Az esztendő 365 napja csendesen lepergett, s néhány óra múlva az örökkévalóság tengerébe merül el az ó-év, hogy helyet adjon a reményteljes, a jövő titokzatos fátyola mögött rejlő új esztendőnek. Most búcsúzik tőlünk, de mert Isten kegyelméből a mienk volt és minden mozzanat a szívünkhöz nőtt, azért néhány percig tartsuk vissza, lélekben vizsgáljuk át mégegyszer minden egyes napját, hogy újra lássuk, hogy mennyi kegyelmet hozott számunkra és annál mélységesebb érzelemmel zengjünk háladalt a vett jókért az Úrnak.

Sok, mérhetetlenül sok jót adott nekünk, nagy irgalmasságot cselekedett velünk az Isten. Mert ha nem a közömbös, hanem a hívő lélek szemével vizsgálódunk, azonnal látjuk, hogy minden jótétemény csak az az egyetlen tény, hogy az Isten az elmúlt esztendőben is adott nekünk éltető meleg napsugárt.

Mi az örök fényesség gyermekei vagyunk és valamint a lelkünk nem élhet a hit sugarai nélkül, úgy a testünk is megdermedne a napsugár nélkül. Nem nyílna egyetlen virág, nem teremne egyetlen gyümölcs, ha a hatalmas Isten atyai szeretete nem sugározná felénk a nap melegét. És még mennyi más ajándékkal halmozott el minket az Isten. Adott életet, tápláló esőt, simogató szellőt, levegőt tisztító vihart. Aztán bimbót fakasztott, gyümölcsöt érlelt, mert nagyon szeretett bennünket.

Ha mást nem kaptunk volna, akkor is a lelkünk mélyén fakadó hálaimával kellene megköszönnünk jóságát. Pedig mennyit adott külön-külön is mindegyikünknek! Adott az édesanyának szerető szívet, hogy kisugározásaival boldoggá, meleggé tegye a kis családi fészket. Az édesatyának áldozatos lelket, sok-sok erőt, hogy gondozhassa, eltarthassa szeretteit. Hálát öntött a gyermekek lelkébe, hogy szüleiket szeressék, s ha azok már tehetetlenek, a gyermekkorban élvezett szerető gondoskodást visszaadhassák nekik.

A jobbmódúak szívét résztvevő szeretettel töltötte meg, hogy gondoskodjanak szükségben élő embertársaikról, hogy a nyomor panasza helyett köszönetre nyílhasson az ajak. És miért adta mindezt? Ismét csak azért, mert nagyon szeretett.

De minket még ennél is jobban szeretett az Úr, mert, mint ahogy Szent Pál oly szépen mondja; Elküldötte Fiának lelkét szívünkbe. Legjobban tudja, mert érezte, azt az Önök Isten után sóvárgó lelke. Mint egykor az Ószövetség emberei, úgy Itt a Maguk lelkéből is bizonyára sokszor szállt fel az ima; Harmatozzátok le egek az Igazat!