Magától terem a föld...
Magától terem a föld... érett magot a kalászban. (Mk 4,26-29)
A hagyomány szerint ezen a napon szokták elkezdeni az aratást. A következő hetekben kerül tető alá egész évi kenyerünk. Meg szoktuk-e köszönni Istennek a kenyeret? A miatyánk szavaival néha kérjük, de tudjuk-e, mennyire az ő kegyelmétől függ az, hogy legyen termés, és abból jusson kenyér mindenkinek? S tudjuk-e, hogy az emberi önzés miatt mégsem így történik?
Egyre többen vannak, akik vetés nélkül akarnak aratni, sőt már aratni sem akarnak, csak a kenyeret követelik az asztalukra. Amiért mások megdolgoztak, ők azt csak élvezni akarják. Isten az ilyen élősködő magatartást nagyon elítéli. Ezek az emberek azok, akik mindennek csak az előnyét akarják élvezni, de áldozatot nem vállalnak, csak jogaikat emlegetik, de kötelességüket elhanyagolják. Holott minket Isten arra teremtett, hogy új értékeket hozzunk létre, s azok egy részével másokat segítsünk, sáfárkodjunk.
S közben ne feledjük, hogy minden Isten kegyelmének az ajándéka! Ha van vetőmag, van hova elvetni, van erőnk a munkához, csoda, hogy a magból kalász lesz, ha abban sok mag van, abból kenyeret lehet sütni - ez mind nem magától értetődő, ahogyan Jézus mai példázatunkban meggyőzően szemlélteti is.
Ugyanez érvényes a lelkiekre. Nem magától értetődő, hogy miközben mi hagytuk ott Istent, ő jött utánunk, pedig nem neki van szüksége ránk, hanem nekünk rá. Úgy gondoskodott üdvösségünkről, hogy azért mi semmit nem tettünk. Csoda, hogy ha belehull az ige magja egy ember szívébe, megváltozik a gondolkozása és jelleme, és olyan gyümölcsöket fog teremni, mint az önzetlen szeretet, türelem, jóság. És mindez magától, mint a gabona is. Magától a kegyelmes Istentől. Legyen áldott az ő neve! Mi pedig ne tulajdonítsunk magunknak semmit abból, amiért egyedül őt magasztalhatjuk!
Kommentáld!