Hívő és hitvalló
Tizenkettőt választott ki arra, hogy vele legyenek, és azután elküldje őket, hogy hirdessék az igét... (Mk 3,14)
Jézus Krisztus nemcsak azért hív magához embereket, hogy üdvözüljenek, hanem azért is, hogy miután tőle bűnbocsánatot és örök életet kaptak, másokat is hívjanak őhozzá. Ennek célja, hogy minél többen kimeneküljenek az Isten nélküli állapotból. Ő így fogalmazott: „Jöjjetek utánam, és emberhalászokká teszlek benneteket." (Mk 1,17)
Isten már az Ószövetségben ezt a célt tűzte ki a választott nép elé: „A pogányok világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig." (Ézs 49,6) Péter apostol pedig így bátorítja erre a hívőket: „hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket" (1Pt 2,9).
A hívőnek tehát hitvallóvá kell válnia. Ami rajtunk segített, azt másoknak is fel kell kínálni. Aki a mi életünket megmentette és gazdaggá tette, azt másokkal is meg kell ismertetnünk. Ez minden hitre jutott keresztény nagy lehetősége és kötelessége.
Tesszük ezt szavak nélkül, a megváltozott, Jézusra mutató életünkkel is, de beszéljünk másoknak hittel és szeretettel Jézus Krisztusról, kereszthalálának és feltámadásának jelentőségéről is!
Az egyik németországi uszoda falán a következő felirat áll: Wer nicht rettet, tötet. Aki nem ment, az öl. Érvényes ez a lelki mentőszolgálatra is. Ezért mondta Pál apostol Efézusban: én nem lettem gyilkosa senkinek („mindenki vérétől tiszta vagyok"), hosszú időn át hirdettem nektek az Isten teljes akaratát (ApCsel 20,26-27). Tudta, hogy az igehirdetés életmentő szolgálat, mert aki azt hittel befogadja, abban az ige új életet teremt és üdvözíti.
Készek vagyunk-e Jézustól kapott feladatunkként végezni ezt a mentőszolgálatot?
Kommentáld!