Olyan világban élünk, ahol a külsőségek nagyon fontosak: sok cég rengeteg pénzt költ reprezentációs célokra, vannak szakemberek, akik vállalkozások, vállaltok arculatát tervezik meg; de ugyanígy nagy gondot fordítanak egy-egy termék megjelenésének megtervezésére, művészek kinézetének – ruházat, hajviselet, smink – kialakítására. A tetszetős külső célja az, hogy a cég, a termék, a személy (vagy az ötlet, az eszme satöbbi) eladható legyen, érdekelje az embereket.
Kis hazánkban a nyolcvanas években lehetett már kapni egy külföldi fogkrémet, amely a kutatások szerint a fogszuvasodás megelőzésében jobb volt az összes többinél. A többi külföldinél is. Mégis, sokan nem ezt a fogkrémet vásárolták. Miért? A piackutatás szerint azért, mert a többinek szebb, színesebb, érdekesebb volt a csomagolása, mint ennek. A külsőséget sokszor fontosabbnak tartjuk a tartalomnál: a lényegnél.
Úgy tűnik, a lelki dolgok esetében is így van ez. Ezért történik meg időnként az, hogy a forma mögött elvész a lényeg. Ezért vonzók az olyan vallások, amelyekben a külső tetszetős, különleges, amelyekben természetfeletti jelenségek – csodák, vagy annak látszó dolgok – történnek, melyekben az érzések dominálnak. Abban a történetben, amelynek a végén Jézus fent idézett szavai elhangzottak, a tanítványok a jelen lelkesítő, látványos jelenségei mellett, azokra összpontosítva szem elől tévesztették a lényeget, ami nem volt látható, csak hitben, Krisztus szavaira alapozva volt megragadható: hogy Isten kegyelméből ők már a menny polgárai.
Azzal nincs baj, ha vágyunk arra, hogy kézzelfoghatóvá váljon a hitünk, de mi van akkor, ha ez nem történik meg? Elveszítjük a hitünket? Mi a fontosabb számunkra: a bizonyíték vagy az ígéret?
Isten ígéretei biztosabbak, mint bármi, amit mi érzékelünk, akár alátámasztják, akár cáfolják Isten szavát.
Áldott napot!
bejegyezte: simon csaba – január 21, 2022
Kommentáld!