Bölcs 9,13-19
Mert melyik ember ismerheti Isten akaratát, és ki tudná elgondolni, mit kíván Isten? Hiszen a halandók gondolatai bátortalanok, és terveink ingatagok, mert a romlandó test teher a léleknek, s a földi sátor lehúzza a sokat tűnődő elmét. Alig sejtjük azokat, amik a földön vannak, csak fáradsággal értjük meg azt, ami szemünk előtt van, az égieket pedig ki tudná kifürkészni? (...)
Filem 9b-10.12-17
Kérlek én, az öreg Pál, aki most fogoly vagyok Krisztus Jézusért. Fiamért, Onezimoszért könyörgök, akit bilincseimben nemzettem. Visszaküldtem hozzád, mint a saját szívemet. Szerettem volna magamnál tartani, hogy az evangéliumért szenvedett bilincseimben helyetted szolgáljon nekem, de elhatározásod nélkül semmit sem akartam tenni, hogy jótéteményed ne kényszerből, hanem önként szülessék. Talán éppen azért távozott el tőled egy időre, hogy visszakapd őt mindörökre, már nem mint rabszolgát, hanem rabszolgánál sokkal többet: mint szeretett testvért. Nekem nagyon is az ő, de mennyivel inkább neked: test szerint is, s az Úr szerint is. Azért, ha társadnak tartasz, fogadd úgy, mint engem.
Lk 14,25-33
Egyszer nagy népsokaság ment vele, ő pedig hozzájuk fordult, és ezt mondta: ,,Ha valaki hozzám jön, és nem gyűlöli apját és anyját, feleségét és gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom. És aki nem hordozza keresztjét és nem jön utánam, nem lehet az én tanítványom. Mert ki az közületek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, vajon van-e miből befejezni? (...) Vagy melyik király az, aki amikor háborúba indul egy másik király ellen, nem ül le előbb, hogy megfontolja, vajon képes-e tízezerrel szembeszállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? (...)
Egy Filemon nevű jómódú kolosszei kereszténytől megszökött egy rabszolgája, Onezimusz. A császári birodalom fővárosába ment, remélve, hogy ott a nagy ismeretlenségben szabad életet kezdhet. De csak bujkált, bizonyára nem a felső tízezer „szalonjaiban”, hanem ócska lebujokban, ahol éjszakai pillangók és gyanús külsejű férfiak rajzották körül. Onezimusz tiszta szemű fiatalember. Elhanyagolt ruházata, gondozatlan szakálla mögül, bűnei mögül egy még ártatlanul kereső, egy szebb világra szomjazó lélek szépsége ragyog át. Egy kereszténynek megakad rajta a szeme. Ráveszi, hogy hallgassa meg Pál apostolt, aki bilincsekben ugyan, de fogadhatja látogatóit.
Amint ott ül közvetlenül az Apostol lábánál, ez a szökött rabszolga egyszerre csak keserves sírásra fakad, csak úgy rázkódik a válla meg a lehajtott fürtös feje a zokogástól. Az öreg, bölcs és vértanúságra megérett Pál pedig felismeri, hogy Jézus Lelke látogatta meg ezt az embert. Megkereszteli, vagyis új, halhatatlan, istengyermeki életet ad neki, s igazi apai gyöngédséggel szorítja magához. Azután tintát, papirost hozat, s levelet diktál. Amikor Onezimusz előtt világossá válik, hogy vissza kell mennie urához Kolosszéba, előbb tiltakozik, majd amikor megtudja, hogy ura is Krisztus híve, egész helyzete más megvilágításba kerül. Filemon, a rabszolgatartó és Onezimusz, a rabszolga között a külső viszony megmarad, belül azonban teljesen le van rombolva a régi világ, és már nem mint szolga, hanem mint szeretett testvér tér vissza. Képzeljük csak el Filemon arcát, amikor Onezimuszt látja hazatérni, s főleg mikor olvassa a vele küldött levelet... Az az ölelés, amellyel szökött rabszolgáját fogadja, a rabszolgatartó társadalom végét jelenti.
Urunk Jézus, köszönjük Neked az ebben a „magánlevélben” adott kinyilatkoztatást, mely a maga meglepő konkrétságában is az evangélium őseredeti és egyetemes üzenetét közvetíti. Taníts bennünket e levél által is, hogy felismerjük a Lélek munkálkodását, és mind jobban megnyissuk szívünket előtte, aki nem forradalmat csinál, hanem benső világunkat alakítja át, halált hoz a bűnre, és Veled együtt feltámaszt Istennek.
Kommentáld!