„De Sion ezt mondta: Elhagyott engem az Úr, megfeledkezett rólam az én Uram! Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? De ha ő meg is feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad! Íme, a tenyerembe véstelek be, szüntelenül előttem vannak falaid.” (RÚF)
Mikor fogalmazódik meg benned a gondolat, mikor érzed így: Isten elhagyott, nem szeret már engem? Látok magam körül olyanokat, akiknek ehhez elég egy átsuhanó érzés, vagy egy kis kudarc, a körülmények kedvezőtlen alakulása. Szinte azonnal megszületik bennük az érzés: Isten elhagyott, már nem szeret engem, haragszik rám, nem fogad el. Rengeteg – meggyőződésem szerint felesleges – lelki fájdalmat, félelmet, gyötrelmet élnek át emiatt.
Úgy tapasztalom azonban, hogy egy elhúzódó, gyakran visszatérő probléma, vagy súlyos betegség esetén kivétel nélkül meg kell küzdenünk ezzel a gondolattal és érzéssel. Mindenkinek eljön az életében az a pont, amikor úgy érzi, hogy zsákutcába jutott, nincs kiút számára, és ott van a lelkében a kérdés: „Hol van Isten most?”
Isten a legtermészetesebb és a legtöbb ember számára megragadható képpel válaszol: „Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén?” Nincsen egy tökéletes szülő sem, de a legtöbb szülő azért szeretettel gondoskodik a magatehetetlen csecsemőjéről. Sokszor szorulunk rá olyan mértékben Isten gondoskodására, mint egy újszülött…
Ugyanakkor vannak, akik nem élhették át a szerető szülői gondoskodást, akik nem tudják megragadni a szerető anya, vagy irgalmas apa képét, mert a szüleik nem ilyenek voltak. Számukra ezt üzeni Isten: „De ha ő meg is feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad!” Időnként azt kell tudatosítanunk: Isten nem olyan, mint a szüleim. Isten szeretete mélyebb és ragaszkodóbb még annál a leggyengédebb szülői szeretetnél is, amit csak elképzelhetünk. Jézus Krisztus sebei emlékeztetnek minket arra, hogy szeretete a halálnál is erősebb. Időzzünk minél többet ennél a gondolatnál! Emlékeztessük magunkat erre, amikor az elhagyatottság érzése fojtogat!
Legyen áldott a napod!
Kommentáld!