" Szeretlek benneteket - mondja az Úr. De ti azt kérdezitek: Miből láthatjuk, hogy szeretsz minket? "(Mal 1,2)
Istentől bármit kérdezhetünk, ő türelmesen válaszol, vagy viszontkérdéssel gondolkozásra serkent. Ha viszont szemtelen, gőgös kérdést intézünk hozzá, az mindig leleplezi vakságunkat: azért beszélünk így, mert nem látjuk a valóságot. S az Istennel szembeni vádjaink csak a tőle való távolságot igazolják.
A babiloni fogság után hazatért nép hozzákezdett az ország újjáépítéséhez. Szépen haladtak, de természetesen voltak nehézségek is az évtizedekig elhanyagolt földön. Akkor egy alkalommal Isten ezt mondta a prófétán keresztül: szeretlek benneteket. Mire az emberek felháborodva válaszoltak: miből láthatjuk, hogy szeretsz minket? És sok gondjukra, bajukra gondoltak.
Az azonban nem jutott eszükbe, hogy sokszoros szövetségszegésük ellenére Isten hű maradt népéhez, nem engedte, hogy megsemmisüljenek a fogságban, hazahozta őket, megengedte, hogy mindent újrakezdjenek, megújította ígéreteit, megbocsátotta múltjukat, és jövőt készített nekik? Ez nem számít? Csak azt látják, hogy fárasztó a romokat eltakarítani, és felverte a gyom a földeket?
Mi miből látjuk, hogy Isten szeret minket? Nincs-e ott a mi szívünkben is olykor ez a keserű elégedetlenség és szemrehányás?
Isten irántunk való szeretetének van egy objektív bizonyítéka:
„Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért." (1Jn 4,9-10)
Az egyetlen bűntelen meghalt azért, hogy nekünk életünk legyen itt a földön és a halálunk után is. Ebből láthatjuk, hogy Isten szeret. Ez a tény életünk számos gondja, nehézsége között is nagy hálával és békességgel töltsön el!
Kommentáld!