...ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. (Lk 15,24)
Jézus Krisztus a tékozló fiúról szóló példázattal azt is szemléltette, hogy az Atya nélkül a tőle kapott értékeinkkel sem tudunk helyesen élni.
A fiú kikérte apjától a vagyon (biosz) ráeső részét, és elment otthonról. Kiderült azonban, hogy az atyától függetlenül csak eltékozolni tudja mindazt, amit tőle kapott. Jellemző, hogy amikor látja pénze vészes fogyását, akkor sem tudja abbahagyni a költekezést. Eljut az éhhalál széléig, s akkor jut eszébe az apja. Hazamegy, bocsánatot kér és kap, s akkor mondja az apa ezt: a fiam meghalt és feltámadt. Hogyan halt volna meg, hiszen élte világát!
Igen, de a dzóéról leszakított bioszt, az Isten nélküli puszta létet sem tudjuk helyesen használni. Tönkretesszük az egészségünket, eltékozoljuk a visszahozhatatlan időt, pusztítjuk magunkat, egymást és a föld minden kincsét - valóban a pusztulás szélére kerülünk.
Amikor hazament ez a fiú, s helyreállt az apjával való kapcsolata, visszakapta az igazi életet. Az apja nélkül meghalt, most, hogy újra közösségben van vele, feltámadt.
Mindnyájan kaptunk Istentől valamennyi „vagyont": testet, lelket, képességeket, lehetőségeket, emberi kapcsolatokat, mindennap 24 teljes órát - mire használjuk? Boldog, aki őt kérdezi: Uram, mire adtad? Nem nélküled, hanem veled szeretném használni mindezt, arra, amire való, te pedig használj engem arra, amire alkottál, addig, amíg jónak látod! Hozzád akarok tartozni, veled szeretnék közösségben maradni, élni akarok - most és örökké.
Kommentáld!