Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet... (Lk 24,33)
Ez a két tanítvány tehát még abban az órában indult vissza Emmausból Jeruzsálembe, hogy vigye az örömhírt: Krisztus feltámadt. Néhány óra különbséggel ugyanazon az úton, ugyanaz a két ember - de mennyire más lélekkel!
Mi a különbség? Akkor tele volt a szívük keserűséggel, a szájuk panasszal. Most tele vannak örömmel, a szájuk örömhírrel. Akkor önmagukat sajnálták, most másokért éreznek felelősséget. Akkor arról beszéltek, mit tettek az emberek Jézussal, most arról, hogy mit tett Jézus az emberekért. Ahogyan megváltozott a haladásuk iránya, úgy megváltozott az egész gondolkozásuk, életük tartalma, célja is.
Az is mindig a Szentlélek munkája, hogy két ember ennyire egyetért, egy irányba fordul, ugyanazt akarja. Otthagytak vacsorát, vetett ágyat, minden kényelmet, és fáradtan, sötétben azonnal indultak vissza, mert nem akarták, hogy mások is olyan letargiába süllyedjenek, mint amiben ők voltak. S erre nem kellett nógatni őket, Jézus Lelke indította mindkettőjüket, s ők készséggel engedtek neki. Küldetést kaptak, s nagyon szeretik Küldőjüket is, azokat is, akikhez küldi őket, s minden áldozatra készek, hogy elvégezzék feladatukat.
Amikor megérkeztek, az a hír fogadja őket, hogy feltámadott az Úr. „Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt..." Egymás hitét erősítik a gyülekezetben, ahogyan ezt Isten Lelke ma is teszi.
Ha esetleg rossz irányba halad az életünk, lehet irányt váltani ma is.
Kommentáld!