A katolikus megújulás egyik legnagyobb alakja az 1538-ban született milánói érsek, Borromei Szent Károly. Életét megismerve megrendülünk azon, hogy Isten mennyire gondoskodik egyházáról. Amikor az egyház valóban krízisben volt, akkor egy ilyen szentet küldött, mint Borromei Szent Károly. Az itáliai reneszánsz ugyan remek templomokat hozott létre, de a papság élete egyenesen botrányos volt. Luther Márton fellépésének azért volt oka! Csakhogy amíg Luther szakított a katolikus egyházzal, addig Borromei Szent Károly megreformálta a hatalmas milánói egyházmegyéjét és ezzel mintát adott más püspököknek. 
Szinte regénybe illő, ahogy a Jóisten előkészítette ennek a nagy reformátornak az életútját, hogy aztán vele, mint eszközével megújítsa az egyházi életet.
Károly családja a milánói hercegség egyik legelőkelőbb családja volt. Hatalmas vagyonuk mellett még nagyobb „kapcsolati tőkével” rendelkeztek, hiszen rokonságban álltak a kor legjelesebb családjaival: a Medici, Orsini, Farnese és Gonzága családokkal. A Borromei család politikai hatalma és befolyása nagymértékben vagyoni helyzetükből fakadt. Bankárcsalád volt, akiknek Londonban és Barcelonában is voltak fiókbankjaik. Emellett jó kapcsolatokat tartottak fenn a milánói háború idején mind a franciákkal, mind a császáriakkal is. Károly nagybátyja IV. Pius pápa volt, aki gondoskodott a papi pályára készülő unokaöccséről. Már 21 évesen bíborossá nevezte ki, ami akkor még nem volt a papi és püspöki rendhez kötve. A bíborosságból hatalmas bevétele volt a fiatal Károlynak. Persze Károly nem henyélésre és szórakozásra fordította a vagyonát. 21 évesen már két jogi doktorátussal rendelkezett (egyházjogból és világi jogból), amikor klerikus lett. Néhány év múlva pappá és püspökké szentelték, így ő irányította a milánói érsekséget. Közben befejeződött a trienti zsinat, mely döntött a papképzés megreformálásáról. Ez abból állt, hogy papnevelő szemináriumokat hoztak létre. Elsőként Borromei Szent Károly alapított ilyen intézményeket. Emellett szisztematikusan látogatta egyházmegyéje plébániáit, mert vallotta, hogy a papok életének megjavítását csak személyes jó példával lehet elérni. 

1576-ban pestis pusztított Milánóban. Még a közigazgatás emberei is elmenekültek a városból. Károly maradt, és ő szervezte meg a betegek és rászorulók ellátását. Saját vagyonát fordította a segélyezésekre.

Összességében elmondható, hogy a trienti zsinat határozatait csak egy olyan személy tudta végrehajtani, mint Borromei Szent Károly, akinek ehhez minden adottsága megvolt, az anyagiakat, kapcsolati tőkét is beleértve. Mindenekelőtt személyes életszentsége nyomott legtöbbet a latba. Életén megcsodálhatjuk Isten gondoskodását, mellyel Egyházát segítette.

Károly önfeláldozó felebaráti szeretetét, a betegekért való odaadását, Alessandro Manzoni a XIX. századi olasz író is megörökítette a Jegyesek c. híres regényében, amely a milánói pestis idején játszódik.