A Nagyhét utolsó három napját: Nagycsütörtököt, Nagypénteket és Nagyszombatot (hozzászámítva a húsvéti vigíliát is) összefoglaló névvel Szent Háromnapnak nevezzük. A latin kifejezés mintájára, rendhagyó módon egybeírt szóalak is érzékelteti, hogy valójában egyetlen egységről van szó. Mindegyik napon a húsvéti misztériumot ünnepeljük a maga teljességében, igaz, mindannyiszor más-más oldalról megközelítve. Nagycsütörtök például az Úr Jézus belső és végleges önfelajánlását, áldozatát állítja elénk üdvösségtörténeti formában, amelynek egyszerre van nagypénteki vonatkozása, hiszen ez az áldozat Nagypénteken, a kereszten teljesült be a maga valóságában, és húsvéti, sőt pünkösdi jellege, mivel a kenyér és bor színe alatt már az ő megdicsőült, a Szentlélek feltámasztó ereje által újjáalkotott testét és vérét adja az apostoloknak.
A földön járó, halála előtt álló Jézus egyetlen liturgikus cselekményre adott kifejezett parancsot: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Ez a parancs az ő egész Húsvétját magában foglalja. Földi élete utolsó évének Húsvétján felajánlotta magát az emberiségért az Atyának az örök Lélek által. Jézusnak az utolsó vacsorán mondott e szavai egyszerre az Oltáriszentségnek és a papság intézményének alapító igéi, hiszen nem csupán testét és vérét hagyja apostolaira, hanem a konszekráció papi hatalmát is, amellyel megismételhetik az utolsó napig, amit ő tett ezen az estén. Ez az alapítás Istennek mint teremtőnek utolsó megnyilatkozása itt a földön. Teremtő szó, amely, akárcsak a világ teremtésének hajnalán, a semmiből valóságokat hoz létre, mégpedig nem e bűn által megrontott világ keretei közé szorított, hanem e világon túli, az Isten alkotta romlatlan teremtés eredeti ártatlanságában ragyogó valóságokat. Ezt a hatalmát bízza a papokra, és semmi más, mint ez a biztosítéka annak, hogy az Egyház, tagjai minden bűne ellenére, fennmarad az idők végezetéig.
A pap arra választatik, hogy „Krisztus halálát hirdesse, amíg el nem jön”, ezt a küldetését pedig mindenekelőtt azzal teljesíti, hogy napról napra bemutatja a legszentebb áldozatot. Papjaink hűsége az Egyház épületének kötőanyaga, a házastársak egymás iránti hűségével együtt, amely által életszövetségük beemeltetik abba az új és örök szövetségbe, melyet Isten Jézus Krisztus vérében kötött velünk. A házasság szentségének is köze van a ma ünnepelt misztériumhoz, mert Krisztus mint Vőlegény szereti Egyházát s adja életét érte. Nagycsütörtök tehát nászünnep is, Krisztus egyesül ma menyasszonyával, az Egyházzal, így a szomorúságon ismét áttör az öröm, s a sötétségben felragyog a világosság.
A fájdalom és az öröm, a sötétség és világosság azért is együtt van az Úr Jézus szenvedéstörténetében, mert mindezt Húsvét után írták meg az evangélisták, s többé nem lehetett elvonatkoztatni attól, hogy Jézus Krisztus feltámadt és már soha többé meg nem hal. Jézus Nagycsütörtökön mindenekelőtt a félelmetes szenvedést látja maga előtt, mi ugyanezt mintegy hegycsúcsról visszatekintve, a feltámadás fényében szemléljük. Nagycsütörtök ilyen értelemben csúcspont: a kereszt teljes elfogadásával Jézus a Lélekben már most végbevitte a megváltás művét.
Jézus egész életében önmagát adta, mégpedig teljesen, szüntelenül az Atya akaratát keresve. Halála tehát életének, földi működésének nem kudarcát, hanem szerves folytatását, beteljesítését jelenti. Az Atya nem Jézus kivégzését akarja, hanem a róla adott igaz tanúságot: vagyis irgalmat és nem áldozatot. A kivégzést nem ünnepeljük a szentmisében, hanem elítéljük. Jézus maga sem akarta, hogy megöljék, ellenkezőleg: figyelmeztette és óvta kortársait attól, hogy gyilkosságra vetemedjenek. Ez a vérontás minden gyilkosság összefoglalása és betetőzése, amit csak elkövetett az emberiség Ábel vérétől Zakariás véréig s az egész történelem folyamán az utolsó napig. Ha ezt szükségszerűnek, megváltásunk okának tartanánk, valójában a bűnt kellene ünnepelnünk, és Júdást, a zsidó főpapokat, Pilátust meg a kivégzőosztagot piedesztálra kellene emelnünk. Szó sincs erről, hiszen ez a misztérium feloldása volna. Jézus azzal váltott meg bennünket, hogy rettenetes szenvedésének és halálának szeretetből értelmet adott: „értetek és sokakért, a bűnök bocsánatára”.
Ezen az estén megcsodáljuk az apostolokat is, pontosabban a hitüket, hogy botránkozás nélkül átvették a kenyeret és a bort mint Jézus testét és vérét. Enélkül hiábavaló lett volna a megváltás, mert nem lett volna, aki elfogadja. Az apostolok Eucharisztiát elfogadó hitében is fel kell ismernünk a teremtő Lélek művét.
Urunk, Jézus Krisztus, a nyitott tabernákulum és a megfosztott oltárok látványa, vérrel verítékezésed közelgő éjszakája, s mindaz a felfoghatatlan, mégis elfogadott isteni ajándék, melyet ma este kaptunk, lelkünket sajátos csöndességbe vonja. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy erőt véve testünk gyöngeségén legalább egy órát virraszthassunk Veled, elmerülve az Atya iránt és az irántunk való kimeríthetetlen szereteted fönséges misztériumában.
Kommentáld!