"Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki az ő szabadításáért!"
Zsoltárok könyve 42:6
"Hiányzol!" - mondja a
kislány az apjának a videóhívásban. "Hiányzol!" - súgja a telefonba a
szerelmes a párjának. "Hiányzol!" - mondja a gyermek az anyjának.
Éreztél már így? "Hiányzol!" - énekli az ember Istennek a mai
zsoltárban.
Az, hogy Isten hiányzik,
nem csak azért rossz, mert érzelmi stresszt okoz. Isten hiányzik,
amikor a természet erői megvadulva emberi életeket ontanak ki. Isten
hiányzik, amikor a megtört kapcsolat könnyét morzsolgatjuk. Isten
hiányzik, amikor aggodalmak között beteg szerettünket kísérjük a
kórházba. Isten hiányzik, amikor a rohamrendőrség veri szét erőszakkal a
tömegeket, vagy amikor a tömegek verik szét a várost. A zsoltáros
felsóhajt: "Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik a
lelkem hozzád, Istenem!" Zsoltárok könyve 42:1.
Isten hiányzik! És amíg össze nem ölelkezünk újra vele a keresztség
vizében, és hamarosan az ég felhőin, addig a hiányérzet mindig gyötörni
fog!
De addig is: "Bízzál
Istenben, mert még hálát adok neki az ő szabadításáért!" Addig is:
elviszed-e a szívedben élő Isten jelenlétét a körülötted élőkhöz? Az
imént olvastam egy cikket egy hongkongi lelkészről, aki az utcákat járja
a csaták alatt. Hol a könnygázt mossa ki a járókelők szeméből, hol a
sebesült rendőröket védi a lincseléstől. Ebben az Isten nélküli világban
bonyolult Isten oldalán állni! Mégis, az egyetlen hiteles módja, hogy
kimutassuk, hogy ő hiányzik: a hiány bénító érzését tettekké formáljuk
az embertársaink szolgálatában!
Kommentáld!