„...ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek?" Ő így felelt: „Az, aki irgalmas volt hozzá." (Lk 10,36-37)

Egyre több jele van annak, hogy irgalmatlan világban élünk. Már az óvodában tapasztalható ez, de a közéletet is jellemzi a durvaság, a kíméletlenség, a közöny terjedése.

Ki irgalmas? Aki nem azt adja, amit megérdemelnénk, de ad sok olyan jót, amit nem érdemlünk meg. Isten ilyen, „...nem bűneink szerint fizet nekünk." (Zsolt 103,10) Jézus Krisztus nem tudott közönyösen elmenni az emberek nyomorúsága, szenvedése mellett. Többször olvassuk, hogy megszánta őket, és segített. Függetlenül az illető személyétől.

Az irgalmas ember nem személyválogató. Egyetlen motivációja, hogy szükség van rá. És soha nem mérlegeli, megéri-e. Azt sem, hogy visszakapja-e, amit adott. Az tud igazán irgalmas lenni másokhoz, aki tudja, milyen sok irgalmasságot kapott Istentől. Nem önmagától nagylelkű és áldozatkész, csak továbbadja, amit kapott.

Az Újszövetség eredeti görög szövegében az irgalom szó azt jelenti: megmozdulnak a belső részei. Szép magyar kifejezéssel: összeszorul a szíve. Tehát van érző és együtt érző szíve, s ennek következtében mozdul a keze és a lába is, és segít.

A fenti példázatban szereplő samáriai nem azt magyarázta, hogy miért nem segít, hanem kockázatot és áldozatot vállalva is cselekedett. Mondhatta volna, hogy ellenséges nép fiának nem segítek, miért indult el egyedül, minden tapasztalt utazó csak csoportosan közlekedett azon a veszélyes úton, ő maga is bajba kerülhet, ha megáll és foglalkozik egy sebesülttel. Talán már meg is halt! Az irgalmas ember azonban nem azt keresi, mivel tudja felmenteni magát, hanem segít.

Bárcsak természetünkké válna a figyelmesség, tapintat, gyengédség! Egészen más lenne sok házasság, család, lakóközösség s az egész társadalom is! Merjünk szakítani az irgalmatlanság lelkületével, és legyen bátorságunk jó szívvel, segítőkészséggel válaszolni a világ sok kegyetlenségére is!