Amikor eszméletét vesztett teste megvonaglott a defibrillátor elektromos ütései alatt, és játékostársai élő falként vették körül, hogy haláltusáját kandi szemek elől eltakarják;amikor közülük többen is összetették a kezüket, nem törődve a labdarúgó vilászövetségnek mindenféle vallási megnyilvánulást tiltó rendeletével, mert ösztönösen érezték, hogy kiszolgáltatottságában most már csak Isten segíthet rajta;amikor az ellenfél játékosai is együttérző arccal fohászkodtak érte;amikor a magyar származású, nemes gondolkodású riporter percekig hallgatott, pedig lett volna neki lehetősége a szenzációról széltében-hosszában beszámolni;amikor barátaim egy csoportja a közösségi oldalon egy percen belül közös imára hívott fel, mert „földön fekszik egy ember”;amikor az egyébként mindig győzelemre éhes vérmes szurkolók azt nyilatkozták: nem kell a diadal, csak maradjon életben, nem kell a siker, csak álljon ismét talpra és térjen vissza övéihez, tudtam: a többségből még nem veszett ki a szánalom!
Mert érzik: a földön fekvő kiszolgáltatottságát szemérmesen el kell fedni,a földön fekvő védtelenségét be kell takarni,a földön fekvő gyengeségeire fátylat kell borítani,a földön fekvő sebeit, sérülését – imával, együttérzéssel, irgalommal és szeretettel – be kell teríteni!
A földön fekvő ugyanis már nem ellenfél,a földön fekvő nem jelent veszélyt,a földön fekvő nem támad,sőt, a földön fekvő védekezni sem tud.
A földön fekvő egy elesett ember!Olyan, mint nagyon sokszor Te meg én!
Elesettségében irgalom és szánalom jár neki!
Mint majd egyszer neked is és nekem is!Egyszer biztosan! Isten adja, hogy akkor majd ilyen együttérző emberek legyenek mellettünk is!
Imre atya2021-06-15.
Kommentáld!