...öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett. (Ef 4,24)
Ez a lelki „átöltözés" nem külső, hanem belső változást jelent. Nem az életünk felszínén, hanem a mélyén változik meg valami. Új alapot kap a hívő: Jézus Krisztust. Nem az ember szóhasználata, modora, viselkedése változik meg, hanem a szíve, lényének a közepe. Éppen ezért ezt nem lehet megtanulni, de nem lehet megjátszani sem. Ne is tévesszük össze a megtérést valami felvett modorossággal! Új természetet kap a hívő, aminek a tartalma: Isten akaratának a cselekvése. Ez azonban meglátszik minden megnyilvánulásán.
Ez nem átmeneti, hanem végleges változás. Nem ünneplőruha, amelyet vasárnap felveszünk, s aztán visszateszünk a szekrénybe. A Krisztustól kapott tiszta ruhát a hívő soha többé nem veti le. Éjjel-nappal rajta van, egy lesz vele, nem is ruha már, olyan lesz, mint a bőre, összenő vele. Jézus mondta: „Maradjatok énbennem, és én tibennetek." (Jn 15,4) - Ezért a hívő mindig ugyanolyan, nem viselkedik, nem lesz képmutató, de nem is szégyelli új önazonosságát, vállalja Krisztus gyalázatát is, hiszen ő ma is idegen ebben a világban.
Ez nem részleges, hanem teljes változás. Minden megtérő kísértése az, hogy átmentsen valamit a régi életéből az újba, hátha szükség lesz még rá. Ez nevetséges, hiszen Krisztus szolgálatában csak tőle kapott felszereléssel lehet boldogulni. Itt már nem mi akarunk használni bizonyos eszközöket, hanem Krisztus akar használni eszközül minket. Itt már minden, ami nem hitből van, bűn (Róm 14,23). A mi úgynevezett jó tulajdonságaink, erényeink is csak akadályt jelentenek a teljes engedelmesség útjában. Ebben a szolgálatban ez a hívő szíve vágya: „Magamat egészen néked szentelem, Szentlelked és igéd legyen vezérem"!
Kommentáld!