Gondolta, hogy kipusztítja őket; de Mózes... elébe állott a résre, hogy elfordítsa haragját... (Zsolt 106,23 - Károli)
Sokan úgy kezdtünk imádkozni, hogy édesanyánk vagy nagymamánk megtanított egy kedves esti gyermekimádságot. Később meg tudtuk jegyezni már a miatyánkot is. Aztán egyszer csak saját szavaival próbálkozik az ember, főleg ha Isten segítségét kéri valamihez. Fordulatot az jelent, ha újjászületik valaki, és tud a „Lélek által" imádkozni, természetes lesz neki, hogy szüntelen imádkozik. Öröm neki, hogy mennyei Atyjával mindent megbeszélhet, és őt dicsőítheti.
Van azonban olyan imádság is, amikor Isten gyermeke tusakodik, küzd valamiért vagy valakikért, amikor az imádságot mint fegyvert forgatja. Mózes többször is kénytelen volt így imádkozni. A nép újra és újra bálványokat imádott az élő Isten helyett vagy mellett, s ezzel Isten ítéletét hívták ki maguk ellen. Ezekben a nehéz helyzetekben Mózes gyakran odavetette magát Isten elé, és életre-halálra könyörgött az ő kegyelméért.
Mert Isten népének védelmet az Úrral való szövetség ad. Azon belül biztonságban van. Ha azonban elfordul Istentől, rés támad a szövetség falán, s azon bejön Isten ítélete. Ezt a képet használja több esetben a Biblia: az imádság az a „malter", amivel ezeket a repedéseket be lehet tömni. Mózes ilyenkor Isten irgalmas voltára hivatkozik, megvallja a nép bűnét, emlegeti Isten ígéreteit, amelyek meghiúsulnának, ha igazságosan megítéli az embereket. Isten dicsősége és a vétkes nép jövője van szeme előtt.
Isten komolyan veszi az ilyen elszánt imádságokat. Sőt keres olyan hívőket, akik adott esetben így tudnak harcolni népükért. „Kerestem köztük valakit, aki... odaállana a résre... az országért..." (Ez 22,30)
Népünk jövőjére, szabadságára gondolva ne felejtsük el ezt a sajátos fegyvert se, amelyet a hívők eredményesen forgathatnak!
Kommentáld!