Jobb egy marokra valót szerezni nyugodtan, mint két marokra valót hajszoltan és hasztalan erőlködéssel. (Préd 4,6)
A munkát ajándékként adta Isten az embernek, és nem büntetésként. A bűneset után jelent meg az örömtelen, verejtékes munka. De a Teremtő parancsa ma is érvényes: hat napon át dolgozz, a hetediket pedig szenteld meg, vagyis figyelj még jobban Istenre, s engedd, hogy ő dolgozzék benned!
Mert a munka nem az emberi élet egyetlen tartalma és értelme. Ha az lenne, akkor beteg, idős, munkaképtelen embertársaink életének nem lenne értelme. Az apostol nem azt írta, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék, hanem aki nem akar dolgozni, ne is egyék (2Thessz 3,10).
Isten tehát úgy rendelkezett, hogy legyen meg a munka méltósága az életünkben, de ne legyen bálvánnyá. Vannak idők, amikor a mindennapi betevő falatért is nagyon meg kell dolgozni. De sok ember már nem a szükségesért, hanem a még többért hajtja magát. Nekik a pénz már nem eszköz, hanem cél. Ettől óv mai igénk.
Nagyon kifejező ez a kép: Isten megengedi, hogy teleszedjük mind két markunkat is, de ez mindig lelki kárral jár. Ő azt akarja, hogy kiegyensúlyozottan éljünk. Ezért az egyik kezünket telerakja, de a másikat másra akarja használni. Az egyik legyen kérges, de a másik legyen szabad arra, hogy könnyet töröljön, tudjon játszani a gyermekkel, vegye elő a Bibliát, kulcsolódjék imára a másikkal! Tudjon bármikor elvenni a másikból, és csendben, szívesen adni annak, akinek még kevesebbje van, úgy, hogy „ne tudja a bal kezed, mit cselekszik a jobb" - vagyis ne dicsekedjék ezzel!
A keresztény ember tehát szorgalmas, takarékos, törekvő, de nem áldozza fel magát a munka oltárán, hanem a munka csupán eszköz arra, hogy fenntartsa magát és azokat, akikért még felelős. Teljes életet él.
Kommentáld!