első harminc „részvényes” ingyen nyerészkedhet, csak egy kattintás szükséges, hogy regisztráljon. Engedelmeskedünk az idő szavának. Nesze neked elvek és értékek…  Hogy is lehetne valaki(k)től erkölcsi lelki értelemben vett katonás fegyelmet elvárni?

Nézzünk Jézusra. És követőire. Az apostolokra és a szentekre. Tőlük vegyünk mintát az engedelmességről.

Milyen tanítás, és milyen hatalmas,…még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek neki. – olvassuk Márk evangélistánál. (Mk 1,2) Jut eszembe, a gonosz lelkek, a rossz nekünk is engedelmeskednének, ha Jézussal együtt szállnánk szembe velük. Isten nagyobb a gonosznál, erősebb a gonoszságnál. Vagyis nem kellene megfordítani az engedelmesség irányát: a kisebbnek kell engedelmeskednie. Az erősebb parancsol a gyengének. Isten nekünk, mi a gyermeknek. Nem fordítva. Az értékekért mindig meg kell küzdeni. Ez pedig magában foglalja azt is, hogy elfogadjuk Isten vagy a feljebbvaló tekintélyét. Így tudjuk megkülönböztetni a Lélek segítségével a „megvezetett vezetőt” a valódi tekintélytől… Ez a fajta alávetettség nem áll szabadságunk útjába. Ellenkezőleg, így leszünk kiegyensúlyozottak. Így tudunk, ha kell engedelmeskedni a nagyobbnak, és parancsolni a kisebbnek.

Inkább kell engedelmeskednünk Istennek, mint az embereknek, – mondták az apostolok, (ApCsel 5, 27-32) mikor számon kérték őket a hatóságok, milyen alapon merik hirdetni, hogy Jézus a Krisztus.

Engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig, – írja Szent Pál apostol Urunkról. (Fil 2, 1-11)

Ha engedelmeskednénk tiszta szívből Istennek, nem esne nehezünkre engedelmeskedni szüleinknek, s parancsolni gyermekeinknek.

Szóval és jó példával egyaránt!

Szerző:

Sebestyén Péter