“Ha közvetlenül beszélhetek Istennel, miért valljam meg a bűneimet egy emberi lénynek? Nem öltem meg senkit; nincs szükségem gyónásra. Mindig ugyanazokat a bűnöket gyónom meg.”

Egy vatikáni pap és kánonjogász a közelmúltban a fentiekre és más kérdésekre válaszolt a “(Jó) Okok, amiért nem megyünk gyónni” című beszédében.

Az Apostoli Penitenciária (az Apostoli Penitenciária  a Római Kúria egyik hivatala, amely a bűnbánat, kiengesztelődés, vagy a gyónás néven ismert szentséggel kapcsolatos kérdésekért felelős) ez év október 13-án és 14-én tartott online konferenciáján, amelynek a címe “A gyónás szentségének megünneplése ma” volt, Krzysztof Nykiel atya, az Apostoli Penitenciária régense a tíz leggyakoribb kifogással foglalkozott, amelyek miatt nem járunk gyónni. Az alábbi írás ezek közül hatot elemez közelebbről.

1. “Azért nem járok gyónni, mert közvetlenül tudok Istennel beszélni.”

Az ima, vagyis az Istennel folytatott párbeszéd jó dolog – mondta Nykiel. Jó gyakran lelkiismeretvizsgálatot végezni, sőt kérni Isten bocsánatát vétkeink miatt személyes imáinkban.

“Természetesen – magyarázta -, nem lehetetlenség bocsánatot nyerni, amikor “közvetlenül beszélünk Istennel” az imában, de soha nem lehetünk biztosak benne.”

“Pontosan ebben a “bizonyosságban” rejlik a különbség az alázatos imában kért és joggal remélt megbocsátás és a bűnbánat szentségének ünneplése során nyert bűnbocsánat között”- folytatta Nykiel.

“Az a bűnbánó, aki alázatosan megvallja bűneit és feloldozást nyer a paptól, erkölcsileg, hite szerint biztos abban, hogy bűnei megbocsáttattak és nem róják fel neki az Ítélet napján – magyarázta a régens. – Nekem úgy tűnik, hogy a különbség a megalapozott remény és a bizonyosság között ér annyit, mint a gyónás minden erőfeszítése.”

2. “Azért nem járok gyónni, mert a pap lehet, hogy sokkal bűnösebb, mint én.”

Nykiel erre azt válaszolta, hogy valóban, a pap sem nem Isten, sem nem a Szeplőtlen Fogantatás, éppen ezért lehetséges, hogy sokkal súlyosabb bűnei vannak, mint a gyónó hívőnek. De megnyugtatta az érintetteket, hogy bármennyire is bűnösök a papok is, “a pap erkölcsi állapota a szentségi feloldozás idején tökéletesen irreveláns a feloldozás érvényessége szempontjából.”

“A gyónásról lemondani a gyóntató erkölcsi állapotával kapcsolatos bizonytalanság miatt olyan, mintha az orvosi kezelésről azért mondanánk le, mert bizonytalanok vagyunk az orvos egészségi állapotával kapcsolatban” – mondta.

3. “Azért nem járok gyónni, mert mindig ugyanazokat bűnöket gyónom meg.”

A pap azt mondta, nagy a kísértés, hogy erre a kifogásra tréfásan azt válaszolja: “szuper, hogy mindig ugyanazok a bűnök, és nincsenek újak.”

“De viccen kívül, ugyanazon bűnöknek az ismételt meggyónása nem ok arra, hogy abbahagyjuk a gyónást, hanem éppen fordítva. Csak az teszi lehetővé a harcot és a győzelmet a bűnök felett, amelyek néha megkötik és megragadják a lelkünket, ha alázatosan átadjuk magunkat Istennek, és irgalmáért esedezünk.” Nykiel egy Szent Ágostonnak tulajdonított mondást idézett: “Ha évente egy bűnt legyőzünk, hamarosan szentté leszünk.”

Vianney Szent János, az ars-i plébános megerősítené – mondta Nykiel -, hogy “Isten mindig megbocsát nekünk, még akkor is, ha pontosan tudja, hogy újra vétkezni fogunk. Tehát a “mindig ugyanazokat a bűnöket gyónom meg” tartalmú érv nem ok arra, hogy ne menjünk el gyónni, éppen ellenkezőleg, arra ok, hogy gyakran és hűségesen járuljunk e szentséghez.”

