Ez 12,1-12
(...) Úgy cselekedtem tehát, amint az Úr megparancsolta nekem; a holmimat, mint valami költözködési holmit, kivittem nappal, este pedig kezemmel áttörtem magamnak a falat s a sötétben kimentem; vállon vitettem ki magamat a szemük láttára. Reggel pedig az Úr ezt a szózatot intézte hozzám: ,,Emberfia, ugye így szólt hozzád Izrael háza, az ellenszegülő ház: ,,Mit csinálsz?” Mondd tehát nekik: Így szól az Úr Isten: Jeruzsálem fejedelmére vonatkozik ez a fenyegető jövendölés és Izraelnek egész, ott lévő házára. Mondd tehát: Én csodálatos jel vagyok számotokra. Amint én cselekedtem, úgy történik majd velük: számkivetésbe és fogságba mennek. (...)
Mt 18,21 – 19,1
Hasonlít a mennyek országa egy királyhoz, aki el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte az elszámolást, odavitték hozzá az egyiket, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megadnia, az úr megparancsolta, hogy adják el őt és a feleségét, a gyerekeit, és mindent, amije csak van, és úgy fizessen. A szolga erre a földig hajolt, és leborulva kérte: ,,Légy türelemmel irántam, és mindent megadok neked.” Megesett a szíve az úrnak a szolgán, elbocsátotta hát őt, és még az adósságot is elengedte neki. Ez a szolga azonban, mihelyt kiment, találkozott egyik szolgatársával, aki tartozott neki száz dénárral. Megragadta őt, fojtogatta és követelte: ,,Add meg, amivel tartozol.” A szolgatársa a földig hajolt, és kérlelte: ,,Légy türelemmel irántam, és megadom neked.” Az azonban nem engedett, hanem elvitte és börtönbe vetette őt, amíg megadja a tartozását. Amikor a szolga társai látták a történteket, nagyon elszomorodtak. Elmentek és elbeszéltek uruknak mindent, ami történt. Akkor az úr magához hívta őt és azt mondta neki: ,,Te gonosz szolga! Én az egész tartozást elengedtem neked, mert kértél engem. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én is megkönyörültem rajtad?” És az úr haragjában átadta őt a kínzóknak, amíg csak meg nem adja egész tartozását. Így tesz majd mennyei Atyám is veletek, ha mindegyiktek szívből meg nem bocsát a testvérének.”(...)
Ezekiel eljátssza elbizakodott kortársai előtt a menekülést, vagyis szemük elé tárja a rettenetes jövőt, amellyel nem akarnak szembenézni. Krisztus Egyházának szentjei mind jelei voltak az eljövendő ítéletnek: szélcsendes, békés emberi élet közepette sokan közülük a pusztaságba vonultak, barlangok mélyén húzták meg magukat, de a leglényegesebb tekintetében mindnyájan ugyanúgy cselekedtek: életüket szüntelenül kitették Isten igéje ítéletének, és ehhez szabták életüket, nem pedig a kor aktuális szellemi divatjaihoz és közízlés(telenség)éhez.
Ha Krisztus híveinek tartjuk magunkat, mindegyikünk életében kell lennie valaminek, ami nem magyarázható meg ennek a világnak a logikájával, mert az eljövendő ítéletre utal és arra, ami azután következik: a test dicsőséges feltámadására és az örök életre. Kell, hogy legyenek a mi életünkben is olyan döntések, melyek láttán azok, akik nem hisznek vagy ellanyhultak a Krisztus-követésben, értetlenül és némi megütközéssel kérdezik: Mit csinálsz? Miért teszed ezt? Miért vállalod a szüzességet? Miért vállalsz még újabb és újabb gyerekeket? Miért bocsátasz meg annak, aki súlyosan vétkezett ellened, s talán bocsánatot sem kért tőled? Éppen erről szól Urunk a mai Evangéliumban. A világot zavarba ejtő, sőt talán meg is botránkoztató megbocsátás, amelyre a keresztény ember képes, éppen abból a benső tapasztalatból forrásozik, hogy neki megbocsátott és meg fog bocsátani az eljövendő ítéletkor az Úr. Ezt az örömhírét adja tovább, maga is megbocsátva azoknak, akik vétkeztek ellene.
Urunk Jézus, akinek áldozatáért a mennyei Atya elengedte mérhetetlen tartozásunkat, melyet soha nem tudtunk volna visszafizetni, óvj meg minket e világ szellemétől, nehogy úgy járjunk, mint a példabeszédbeli szívtelen szolga, akinek mit sem használt a Király nagylelkűsége. Vedd kézbe és igazítsd, kérünk, életünket a Te igédhez és a mennyei ígéretekhez, s állj mellettünk kegyelmeddel, hogy bocsánatodat befogadjuk és tovább is adjuk azoknak, akikkel csak találkozunk.
Kommentáld!