1Kor 1,17-25
Nem azért küldött engem Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem, nem szavak bölcsességével, hogy Krisztus keresztje erejét ne veszítse. Mert a kereszt igéje azoknak, akik elvesznek, oktalanság ugyan, de azoknak, akik üdvözülnek, vagyis nekünk, Isten ereje. Mert írva van: „Elpusztítom a bölcsek bölcsességét, és az okosak okosságát megsemmisítem.” Hol van a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világnak kutatója? Nemde oktalansággá tette Isten a világ bölcsességét? Mivel ugyanis a világ a maga bölcsességével nem ismerte fel Istent isteni bölcsességében, úgy tetszett Istennek, hogy az igehirdetés oktalansága által üdvözítse a hívőket. Mert a zsidók jeleket kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, mi azonban a keresztrefeszített Krisztust hirdetjük, ami ugyan a zsidóknak botrány, a pogányoknak pedig oktalanság; maguknak a meghívottaknak azonban, zsidóknak és görögöknek egyaránt, Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége, mert Isten oktalansága bölcsebb az embereknél, és Isten gyöngesége erősebb az embereknél.
Mt 25,1-13
Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásaikat és kimentek a vőlegény elé. Öt közülük ostoba volt, öt pedig okos. Az ostobák ugyanis, amikor fölvették lámpásaikat, nem vettek magukhoz olajat. Az okosak viszont lámpásaikkal együtt olajat is vittek edényeikben. Mivel a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor aztán kiáltás támadt: „Itt a vőlegény, gyertek ki elébe!” Ekkor a szüzek mindnyájan fölkeltek és rendbehozták lámpásaikat. Az ostobák ekkor így szóltak az okosakhoz: „Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásaink kialszanak.” Az okosak ezt válaszolták: „Nehogy ne legyen elég se nekünk, se nektek, menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak.” Amíg azok elmentek vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Az ajtót bezárták. Később megjött a többi szűz is. Azt mondták: „Uram, uram! Nyiss ki nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: nem ismerlek titeket.” Legyetek tehát éberek, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát.
Nagypéntek és Húsvét nem két egymást lerontó valóság, hanem egyazon misztériumnak, Isten világ iránti irgalmának, eredeti, soha vissza nem vont szeretetének két oldala. Ezért bár Krisztus nincs már a kereszten, értünk felajánlott halálát, keresztáldozatát, melyből üdvösségünk fakadt, a világ végezetéig hirdetjük. Ennek legelső, legalapvetőbb helye és formája a szentmiseáldozat bemutatása, ahol titokzatos módon, vérontás nélkül jelenvalóvá lesz az Úr kereszthalála. Ahogy ugyancsak a korintusiaknak írt első levelében mondja az Apostol: „Mert amikor ezt a kenyeret eszitek, és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.” Az ige nem felszólító módban áll, vagyis nem arról van szó, hogy az utolsó vacsora felidézésekor a megfeszített Krisztusról kell prédikálni, hanem maga a szentmiseáldozat bemutatása a hirdetés, amely még nem a kívülállóknak szól, hanem az Egyház tagjainak, hogy az Egyház Egyház maradjon, sőt egyre jobban azzá váljon.
A megfeszített Krisztus hirdetésének második módja, mely a szentmisében való igazi részvételből fakad, hogy életünk áldozatait egyesítjük Krisztus áldozatával – ahogy a pap imádkozza a misekánonban: „…hogy híveid élő áldozattá váljanak”. A Keresztrefeszített hiteles és gyümölcsöző szóbeli hirdetése csak ezután és csak ennek az aranyfedezetnek a birtokában következhet. Akinek életében nincs jelen a kereszt és az áldozat, az lényegében idegen Krisztustól, kereszténysége sajátos ideológia csupán, s amit hirdet, az nem a megfeszített Krisztus, hanem csak önmaga.
Urunk, Jézus Krisztus, töltsd el lelkünket halálod és feltámadásod szent misztériuma iránti hódolattal, és add meg nekünk kegyelmesen, hogy életünk kisebb-nagyobb áldozatait, felajánlásainkat, lemondásainkat, szenvedéseinket a Te áldozatoddal egyesítve részt vállaljunk abból a szenvedésből, amelyet Te érettünk, a mi üdvösségünkért vállaltál, s elmondhassuk Szent Pállal, hogy testünkön, földi életünkön a Te jegyeidet viseljük.
Kommentáld!