4. “Azért nem járok gyónni, mert alapvetően jó ember vagyok, nem loptam, nem öltem meg senkit.”

Nykiel éberségre intette a hívőket: az, hogy nem követtek el súlyos bűnöket, egy kegyelmi ajándék, de azzal, hogy „igaznak, tisztességesnek hiszik magukat mások előtt, vagy ami még rosszabb Isten előtt, a büszkeség bűnébe eshetnek.  Senki sem lehet igaz Isten előtt.”

“Isten előtti bűnösségünk és méltatlanságunk érzése mindig arányban áll azzal, hogy milyen közel vagyunk hozzá. A nagy szentek mindig nagyon bűnösnek érezték magukat. Ha tehát nem érezzük bűnösnek magunkat, valószínűleg még nem vagyunk szentek.”

Egy másik hasonlattal is élt, amikor Istent a nap fényéhez és forróságához hasonlította: “Minél közelebb vagyunk “Isten napjához”, annál intenzívebben érezzük bűneink lángoló tüzét, és annál mélyebb a vágy bennünk, hogy megszabaduljunk tőle. Ha nem érezzük ezt az égető vágyat, lehet, hogy még messze vagyunk “Krisztus napjától”.

A kánonjogász megjegyezte továbbá, hogy az egyház megköveteli a katolikusoktól, hogy évente legalább egyszer gyónjanak és legalább a húsvéti időben áldozzanak. Ha tehát valaki szándékosan egy évnél hosszabb ideig sem megy el gyónni, az az ő vétke.

Az a kifogás, hogy nem követtünk el bizonyos súlyos bűnöket, vajon nem kísérlet az önigazolásra, amely végül nélkülözi a Krisztus által felajánlott üdvösséget? Nem arról van szó inkább, hogy nem merünk szembenézni a tiszteletreméltóságunk álarca mögött megbúvó igazi valónkkal?

“És végül, biztos, hogy az “ölés” egyetlen módja a fizikai élettől való megfosztás? Nem lehet szavakkal, közömbösséggel, és más egyéb módon is „ölni”? Gondolkozzunk el ezen!

5. “Azért nem járok gyónni, mert amikor utoljára voltam, nem esett jól.”

A pap kitért arra is, mit gondol arról, amikor gyónás rossz szájízt hagy maga után a gyónóban. Akár azért, mert a gyóntató pap nem volt elég figyelmes vagy készséges, vagy mert túl szigorú volt, vagy éppen túl laza.

“Először is fel kell tennünk magunknak a kérdést: mit várunk a kiengesztelődés szentségétől? Ha elvárásaink aránytalanok, nem helyénvalók, ellentmondásosak, csalódást érezhetünk.

“A gyónás – mondta – nem oldja fel sem a bűntudatunkat, amely pszichológiai és természetes, sem a személyes és lelki problémáinkat. A szentségi feloldozás elpusztítja a bűn érzését, amely teológiai és természetfeletti.”

Az javasolta, hogy ha valaki nem megfelelő gyóntatóval került szembe, menjen gyónni egy másik paphoz.

6. “Azért nem járok gyónni, mert a gyóntatófülke klausztrofóbiát vált ki belőlem.”

Nykiel szerint, hogy ha valaki valóban klausztrofóbiában szenved, mentesülhet az alól a szabály alól, amelynek értelmében a gyóntatófülkét a gyónó anonimitásának megőrzése céljából kell használni.

De figyelmeztetett a gyónás elkerülésére irányuló olyan triviális kifogásokra is, mint például “nincs időm”, “nem emlékeztem”, ” nem fér bele az időbeosztásomba” stb., mert a gonosz az ilyen apróságokon keresztül csábít. Az ördög nem mindig támad frontálisan, hanem elülteti az Isten irgalmával vagy a szentség erejével szembeni kétség magvát a szívünkben. Az ártalmatlannak tűnő apró dolgok fokozatosan fordítanak el minket ezek ünneplésétől, idővel aláássák a rendszeres gyónás gyakorlatát és – Isten ne adja – a hitet is.

“Az isteni irgalom mindig vár reánk; ne meneküljünk előle, mint a csintalan gyerekek. Ne találjunk olyan kifogásokat, amelyeket nem hisz el senki, végül még mi magunk sem – sürgetett a régens.

Fordította: Ujvári Szonja
Forrás: CNA