Kié a gyermekünk?
Legyen egész életére felajánlva az Úrnak! (1Sám 1,28)
A gyermeket váró, gyermeket nevelő szülők jellegzetes típusai: Az aggódó szülő így gondolkodik: jaj, mennyi veszély leselkedik rád, gyermekem. Gonosz világba érkezel, rajtunk kívül senkire sem számíthatsz, de mi sem tudunk mindentől megóvni. Annyi mindennek ki vagy szolgáltatva. Ki fog vigyázni rád?
Az öntudatos szülő ezt mondja: gyermekem, te az enyém vagy. Megvédelek minden bajtól, elhalmozlak minden jóval, büszke vagyok rád, megtervezem az egész jövődet, s ha kell, helyetted is szenvedni fogok. S nem tudja még, hogy egy idő után a gyermek nem akar az övé maradni, sok nehéz helyzetben nem tud majd vigyázni rá, és lehet, hogy nem helyette, de miatta kell majd szenvednie.
A fenti ige Anna imádságából való, aki azt vallotta: a gyermekem Istené. „Teljes életére az Úrnak legyen szentelve!" (Károli) Örülök, hogy ránk bízta egy időre, tőle fogadjuk el olyannak, amilyen. De nem magunknak neveljük, hanem az Úrnak. Az ő terve valósuljon meg az életében! Igyekszünk megismertetni vele az élő Istent. Sokat fogunk imádkozni érte, ez lesz számára a legbiztosabb védelem. Nemcsak mi akarunk gyönyörködni benne, legyen olyan ember, akiben Isten kedvét leli, s legyen sokak számára áldássá!
Kié a gyermekünk? Nem gazdátlan, de nem is a miénk, hanem Istené. Ezért lesz mindig biztonságban, és ezért lehetünk nyugodtak miatta.
Aki komolyan veszi, hogy gyermeke az Úré, az nem büszke rá, hanem hálás érte. Nem dicsekszik vele, hanem dicsőíti érte Istent. Nem aggódik, hanem imádkozik. Nem imádja, hanem szereti. Ez nehezebb, de csak ez használ a gyermeknek.
Kommentáld!