János így válaszolt nekik: „Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs..." (Lk 3,11)
Amikor Isten igéje erővel hangzik, az mindig tettekre indítja a hallgatókat. Amikor Keresztelő János a Jordán partján prédikált, többen ezt kérdezték: most akkor mit tegyünk?
Egyebek közt ezt is válaszolta: Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs! Az Isten igéjének való engedelmesség konkrét tettekben mutatkozik meg.
A háború után történt: egy asszonynak, akinek a férje hadifogságban volt, több kisgyermekről kellett gondoskodnia. Hívővé lett. Néhány nap múlva feltűnt neki, hogy egyik munkatársa téli hidegben is egy elég kopott kardigánban jön dolgozni. Kiderült, hogy nincs semmilyen kabátja. Neki két télikabátja volt, elhatározta, hogy az egyiket nekiadja. Reggel indulásnál lett csak kérdéses, hogy melyiket. Természetesnek tartotta, hogy a jobbat megtartja, a kopottat odaajándékozza. De nem volt békesség a szívében. Végül mégis a jobbikat adta oda, a régit tartotta meg magának, és utólag nagyon örült e döntésnek.
Akinek kettő van, adja oda az egyiket! De melyiket? Ezt mindig Isten végzi el a hívők szívében. És nem is szabad semmit úgy adni, ha nem Isten iránti hálából és örömmel tesszük. Csak „a jókedvű adakozót szereti az Isten" (2Kor 9,7).
Fontos tudnunk, hogy minden adakozásunk, segítésünk csak válasz Isten ajándékaira és segítésére. Nem ezzel szerzünk érdemeket nála, hanem a hálánkat akarjuk ily módon is kifejezni. Nekünk lesz öröm, ha engedünk az ő indításának, és örömöt szerzünk másoknak. Amit így örömmel ad valaki, amiatt soha nem lesz szegényebb, de átéli, hogy Isten kezében válik eszközzé, rajta keresztül tulajdonképpen Isten szeretete jut el egy emberhez. Legyen hát az egészért egyedül Istené a dicsőség!
Tőlem milyen „kabátnak" lehetne valahová elvándorolnia?
Kommentáld!