Mária Lujza, Mária Amália és Mária Véna nővérek 1934. január 5-én érkeznek Budafokra érseki kihelyezéssel, Poós Rezső apátplébános és Záborszky Nándor polgármester kérésére. Folláth Ádám házában kapnak először szállást. A polgármesteri hivatallal egyeztetve kezdik munkájukat. Mintegy 200 környezettanulmányt készítenek, s a segélyező bizottság a polgármester elnöklete alatt állítja össze a segélyezendők listáját. A nővérek kijárnak a házakhoz, mosnak, takarítanak a szegény öregekre, kifestik, az is előfordul, hogy kimázolják a lakást. Poós apáttól átveszik tehát a szegénygondozást. (Ekkor ugyanis az egyházközségnek volt szegényalapja is, s a Kossuth Lajos u. 26-ban a plébánia asszonyai adtak ebédet a rászorulóknak.) A szegénygondozó nővérek a helyi tanítónők segítségével kartotékot vezetnek a segélyezendők részére végzendő feladatokról. A város előkelő hölgyei Záborszky Nándorné (a polgármester felesége) elnökletével rendszeresen gyűjtenek – felekezeti különbség nélkül – a szegénygondozás céljára. A nővérek arra biztatják a híveket, hogy amit a koldusoknak adnának, nekik adják, mert ők vállalják a koldusok gondozását is. Mivel nincs külön kápolnájuk, még 1934-ben átveszik a Péter-Pál kápolnát, amit később felújítanak. Amikor az SZDP részéről támadás éri őket, Pentz Károly veszi védelmébe a nővéreket: „Hogy mit dolgoznak, és mit szenvednek a szegénygondozók, Réder [helyi SZDP-vezető] is tudhatja. Budafokon az egyházak között olyan nagy a harmónia, mint sehol az országban.” Fischer Jakab pedig így védi meg őket: „Azok, akikről szó van, olyan munkát is végeznek, amire munkásasszony nem vállalkozik.” Az egyházközségi Szociális Missziós Társulatban, melynek 20 éven át elnöknője Prokópius Nándorné, a nővérek által vásárolt anyagokból ruhákat varrnak a szegényeknek, ezek mellé a nővérek még cipőket is beszereznek. 1936-ban nyitják meg a szegény gyerekek számára ingyenes napközi otthonukat, melyet Mária Ambrózia nővér vezet. 1938. szeptember 23-án a Pest megyei polgármesterek látogatják meg a napközi otthont, amely berendezésében s az ellátás tekintetében is Budafok városnak nem kis büszkesége. 1939-ben Mária Boromea nővért Beregszászra invitálják, hogy ott a szegénygondozást megszervezze. Budafoki Ferences Mária Gondozó Nővérek Háztörténete (1934-1947) Kézirat. (Budafok-Felsővárosi Plébánia Irattára.)