Kétszázötvenezer magyar férfi állt a Don partján 1943. január 12-én. A
hőmérséklet váratlanul jelentősen csökkent: mínusz 35 fokot mutatott a
hőmérő. Befagytak az akkumulátorok, az őrök keze ráfagyott a puskára.
Vakító fehérség, csend. Csak meghalni lehetett, hátrálni nem.
1943. január 12-14. között a 2. Magyar Hadsereg sorsa megpecsételődött. A
mintegy kétszáz kilométer hosszú frontszakaszon.az oroszok áttörték a
doni magyar arcvonalat, a 200 ezres seregből több mint 100 ezren soha nem tértek haza...
"Ezek az emberek megfagytak és elvéreztek és meghaltak és megsebesültek
és hóvakságot kaptak és éhen haltak, és kihunyó tudatuk utolsó értelmes
fellobbanásával hazagondoltak, igen, a hazájukra, amiről bizonyosan
tudták, hogy nem a Donnál kell megvédeni.” (Nemeskürty István: Requiem
egy hadseregért, második kiadás, Magvető, 1972)
Alig akadt család Magyarországon, amely ne öltötte volna magára a gyász fekete színét.
A doni veszteségekről nem állnak rendelkezésre pontos adatok. A 2.
magyar hadsereg mintegy 93 500, más források szerint 120 ezer, illetve
148 ezer főt vesztett, az elesettek és a fogságba kerültek pontos száma
sem ismeretes.
A doni katasztrófa a magyar hadtörténet legnagyobb
veresége, idegen földön, idegen érdekekért magyar katonaság a keresztes
háborúk óta nem harcolt ilyen messze a hazától.
Emlékezzünk rájuk!
http://www.youtube.com/watch?v=tpEmjanii8s&feature=related
Kommentáld!