...kérlek titeket, mint jövevényeket...: tartózkodjatok a testi vágyaktól, amelyek a lélek ellen harcolnak. (1Pt 2,11)
A böjt nem valami vallásos indíttatású, öncélú önsanyargatás, hanem egyetemes törvény. Lemondás nélkül nem lehet eredményeket elérni. Aki művészi fokon játszik egy hangszeren, naponta több órán át gyakorol. Társai játszanak, szórakoznak, ő pedig ül és „gyötri magát". Ez néha öröm neki, néha valóban gyötrelem, de a cél érdekében vállalja, és megéri. Ugyanez az élsportolók sorsa is.
Aki böjtöl, annak hosszú távú céljai vannak. Nemcsak most akarja jól érezni magát, hanem most vállal sok lemondást, akár szenvedést is, mert el akar érni valamit, ami neki többet ér a pillanatnyi kényelemnél és élvezeteknél. Közben pedig ő maga is megedződik, értékesebb ember lesz, mint e lemondás nélkül lett volna.
Mai igénk szerint a hívő ember vándor. Meg akar érkezni a Jézus által kitűzött célba, ezért meg kell maradnia végig az élet útján, és haladnia kell azon előre. Ez azt jelenti, hogy nem tehet vargabetűket, nem léphet félre, nem veszíthet időt hiábavalóságokkal. Tartózkodik hát a testi vágyaktól, amik akadályoznák a haladásban.
Aki böjtöl, komolyan veszi, hogy az életnek nemcsak hossza és széle van, hanem mélysége is. És éppen az életminőség javítása érdekében mond le mindenről, ami ezt rontaná. Élhetne ő is bizonyos lehetőségekkel, de nem él - a cél érdekében. Lemondása tehát nem megszegényíti, hanem segíti abban, amit fontosnak tart és el akar érni.
Jézus Krisztus földi élete egyetlen nagy böjt volt. Otthagyta a mennyei dicsőséget, magára vette nyomorult testünket, vállalt minden szenvedést azért, hogy minket Istenhez visszavezessen, „...gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok." (2Kor 8,9) Kövessük példáját!
Kommentáld!