2020 február 10., hétfő
Évközi 5. hét
1Kir 8,1-7.9-13
Aztán egybegyűjtötték Izrael valamennyi vénét, a törzsek fejeit
és Izrael fiainak nemzetségfőit, Salamon királyhoz Jeruzsálembe, hogy
elhozzák az Úr szövetségének ládáját a Dávid-városból, azaz a Sionról.
Egybe is gyűlt egész Izrael Salamon királynál Etánim havában, azaz a
hetedik hónapban, az ünnepen. Amikor aztán Izrael vénei mindnyájan
eljöttek, felvették a papok a ládát, s elhozták az Úr ládáját, meg a
szövetség sátrát s a szent hely minden eszközét, amely a sátorban volt.
Amíg ezeket a papok és a leviták vitték, Salamon király és Izrael egész
sokasága, amely összegyűlt nála, vele együtt a láda előtt haladt, s
annyi juhot és marhát mutatott be áldozatul, hogy se szeri, se száma nem
volt. Aztán bevitték a papok az Úr szövetségének ládáját a helyére, a
templom felelőhelyére, a szentek szentjébe, a kerubok szárnya alá; a
kerubok ugyanis kiterjesztették szárnyukat a láda helye fölött, s
befedték a ládát s rúdjait felülről. A ládában nem volt semmi
egyéb, mint a két kőtábla, amelyet Mózes tett bele a Hórebnél, amikor az
Úr szövetséget kötött Izrael fiaival, amikor kijöttek Egyiptom
földjéről. Történt pedig, hogy amikor a papok kijöttek a szentélyből, a
felhő betöltötte az Úr házát, úgyhogy a papok nem állhattak szolgálatba
a felhő miatt, mert az Úr dicsősége betöltötte az Úr házát. Ekkor
Salamon így szólt: „Az Úr azt mondta, hogy a felhőben akar lakni: íme,
építettem házat neked lakásul, állandó, örökös királyi székedül.”
Mk 6,53-56
Átkeltek a tavon, és Genezáret földjére jutottak és kikötöttek.
De mihelyt kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön felismerték őt, és
körbefutva az egész környéken elkezdték a betegeket ágyastól
összehordani oda, ahol hallották, hogy ott van. Amerre csak betért a
falvakba, majorokba vagy városokba, az utcákra tették a betegeket, és
kérték őt, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Mindazok, akik
megérintették őt, meggyógyultak.
A két kőtábla a két főparancsot foglalja magában: „Szeresd Uradat,
Istenedet teljes szívedből...” és „Szeresd felebarátodat, mint
önmagadat.” Mondhatnánk, hogy mivel már Krisztus hívei, barátai vagyunk,
ránk már nem érvényes a Tízparancsolat, hanem csak a Szent Ágoston-i
elv: „Szeress, és tégy, amit akarsz!” De vigyázzunk ezzel az
elhamarkodott kijelentéssel, mert maga az Úr mondja, hogy nem
megszüntetni jött a Törvényt, hanem beteljesíteni. A szeretet ugyanis
csak bizonyos keretek, korlátok között marad tiszta, Isten életét közlő
ajándék. A Tízparancs negatív formulái, tiltásai jelzik azokat a
partokat, melyek között az élet vize hömpölyög, melyek nélkül ez a víz
szétterülve megposhadna és mocsárrá változna, s megszűnne éltető folyam
lenni.
Lehetnek bármilyen fennkölt eszméink és érzelmeink, tehetünk
bármennyi jót, ha káromoljuk az Úr nevét, ha nem szenteljük meg az Úr
napját, nem lehet bennünk élő az Isten iránti szeretet. Hiába beszélünk a
szeretetről, ha szavunkkal, tekintetünkkel vagy éppenséggel a jó szó,
az irgalmas tekintet megvonásával kioltjuk az életet; hiába érezzük,
hogy őrülten szerelmesek vagyunk, ha házasságtörő, parázna kapcsolatot
tartunk fenn; hiába vagyunk barátságosak és kedvesek, ha közben hazudunk
és megkárosítjuk felebarátunkat, mert nem élő bennünk a testvéri
szeretet. Sok olyan könyv van divatban, amely szemet huny a tiltások
fölött, és felszínesen fecseg a szeretetről. Ám ha a krisztusi
szeretetben szeretnénk növekedni, nem ezekre kell hallgatnunk. Vegyük
elő inkább Keresztes Szent János vagy a két Szent Teréz műveit, akik
hiteles módon mutatják meg, mit jelent úgy szeretni, ahogy Jézus értette
és Szent Ágoston tanította.
Urunk Jézus, köszönjük Neked a Tízparancsolatot, az
életet mentő, szabadító és gyógyító tíz isteni szót, melyet lelkünk
frigyládájában őrzünk. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy Téged mint az
isteni törvény tökéletes kinyilatkoztatását mind jobban szívünkbe
fogadjunk, egyre inkább egy életet éljünk Veled, s így parancsaid
annyira bensővé váljanak bennünk, hogy már nehezünkre essék bármi olyat
tenni, ami Isten szeretete ellen való.
Kommentáld!