A sokaság
Ettek és jóllaktak mindnyájan... (Lk 9,17)
A sokaság utánamegy Jézusnak, megzavarja a csendjét, és kiköveteli, hogy velük foglalkozzék. Hozzák a betegeiket, gondjaikat és szomjas szívüket. A sokaság gyakran tapintatlan, figyelmetlen, követelőző, erőszakos, önző. Akárcsak mi. Ezek nagyon gyakori bűnök, és megrontják az emberi együttélést. Ha van bennem ebből valami, kérjem Jézust, hogy szabadítson meg tőle! Nem vagyunk tekintettel másokra, nem tudunk várni, lemondani, a másikat előreengedni, önmagunkat megtagadni, a gyengébbet előzékenyen segíteni.
A sokaság csak élvezni akart. Természetes nekik, hogy Jézus egész nap tanít, a betegeiket meggyógyítja, utána mindnyájukat jóllakatja. Kapni, kapni, kapni. Adni semmit - még hálát se, Istent sem dicsőítik, mint ahogyan sok beteg megtette gyógyulása után. Jöhet minden, Jézus azért van, hogy adjon, én meg hogy elfogadjam. Az ilyen embernek az sem jut eszébe, hogy esetleg továbbadhatna másoknak abból, amit kapott. Isten őrizzen meg vagy gyógyítson ki ebből bennünket!
A sokaságnak tetszik, hogy Jézus jóltartotta őket. Ilyen király kellene! Tegyük hát királlyá, s akkor le van kötelezve nekünk, majd mi a háttérből irányítjuk - gondolják. Mennyire nem ismerték Jézust! Nem ismerték fel benne a teremtő Istent, nem tisztelték benne a mindenható Urat. Az ember ősbűne ez: megpróbál Isten fölé nőni, istenkedni, miközben tehetetlen, éhes és beteg, szegény és vak.
Jézus Krisztus felszabadítja a benne hívőket a hálára, Isten dicsőítésére, a tőle kapott javakkal való boldog sáfárkodásra, s a neki való önkéntes engedelmességre. Erre a felismerésre: te vagy a királyok Királya, én pedig szolgád akarok lenni.
Kommentáld!