Fotó: Markus Winkler / Unsplash

A kilencvenes években, az Öböl-háború idején, az egyik karikatúrán majmok ültek a fán és beszélgettek. Egyikük a földre mutatott, ahol két, állig felfegyverzett katona golyószóróval lövi egymást. A majom azt mondja a rajzon, kajánul: s ezek még azt állítják, hogy tőlünk származnak…

A Corriere della sera napilap egyik gúnyrajzában Szent II. János Pál pápa gyóntatta Husszeint, s kezét a szájához téve halkan odasúgta neki: áruld el, hány bombátok van?… Nem sokkal később, amikor az Iszlám Állam megjelent a „színen” az a vaskos átok terjedt el a közbeszédben, hogy: Bin Laden jelöljön be téged ismerősnek a fészbukon…! Most meg anyaországi balosok azzal riogatják a közvéleményt, hogy „az orosz vakcina olyan, mint az orosz rulett”.  A minapi udvarhelyi fekete orvosi kesztyűről és az üres injekciós tűről már nem is érdemes említést tenni. Hazai fiatal, rátermett katonaorvosunk pedig egyik elejtett mondatában úgy fogalmazott: „azoknak az orvosoknak, akik nem oltatják be magukat, megvan rá az okuk…”

Nem is folytatom a sort. Minket, magyarokat még büszkeség is eltölthetne, hogy a német-amerikai oltóanyag kidolgozása egy magyar szakember (sőt több magyar közreműködő) lelkiismeretes munkájának köszönhető.

De nem is akar ez az írás kampány vagy propaganda lenni, sem az oltás mellett, sem ellene. Mi több, a Szentszék Hittani Kongregációja is jegyzetet adott ki, amelyben erkölcsileg megengedhetőnek tartja az olyan védőoltásokat, amelyek (állítólagos) abortált magzatok sejtjeit használták fel.

Engem inkább az izgat, hogy ha az uralkodó média ennyire összevissza tájékoztat, és ha az átlagembernek semmi lehetősége leellenőrizni azt a kevés hírforrást, amiből tájékozódhat, hála a világhálónak: kinek higgyen? Mi alapján ne legyen bizalmatlan, gyanakvó, borúlátó? Hiszen a jereváni rádió híreinek is pont az ellenkezője volt igaz: nem mercédeszeket, hanem moszkvicsokat, nem osztogatnak, hanem fosztogatnak… Ha a mai cirkusz udvari bohócának maskarájában szereplő tömegtájékoztatás mind megette már „becsüje kenyerét”, ha már lassan elmerülünk, megfulladunk az álhírek, pontatlanságok, csúsztatások, féligazságok és hazugságok tengerében, kire támaszkodhat a gyalogpolgár?

Talán egyetlen esélyünk az marad, ha mint a pók nem szakítjuk el a függőleges szálat. Ha bevonulunk lelkünk csendjébe, és a Szentlélek sugallatára hallgatva engedünk a lelkiismeretünk által jónak ítélt Nagybetűs Igazság szelíd, de határozott, jóra késztető hangjának és parancsának. És nem utolsó sorban döntéshozóinkért is imádkozunk. Legalább az ökumenizmus, a testvériség jegyében.

Teréz anya mesélte, hogy egy nyolcgyermekes hindu családnak vitt egy kevéske rizst, hiszen nagyon éheztek. Amikor letette az asztalra, az anyuka felmarkolta a rizs felét és eltűnt. A szomszéd házba futott, ahol egy muzulmán család élt, még nagyobb mélyszegénységben. Amikor visszajött, Teréz anya megkérdezte: – Hol voltál? Hová vitted a rizst? Az asszony csak ennyit mondott: – Ők is éheznek…

Boldogok, akik éhezik az igazságot!