Józs 5,9a.10-12
Ekkor azt mondta az Úr Józsuénak: „Ma vettem le rólatok Egyiptom gyalázatát.” (…) Miközben Izrael fiai Gilgálban tartózkodtak, a hónap tizennegyedik napján, estefelé, Jerikó mezőségén elkészítették a pászkát és másnap az ország terméséből ettek kovásztalan kenyeret és ugyanazon a napon árpadarát. Miután pedig ettek a föld terméséből, megszűnt a manna és Izrael fiai nem éltek többé ezzel az eledellel, hanem Kánaán földjének az évi terméséből ettek.
2Kor 5,17-21
Ezért aki Krisztusban van, új teremtmény; a régiek elmúltak, s íme, újak keletkeztek. Mindez pedig Istentől van, aki Krisztus által kiengesztelt minket önmagával, és nekünk adta a kiengesztelés szolgálatát. Mert Isten volt az, aki Krisztusban kiengesztelte magával a világgal, úgyhogy nem számította be bűneinket, és ránk bízta a kiengesztelés igéjét. (…) Krisztusért kérünk tehát benneteket, engesztelődjetek ki Istennel! (…)
Lk 15,1-3.11-32
(…) „Ekkor magába szállt, és azt mondta: »Apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én meg itt éhen halok. Fölkelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Apám! Vétkeztem az ég ellen és teellened! Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be engem!« Föl is kerekedett, és elment apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. A fiú így szólt hozzá: »Apám! Vétkeztem az ég ellen és teellened; már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz.” Az apa azonban ezt mondta szolgáinak: »Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! Azután hozzátok elő a hizlalt borjút, vágjátok le, együnk és vigadjunk, mert ez a fiam meghalt, és föltámadt, elveszett, és megtaláltatott.«” (…)
Izrael csak a külső fogság gyalázatából szabadult meg, mi azonban Urunk, Jézus Krisztus vére által a bűn gyalázatától. Megszabadulásunk állomásait a mai Evangéliumban Üdvözítőnk ajkáról hallott példabeszéd tárja elénk. Ahhoz, hogy Isten levegye rólunk a gyalázatot, mindenekelőtt az szükséges, hogy a gyalázatot gyalázatnak tartsuk. Isten első, nélkülözhetetlen kegyelme, hogy megengedi, hogy az atyai ház és a disznóól közötti különbség tudatosuljon bennünk, és rádöbbenjünk, hogy a sertések eledelét is képesek vagyunk megkívánni. Ha ezt a gyalázatot felismerjük, esélyünk van rá, hogy Isten egyszer leveszi rólunk. Ezért oly fontos, hogy a Szent Negyvennap folyamán a tékozló fiúval együtt magunkba szálljunk.
De kevés meglátni gyalázatunkat, el is kell indulnunk az Atya háza felé, melynek kapuja az Egyház és a templom kapuja, s csak az lépheti át, aki útközben keserűen átérezte méltatlanságát. Majd pedig be kell vallanunk bűnünket, gyalázatos hűtlenségünket, és el kell ismernünk, hogy méltatlanná váltunk az Atya szeretetére. (Ezért elengedhetetlen, hogy a Szent Negyvennapban őszinte szentgyónást végezzünk.)
Urunk, mi csak felismerhetjük, szégyellhetjük, bevallhatjuk gyalázatunkat, de levetni magunkról nem tudjuk. Isten, a végtelenül irgalmas, szeretetét ránk tékozló Atya azonban Általad váratlan módon elénk sietett, nyakunkba borult és átölelt. Köszönjük azt a jólesően megszégyenítő szeretetet, mellyel nem csupán levetted rólunk a gyalázatot, hanem új, ünneplő ruhába öltöztettél bennünket. Megváltó halálod és feltámadásod által nem csupán helyreállítod a korábbi rendet, nem restaurálod a régi világot, hanem az új teremtés, új kiválasztás által egy magasabb létformába emelsz fel mindnyájunkat, akik hiszünk Benned.
Kommentáld!