...tele vagyok vigasztalódással, minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok örömmel. (2Kor 7,4)
Mivel van tele a mi életünk? Gondokkal, feladatokkal, félelmekkel, hirtelen támadt nagy baj esetén kétségbeeséssel, van, aki önmagával van tele, vagy szerelemmel (fülig szerelmes), van, aki egy másik emberrel, vagy a semmivel - üres az élete.
Sokan tapasztalják, hogy ha kitölti is valami őket, mégis marad hiányérzetük, még valami kellene a teljes boldogsághoz. Amikor pedig megszűnik az addigi tartalom (abba kell hagyni a munkát; meghal, akiért élt az illető...), összeomlik az életük. Csak az tartotta, s most nincs miért élni.
Isten arra teremtett minket, hogy mint üres edények, ővele legyünk tele. Az iránta való szeretet (teljes szívedből) és tisztelet töltsön be, és így legyünk szerelmesek, szorgalmasak, szenvedők stb.! Aki ővele van tele, az soha nem veszíti el élete tartalmát, s benne minden más tartalom is a helyére kerül.
Ezért hordozza az ilyen ember egészen másként a veszteségeket, próbatételeket. Istenben szerető Atyja van, akire mindig számíthat, akivel közösségben mindent megkapott, amire szüksége van ebben az életben és az örökkévalóságban. Hogy emellé olykor nehézségek is jönnek, azok őt is meggyötrik, de Isten a benne bízókat előre felkészíti erre, s ezért már előre kapnak vigasztalást és erőt is. Nem akkor kapkodnak valami segítség után, amikor bajok érik őket, legfeljebb akkor még erősebben kapaszkodnak szövetséges Istenükbe, aki a nehéz időkben még inkább érezteti gyermekeivel hatalmát és szeretetét.
Ezért nem túlzás, amit itt Pál apostol ír. Abban az időben különösen is sok szenvedésben volt része. De Krisztussal való szoros közösségén ez nem változtatott. Az elég volt ahhoz, hogy megvigasztalt, reménykedő ember maradjon.
Mi ismerjük ezt az elrejtettséget és lelki biztonságot?
Kommentáld!