Élete

József Copertinóban született. Az iskolában alig ért el eredményt. Sokkal jobban vonzotta a templom és az istentisztelet; egyre jobban megnyilvánult egy sajátsága és adottsága, amely egész életét meghatározta: gyakran – mintha nem is volna jelen – teljesen magába merült és érzéketlenné vált minden iránt, ami körülötte játszódott le. Ez aztán csakhamar valódi extázissá fokozódott. Meglehetős bizonyossággal tanúsították, hogy hetedik vagy nyolcadik életévében önkívületbe esett, s teljesen megragadták belső élményei, mégpedig zenével kapcsolatban. Ezért kapta társaitól a tátott szájú gúnynevet.

Hozzájárult mindezekhez, hogy nyolcadik és tizennegyedik életéve között betegségek választották el a külvilágtól és pajtásaitól. Kelevényeinek látványa és bűze még anyja számára is nehézzé tette az ápolást. Amikor József végül meggyógyult, nem tudta megtanulni, hogy kapcsolatot teremtsen a mindennapi élet dolgaival; belső élményeinek elhatalmasodása és szemlélődő befeléfordulása nem is engedte meg a normális foglalatosságot és életmódot. Arra gondolt, hogy kolostorba lép; tizenhét évesen fel is vették a kapucinusoklaikus testvérnek. Gyenge egészsége és a kolostori munkákban való használhatatlansága miatt azonban nyolc hónap múlva elbocsátották. Aminoritákhoz került, ahol 1628-ban pappá szentelték. Copertino közelében aSanta Maria de Grottella kolostorba osztották be. Itt jelentkeztek a nevéhez fűződő első csodák és az önkivületi állapotok miatt lebegni is kezdett. A legendák szerint egy kolostorban egy festmény annyira lenyűgözte, hogy felrepült hozzá és egy ideig a levegőben maradt. Más beszámolók arról tanúskodnak, hogy mise közben 30-50 centiméterrel lebegett a föld felett.

Csodái miatt az inkvizíció is vizsgálatot indított ellene előbb Nápolyban, aztánRómában, de nem sikerült semmiféle csalást rábizonyítani. Az inkvizíció vizsgálatai megtörték, ezért 1639-ben visszavonult a papi hivatás gyakorlásától és kolostorba vonult.

József életének központjában az istenszeretetben állt. Ez gyakran annyira megragadta, hogy énekelnie kellett. Belső telítettsége saját maga által kitalált dallamokban áradt ki. Életében általában nagy szerepet játszott a zene: gyerekkori extázisait zenei nevelésével hozzák kapcsolatba. Mivel az istentiszteleteken gyakran extázisba esett és ezért ezek több órásra is kinyúltak miatta, megtiltották neki, hogy részt vegyen az ünnepélyes istentiszteleteken és körmeneteken.

Távolból megérezte a veszélyt, amelybe egy rendtársa utazása során került, tudott a pápa haláláról is, még mielőtt bármiféle hír érkezett volna róla. Aki találkozott vele, annak készen kellett lennie arra, hogy belelát a lelkébe.

Csodáinak és képességeinek híre hamar elterjedt, bíborosok, fejedelmek keresték fel, vagy ajánlották magukat imájába. Mindig szegények és segítséget keresők vették körül, boldogok voltak, ha ruházatának egy kis darabkájához jutottak, és ezt a betegekre helyezték. Emlékezésül vagy ereklyeként sokan magukkal vitték legalább a kolostor falának egy darabkáját.

Rendi elöljáróinak mindez bizonyos gondokat is jelentett. Az ilyenféle rendkívüli ember, mint József nemcsak áldás környezete számára, hanem teher is. Az inkvizíció még élesebben figyelte a különös jelenségeket és a nép növekvő odaáramlását és 1653 júliusában a pietrarubbiai kapucinus kolostorba vitette és a külvilággal minden kapcsolatát megszakította. Ott-tartózkodásának híre azonban gyorsan elterjedt, s miséje alatt csakhamar összegyűlt a nép a templom előtt, emiatt átküldték Fossombrone nehezen hozzáférhető kapucinus kolostorába. Végül a minoriták VII. Sándor pápához (1655–1667) fordultak kérésükkel, hogy József visszatérhessen egyik kolostorukba. A pápa hozzájárult, átvitelének azonban titokban kellett végbemennie. Éjjel vitték az Ancona tartományban lévő Osimo minorita kolostorába. Ott élt elrejtve és a rendtársaitól elválasztva.

1663. szeptember 18-án csaknem féléves betegség után halt meg.

A katolikus egyház 1753-ban boldoggá, majd 1767-ben szentté avatta.